A karácsonyt, melyen Jézus születésére emlékeznek, régóta keresztény ünnepként tartják számon. Az ünnephez kötődő legtöbb szokást viszont elég nehéz kapcsolatba hozni Jézus születésével.

Vegyük például a Mikulást. Az egyik észak-amerikai üdítőitalgyár 1931-es karácsonyi reklámkampánya tette népszerűvé a vidám, fehér szakállú, pirospozsgás és piros ruhás Télapó képet. Brazíliában az 1950-es években megpróbálták egy helyi mitikus alakkal, Indián apóval helyettesíteni. De a Mikulás nemcsak Indián apó felett aratott győzelmet, hanem „a gyermek Jézus felett is, és a december 25-ei ünnep hivatalos jelképévé vált” – mondja Carlos E. Fantinati professzor. De vajon csak a Mikulás és más hasonló történetek miatt ítélhető el a karácsony? Megtudhatjuk a választ, ha visszamegyünk a kereszténység hajnalára.

Az Encyclopedia Britannica szerint „a kereszténység első két évszázadában a keresztények erősen ellene voltak a születésnapok megtartásának, akár a mártírokéról, akár Jézuséról volt szó”. Miért? Mert pogány szokásnak tartották, és teljesen elhatárolódtak tőle. Sőt, Jézus születésének időpontja nincs is benne a Bibliában.

Annak ellenére, hogy korábban a keresztények ellenezték a születésnapok megtartását, a katolikus egyház az i. sz. IV. században hivatalosan is bevezette a karácsonyt. Az egyház meg akarta szilárdítani a helyzetét, ezért le akarta törni a pogány római vallások és a téli napfordulóhoz kötődő ünnepek népszerűségét, hiszen ez volt az útjában álló egyik legnagyobb akadály. Minden évben december 17-étől január 1-jéig „a legtöbb római ember lakomákon, játékokon, mulatságokon, parádékon és más ünnepségeken vett részt, miközben hódolattal adózott az isteneinek” – írta Penne L. Restad (Christmas in America). December 25-én pedig a legyőzhetetlen nap születését ünnepelték. Azzal, hogy a katolikus egyház erre a napra tette a karácsonyt, elérte, hogy sok római Jézus születését ünnepelje a nap születése helyett. Gerry Bowler szerint a rómaiaknak „továbbra sem kellett lemondaniuk a tél közepén megtartott ünnephez kapcsolódó szokásaikról”. Igazából „maradt minden a régiben” (Santa Claus, a Biography).

Tehát a karácsonyi szokásokkal az a legnagyobb baj, hogy kifogásolható az eredetük. Stephen Nissenbaum szerint a karácsony nem más, „mint pogány ünnep keresztény köntösbe bújtatva” (The Battle for Christmas). A karácsony ezért szégyent hoz Istenre és a fiára, Jézus Krisztusra. Ez egyáltalán nem lényegtelen, hiszen a Biblia ezt írja: „mi közössége van az igazságosságnak és a törvénytelenségnek? Vagy mi részessége van a világosságnak a sötétséggel?” (2Korintusz 6:14). Egy görbe fát már nem lehet kiegyenesíteni, ugyanígy a karácsonyra is igaz az, hogy „ki nem egyenesíthető” (Prédikátor 1:15).