A Biblia 65. könyve – Júdás
A Biblia 65. könyve – Júdás
Író: Júdás
Írás helye: Palesztina (?)
Írás befejezése: i. sz. kb. 65
1. Milyen belső gyülekezeti állapotok miatt találta Júdás szükségesnek, hogy erőteljes levelet írjon testvérei érdekében?
JÚDÁS keresztény testvérei veszélyben voltak. A Krisztus Jézus halála és feltámadása óta eltelt idő alatt alattomban idegen elemek furakodtak a keresztény gyülekezetbe. Az ellenség beszivárgott azzal a céllal, hogy aláássa a keresztények hitét, amire Pál apostol körülbelül 14 évvel korábban már figyelmeztetett (2Thess 2:3). Felvetődött a kérdés: hogyan kellene a testvéreket tudatára ébreszteni a veszélynek? Júdás levele, amely nyílt megállapításaival igen erőteljes és határozott, megadta a választ erre a kérdésre. Maga Júdás a 3. és a 4. versben így ismerteti félreérthetetlenül a helyzetet: ’Szükségesnek tartottam írni nektek, mert bizonyos emberek belopakodtak, istentelen emberek, akik Istenünk ki nem érdemelt kedvességét ürügyül használják feslett viselkedésükre.’ Magának az egészséges tanításnak és a helyes erkölcsi szellemnek az alapját fenyegette veszély. Júdás kötelességének érezte, hogy harcoljon testvérei érdekeiért, hogy ők is kemény harcot folytassanak a hitért.
2. a) Ki volt Júdás? b) Jézussal kapcsolatban milyen viszonyt értékelt ő a legjobban?
2 De ki volt Júdás? A bevezető szavakból kitűnik, hogy a levelet „Júdás, Jézus Krisztus rabszolgája, Jakabnak pedig testvére” írta az „elhívottaknak”. Vajon a szóban forgó Júdás apostol volt-e, minthogy Jézus eredeti 12 apostola közül kettőt Júdásnak neveztek? (Luk 6:16). Júdás nem nevezi magát apostolnak; az apostolokról többes szám harmadik személyben beszél és az „ők” megszólítást alkalmazza, ezzel mintegy kizárva magát közülük (Júd 17, 18). Ezenkívül Júdás „Jakab testvérének” nevezi magát, s ezen nyilvánvalóan a Jakab levelének íróját érti, aki Jézus féltestvére volt (1. vers). Ezt a Jakabot mint a jeruzsálemi gyülekezet egyik „oszlopát” jól ismerték, s ezért Júdás vele kapcsolatban azonosítja magát. Ebből megállapíthatjuk, hogy Júdás is Jézus féltestvére volt, és nevét is így találjuk feljegyezve (Gal 1:19; 2:9; Máté 13:55; Márk 6:3). Júdás azonban nem kovácsolt tőkét magának a Jézussal való test szerinti kapcsolatból, hanem alázatosan, mint „Jézus Krisztus rabszolgája”, a szellemi kapcsolatra helyezte a hangsúlyt (1Kor 7:22; 2Kor 5:16; Máté 20:27).
3. Mi bizonyítja Júdás levelének a hitelességét?
3 Ennek a bibliai könyvnek a hitelességét támasztja alá a II. századból származó Muratori-töredék, amely megemlíti Júdás levelét. Alexandriai Kelemen is (az i. sz. II. században) elfogadta a levél kanonikus voltát. Origenész olyan műként hivatkozik rá, amely bár csupán „néhány sorból áll, de tele van az égi kegyelem egészséges szavaival”. * Tertullianus is hiteles műnek tekintette Júdás levelét. Nem kétséges tehát, hogy hozzátartozik az ihletett Írásokhoz.
4. Milyen levél Júdás levele, feltehetőleg hol írta azt, és milyen következtetések alapján állapíthatjuk meg az írás idejét?
