Mi az Emlékünnep jelentősége?

Jézus ezt mondta hűséges apostolainak: „Ezentúl ezt cselekedjétek a rólam való megemlékezésül” (Luk 22:19). Amikor Pál apostol a szellemtől született keresztény gyülekezetnek írt, hozzátette: „valahányszor eszitek e kenyeret és isszátok e poharat, mindegyre az Úr halálát hirdetitek, míg meg nem érkezik” (1Kor 11:26). Így az Emlékünnep elsődlegesen arra irányítja a figyelmet, hogy milyen jelentősége van Jehova szándékának a kibontakozásában Jézus Krisztus halálának. Jézus áldozati halálának jelentőségét elsősorban az új  szövetség vonatkozásában hangsúlyozza, és rávilágít arra, miként érinti az ő halála az égi Királyság leendő társörököseit (Ján 14:2, 3; Héb 9:15).

Az Emlékünnep arra is emlékeztet, hogy Jézus halála és a mód, ahogyan bekövetkezett, azt a célt szolgálta, hogy megszentelje Jehova nevét, összhangban Istennek az 1Mózes 3:15-ben és a későbbiekben kinyilvánított szándékával. Jézus azzal, hogy egészen a haláláig megőrizte a Jehova iránti feddhetetlenségét, bebizonyította, hogy Ádám bűne nem az ember megalkotása során elkövetett teremtői hibából ered, és hogy az ember még a legnagyobb próbák idején is képes tökéletesen megőrizni az Isten iránti odaadását. Ezzel Jézus igazolta Jehova Istent mint Teremtőt és mint egyetemes Szuverént. Jehova ezenkívül úgy határozott, hogy Jézus halála legyen az a tökéletes emberi áldozat, amelyet Ádám utódainak megváltásához váltságul kell adni. Ennek folytán hívő emberek milliárdjai előtt lehetőség nyílt arra, hogy örökké élhessenek paradicsomi földön. Így valóra válik Jehova eredeti szándéka, és kifejezésre jut az emberiség iránt érzett nagy szeretete is (1Móz 1:28; Ján 3:16).

Mily mérhetetlen teher nehezedett Jézusra azon az utolsó éjszakán, amelyet emberként töltött a földön! Tudta, mi égi Atyjának a szándéka vele, és azt is tudta, hogy a próbák alatt hűségesnek kell bizonyulnia. Milyen szégyen érte volna Atyját, és milyen veszteséget jelentett volna az emberiségnek, ha kudarcot vall! Mindaz miatt, ami a halála révén megvalósult, nagyon is helyénvaló volt, hogy Jézus utasítást adjon az arról való megemlékezésre.

Mit jelent az Emlékünnep során felhasznált kenyér és bor?

Jézus ezt mondta a kovásztalan kenyérről, amelyet az Emlékünnep bevezetése során apostolainak adott: „ez jelenti a testemet” (Márk 14:22). A kenyér saját bűntelen testét szemléltette. Ezt az emberiség jövendő életkilátása érdekében adta oda, s ennél az alkalomnál különleges figyelem irányul arra az életre, amelyet az áldozata tesz lehetővé azok számára, akiket kiválasztanak, hogy vele együtt legyenek az égi Királyságban.

 Amikor Jézus felkínálta a bort hűséges apostolainak, ezt mondta: „Ez jelenti a véremet, »a szövetség vérét«, amely kiontatik sokakért” (Márk 14:24). A bor az ő saját életvérét jelképezte. Kiontott vére által mindazok, akik hisznek abban, elnyerhetik bűneik bocsánatát. Ezen az alkalmon Jézus azok bűnének eltörlését hangsúlyozta, akik előtt lehetőség nyílt arra, hogy örököstársai legyenek. Szavai arra is utalnak, hogy a Jehova Isten és a szellemmel felkent keresztény gyülekezet közti új szövetség ez által a vér által emelkedik jogerőre.

Lásd még a „Mise” címszó alatt a 268—70. oldalt.

Kik fogyasztanak a kenyérből és a borból?

Kik fogyasztottak abból, amikor Jézus röviddel a halála előtt bevezette az Úr Vacsoráját? Tizenegy hűséges követője, akiknek Jézus ezt mondta: „szövetséget kötök veletek, mint ahogy az én Atyám szövetséget kötött velem, egy királyságra” (Luk 22:29). Ők mindannyian meghívást kaptak, hogy Krisztus társai legyenek az égi Királyságban (Ján 14:2, 3). Akik tehát ma a kenyérből és a borból vesznek, azoknak szintén olyanoknak kell lenniük, akiket Krisztus felvesz ebbe a ’királyságra szóló szövetségbe’.