4 Júdás az „elhívottaknak” ír, de mivel nem emel ki külön egy gyülekezetet vagy egyént, ezért levele mint általános levél széles körben elterjedt a keresztények között. Bár az írás helye nincs pontosan megállapítva, az a legvalószínűbb, hogy Palesztinában írta. Az írás időpontját ugyancsak nehéz teljes biztonsággal meghatározni. Mindazonáltal a keresztény gyülekezet akkor már jó ideje létezett, hiszen Júdás felhívja a figyelmet azokra „a mondásokra, amelyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai korábban szóltak”, és amint látjuk, a 2Péter 3:3. versét idézi (Júd 17, 18). Ezenkívül jelentős a hasonlóság Júdás levele és Péter második levelének második fejezete között. Ez azt mutatja, hogy Júdás körülbelül abban az időben írta a levelét, amikor Péter. Mindkét levél mélységes aggódást tükröz az akkori gyülekezetet fenyegető veszély miatt. Ezért i. sz. 65-öt tartják a megírás feltételezett időpontjának. Ezt az időpontot az is alátámasztja, hogy a Júdás levele nem említi Cestius Gallus hadmozdulatait, aki i. sz. 66-ban felvonult, hogy leverje a zsidók lázadását, továbbá nem említi Jeruzsálem i. sz. 70-ben bekövetkezett pusztulását sem. Júdás egy különleges isteni ítéletre utal a levelében, amelyet Isten a bűnösökön hajt majd végre s így logikus, hogy ha Jeruzsálem már elesett volna, akkor érvelését ezen ítélet végrehajtásának említésével meg is indokolta volna, annál is inkább, mert Jézus megjövendölte ezt az eseményt (Júd 5–7; Luk 19:41–44).
A JÚDÁS LEVELÉNEK TARTALMA
5. a) Miért találja Júdás szükségesnek, hogy írjon az elhívottaknak arra intve őket, hogy ’folytassanak kemény harcot a hitért’? b) Milyen intő példákat idéz Júdás?
5 Figyelmeztetés a paráznaság és a felsőbbség káromlása ellen (1–16. vers). Miután üdvözli az ’elhívottakat’, Júdás elmondja, hogy már szándékozott írni „a mi közös megmentésünkről”, de most szükségesnek tartotta, hogy írjon nekik arról is: ’folytassanak kemény harcot a hitért’. Mi oka van erre? Mindenekelőtt az, hogy istentelen emberek lopakodtak be, akik Isten ki nem érdemelt kedvességét ürügyül használják feslett viselkedésükre. Ezek az emberek, mondja Júdás, ’hamisaknak bizonyulnak a mi egyedüli Tulajdonosunk és Urunk, Jézus Krisztus előtt’ (1., 3., 4. vers). Emlékezteti őket arra, hogy bár Jehova megmentett egy népet Egyiptomból, de később „elpusztította azokat, akik nem tanúsítottak hitet”. Hasonló okból fenntartotta a nagy nap ítéletére azokat az angyalokat, akik elhagyták kijelölt lakóhelyüket. A Szodomára és Gomorrára, valamint a környékbeli városokra zúdult örökké tartó büntetés intő figyelmeztetés: ugyanilyen sorsuk lesz azoknak is, akik „mértéktelenül paráználkodtak és a hústest természetellenes használata után jártak” (5–7. vers).
6. Mibe merülnek bele istentelen emberek, és hogyan szemlélteti Júdás helytelenségüket és viselkedésük következményét?
6 Az istentelen emberek most is „beszennyezik a testet, lenézik a felsőbbséget és gyalázkodóan beszélnek a felségesekről”. Pedig még Mihály arkangyal sem beszélt gyalázkodóan az Ördöghöz, amikor Mózes teste felett vitatkoztak, hanem egyszerűen ezt mondta: „Dorgáljon meg téged Jehova!” Ezek az emberek azonban gyalázkodnak és az oktalan állatokhoz hasonlóan romlást hoznak magukra. Káin, Bálám és a lázadó Korah útján járnak. Hasonlítanak a víz alatti rejtett sziklákhoz, a víztelen fellegekhez, a terméketlen, kétszer elhalt és gyökerestől kitépett fákhoz, olyanok, mint a saját gyalázatukat tajtékzó vad hullámok, mint a pálya nélküli csillagok. Számukra „a fekete sötétség van fenntartva mindörökre” (8., 9., 13. vers). Énókh megjövendölte, hogy Jehova végrehajtja ítéletét ezeken az istenteleneken. Ezek zúgolódók, panaszkodók és önző érdekből nagyra becsülnek egyes személyeket.
7. a) Hogyan figyelmeztettek az apostolok a csúfolódókkal kapcsolatban? b) Tekintettel az örökké tartó élet reménységére, mit kell tenniük a „szeretettek”-nek maguk és mások javára?
7 Tanács az isteni szeretetben való megmaradásra (17–25). Júdás emlékezteti a testvéreket: az Úr Jézus Krisztus apostolai már figyelmeztettek arra, hogy „az utolsó időben lesznek gúnyolódók, akik a saját vágyaik szerint istentelen dolgok után járnak”. Ezek a zavarkeltők „állatias emberek, akiknek nincs szellemiségük”. Júdás azt tanácsolja „szeretteinek”, hogy épüljenek a hitben és maradjanak meg Isten szeretetében, miközben várják Krisztus „örökké tartó életet adó” irgalmasságát. A maguk részéről gyakoroljanak irgalmasságot és nyújtsanak segítséget az ingadozóknak. Júdás azzal zárja levelét, hogy az Úr Jézus Krisztus által a „megmentő Istenünknek” tulajdonítja a dicsőséget, Annak, aki képes megvédeni őket az eleséstől (18–21, 25. vers).
MIÉRT HASZNOS?
8. Hogyan használta Júdás az ihletett Írásokat és a „természet könyvét” testvérei intésére?
8 Júdás maga is hasznosnak találta az ihletett Írásokat arra, hogy „szeretett” testvéreit figyelmeztesse, buzdítsa, bátorítsa, oktassa és intse. Az istentelen belopakodók nagy bűnének leleplezésekor a Héber Iratokból vett kifejező szemléltetéseket használt, például a hibáikba visszaeső izraelitákat, a vétkező angyalokat, Szodoma és Gomorra lakosait. Ezzel rámutatott arra, hogy akik ilyen bűnöket követnek el, hasonló büntetésben részesülnek majd. A romlott embereket az oktalan állatokhoz hasonlítja, s azt mondja róluk, hogy Káin útján járnak, Bálám tévelygésébe rohannak és Korahhoz hasonlóan vesznek el Júd 17, 18, 5–7, 11–13; 4Móz 14:35–37; 1Móz 6:4; 18:20, 21; 19:4, 5, 24, 25; 4:4, 5, 8; 4Móz 22:2–7, 21; 31:8; 16:1–7, 31–35).
lázadó beszédjükért. Júdás élénk képeket vett a „természet könyvéből” is. Őszinte, nyílt levele a „teljes Írás” részévé lett, hogy az „utolsó időben” az Írások más olyan részeivel együtt tanulmányozzuk, amelyek a helyes viselkedésre intenek (9. Miért van szükség még most is Júdás figyelmeztetésére, és hogyan kell a keresztényeknek épülniük?
9 A kívülről jövő üldözések és próbák nem tudták megakadályozni a krisztusi hit terjedését, a testvéreket azonban veszélyeztette a gyülekezeten belüli romlottság. A víz alatti rejtett sziklák az egész gyülekezetet hajótöréssel fenyegették. Annak tudatában, hogy ez a veszély még nagyobb lehet, Júdás szokatlanul erős érvet hoz fel ’a hitért folytatott kemény harc’ szükségessége mellett. Levele ma is ugyanolyan időszerű, mint abban az időben volt. Még most is szükség van a figyelmeztetésre. A hitet még mindig meg kell őriznünk és még mindig harcolnunk kell érte, az erkölcstelenséget ugyanúgy ki kell küszöbölnünk, a kételkedőknek irgalommal segítenünk kell és ha lehetséges, ’ki kell ragadnunk őket a tűzből’. Az erkölcsi feddhetetlenség, az eredményes szellemi élet és az igaz imádat érdekében a keresztényeknek ma is épülniük kell a legszentebb hitben. Ki kell tartaniuk a helyes alapelvek mellett és imában Istenhez kell közeledniük. Szükség van arra is, hogy illő tisztelettel viseltessenek a „felsőbbség” iránt, tiszteletben tartva az Istentől kapott tekintélyt a keresztény gyülekezetben (Júd 3, 23, 8).
10. a) Hogyan kezelje a gyülekezet az érzéki embereket, és mit eredményez majd ez? b) Milyen jutalom várja a Királyság-örökösöket, és mit tesznek azok Júdással együtt?
10 Az ’érzéki, szellemi életet nem élő emberek’ soha nem jutnak be Isten Királyságába és csak veszélyeztetik azokat, akik az örök élet útján járnak (Júd 19; Gal 5:19–21). A gyülekezetet figyelmeztetni kell az ilyenekre és meg kell tőlük szabadítani. Ebben az esetben „az irgalom, a béke és a szeretet” gyarapodni fog a szeretettek iránt, és továbbra is megmaradnak Isten szeretetében, miközben ’várják Urunk Jézus Krisztus örök életet adó irgalmát’. A Megmentő Isten a Királyság-örökösöket majd ’az ő dicsősége elé állítja feddhetetlenségben, nagy örömmel’. Júdással együtt minden bizonnyal ők is neki tulajdonítják a ’dicsőséget, fenséget, hatalmat és tekintélyt’ Jézus Krisztus által (Júd 2, 21, 24, 25).
[Lábjegyzet]
^ 3. bek. The Canon of the New Testament, 1987, B. M. Metzger, 138. oldal.
[Tanulmányozási kérdések]