Hányan vesznek a kenyérből és a borból? Jézus azt mondta, hogy csak egy „kicsiny nyáj” kapja jutalmul az égi Királyságot (Luk 12:32). Ezeknek a száma összesen 144 000 (Jel 14:1–3). E csoport tagjainak kiválasztása i. sz. 33-ban kezdődött el. Ésszerű tehát, hogy ma már csak igen kevesen vesznek a kenyérből és a borból.

Vajon a János 6:53, 54 arra utal, hogy csak azok nyerik el az örök életet, akik vesznek a jelképekből?

Ján 6:53, 54: „Jézus ezt mondta nekik: »Bizony, bizony mondom nektek, ha nem eszitek az Emberfiának testét, és nem isszátok a vérét, nincsen életetek önmagatokban. Aki a testemmel táplálkozik, és a véremet issza, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.«”

Ennek az evésnek és ivásnak nyilvánvalóan jelképes értelemben kell történnie; máskülönben megszegnék vele Isten törvényét (1Móz 9:4; Csel 15:28, 29). Meg kell viszont jegyezni, hogy Jézusnak a János 6:53, 54-ben feljegyzett kijelentése nem  az Úr Vacsorájának bevezetésével kapcsolatban hangzott el. Az őt hallgatók közül senki sem gondolt olyan ünneplésre, amelyen a kenyeret és a bort Krisztus testének és vérének a jelképezésére használnák. Az az elrendezés csak körülbelül egy évvel később lett bevezetve, és János apostolnak az Úr Vacsorájáról szóló beszámolója csak több mint hét fejezettel később kezdődik (a János 14. fejezetében) az ő nevét viselő evangéliumban.

Hogyan ’eheti valaki az Emberfiának a testét, és hogyan ihatja az ő vérét’ jelképes módon, ha nem azáltal, hogy magához veszi a kenyeret és a bort az Emlékünnepen? Figyeld meg, hogy Jézus azt mondta, hogy akik esznek és isznak, azoknak ’örök életük’ lesz. Korábban, a 40. versben, amikor megmagyarázta, mit kell tenniük az embereknek, hogy örök életük legyen, mire mondta, hogy az az Atya akarata? Arra, hogy „mindenkinek, aki látja a Fiút, és hitet gyakorol benne, örök élete legyen”. Ésszerű tehát, hogy ’az ő testét enni, és az ő vérét inni’ jelképes értelemben azt jelenti, hogy hitet gyakorolunk Jézus feláldozott testének és vérének megváltó erejében. Ez követeltetik meg mindazoktól, akik az élet teljességét akarják elnyerni akár az égben Krisztussal, akár a földi Paradicsomban.

Milyen gyakran és mikor kell megtartani az Emlékünnepet?

Jézus nem adott kifejezett utasítást arra, hányszor kell az Emlékünnepet megünnepelni. Csupán ezt mondta: „Ezentúl ezt cselekedjétek a rólam való megemlékezésül” (Luk 22:19). Pál kijelentette: „Mert valahányszor eszitek e kenyeret és isszátok e poharat, mindegyre az Úr halálát hirdetitek, míg meg nem érkezik” (1Kor 11:26). A „valahányszor” nem utal szükségszerűen évente többszöri alkalomra; jelenthet több éven keresztül évente egyszer bekövetkező eseményt is. Hányszor emlékeznek meg egy nevezetes eseményről, például házassági évfordulóról vagy egy nemzet fontos történelmi eseményéről? Évente egyszer, az évforduló napján. Ez összhangban van azzal a ténnyel is, hogy az Úr Vacsorája az évenként megünnepelt zsidó pászka napján lett bevezetve, amelyet a kereszténnyé lett zsidóknak már nem kellett többé megtartaniuk.

Jehova Tanúi az Emlékünnepet az első évszázadban használatos zsidó naptár szerinti niszán hó 14-én, naplemente után  tartják. A zsidók naplementétől a következő naplementéig számítják a napot. Ezért Jézus ugyanazon a zsidó naptári napon halt meg, amelyen az Emlékünnepet bevezette. A niszán hó a tavaszi napéjegyenlőséghez legközelebb eső, Jeruzsálemben megfigyelhető újhold után következő naplementével kezdődik. Az Emlékünnep időpontja mindig 14 nappal ezután van. (Így hát előfordulhat, hogy az Emlékünnep napja nem mindig azonos azzal a nappal, amelyen napjainkban a zsidók a pászkát ünneplik. Miért nem? Mivel naptári hónapjaik kezdetét az újhold csillagászatilag kiszámított időpontja szerint határozzák meg, és nem az újhold Jeruzsálem feletti megjelenése alapján, amiből 18-30 órás eltérés adódhat. Ezenfelül a legtöbb zsidó ma niszán 15-én ünnepli meg a pászkát, és nem 14-én, mint Jézus tette a Mózesi Törvénnyel összhangban.)