Világméretű beszámoló

Afrika és a közelében levő szigetek

Afrika olyan földrész, melyet a törzsi és nemzetiségi harc tördelt darabokra. A Jelenések 7:9–14-ig terjedő versek azonban megjövendölik, hogy „egy nagy sokaság . . . minden nemzetből és ágazatból, és népből és nyelvből” egyesítve lesz majd Jehova imádatában, azzal a kilátással, hogy túlélőkként az ő békés új világába jutnak. Afrika-szerte sok ezren adják meggyőző bizonyítékát annak, hogy ők részei annak a boldog tömegnek.

A dél-afrikai Fokvárosban, testvérnőink egyike megdöbbent, amikor egy házigazda félbeszakította őt, ezt kérdezvén: „Mi az ön célja?” A testvérnő közvetlenül válaszolt: „Az, hogy bibliatanulmányozást vezessek be az embereknél.” Meglepetésére a férfi így válaszolt: „Nos, jöjjön be és kezdjünk hozzá most.” Egy jó beszélgetés folyt le ezzel a zsidó férfival, és a testvérnőnk úgy intézte, hogy férjével visszamenjen. A férfi jó előrehaladást tett. A tanulmányozása mellett a férfi négyszer elolvasta a Bibliát elejétől a végéig és háromszor A legnagyobb ember, aki valaha élt című könyvet. Abban is buzgó, hogy megossza az igazságot rokonaival. Leginkább azért hálás, hogy Jehova  felnyitotta a szemét az igazság iránt. Azon a napon, amikor testvérnőnk először megszólította őt, ezt mondta családjának: „Gyertek, találkozzunk ezekkel az emberekkel, mert Isten küldte őket hozzánk.” Akkor épp az öngyilkosságot fontolgatta.

A családi kapcsolatok fontos szerepet játszhatnak az igazság terjesztésében. Egy kisegítő úttörő tanulmányozást kezdett egy faluban, Mauritiuson. Darmen, egy kíváncsi fiatal szomszédfiú érdeklődéssel figyelt. Amit hallott, elismételte szüleinek, különösen a hindu vallású édesanyjának. Ő meggyőződött arról, hogy amit hallott, az az igazság, így lerombolta a kertjében levő hindu szentélyt. Darmen beszélt a faluban levő összes rokonának — fivéreinek, nővéreinek sógorainak, nagybátyjainak, nagynénjeinek és unokatestvéreinek. Amikor hallotta a napiszöveget, megbeszélte azt velük. Néhány este több mint 30 személy vett részt ezeken a beszélgetéseken egész későig. Pár héttel később egy különleges úttörő házaspár úgy intézte, hogy tanulmányozzon velük. Ebből a családból most tizenhárman megkeresztelkedtek, további négy személy pedig kereszteletlen hírnök. És Darmen? Ő most már házas, és mind ő mind a felesége különleges úttörőkként szolgálnak.

A polgárháború kíméletlenül feldúlja az emberek életét Libériában. Amikor a hírnökök a Mano River-i gyülekezetből részt vettek egy kongresszuson Monroviában, az otthoni területük támadás alá került, és lehetetlen volt számukra visszatérni az egész év folyamán. Egy kereszteletlen hírnök azonban, aki ott maradt, tovább prédikált. Bár nem érezte alkalmasnak magát arra, hogy használja a Királyság-termet, mivel még nem keresztelkedett meg, de megvédte azt a fosztogatástól. Elmagyarázta, hogy arra is törekedett, hogy „pásztori látogatásokat” végezzen azoknál, akik korábban tanulmányoztak, azért hogy életben tartsa érdeklődésüket az igazság iránt. Az összejöveteleket pedig a saját otthonában tartotta meg. Ő azok között volt, akik az „Isteni tanítás” kerületkongresszuson keresztelkedtek meg abban az évben.

 Az év legfontosabb eseménye a Közép-afrikai Köztársaságban a kormányzat azon bejelentése volt 1993. január 20-án, hogy teljesen feloldották a Jehova Tanúi tevékenysége elleni tilalmat. Bár a testvérek jelentős szabadságnak örvendtek több éven át, most törvényesen elismerték őket. Ez lehetővé tette számukra, hogy újra megnyissák Királyság-termeiket. Iskolák, kórházak és sok kormányhivatal nem működik az országban a fizetésképtelenség miatt. Mégis, Jehova Tanúi a saját anyagi nehézségeik ellenére, felújították és kifestették mind az öt Királyság-termet Banguiban, és most újra a tiszta imádat központjaiként használják azokat.

A különbség Jehova Tanúi és más vallási csoportok között teljesen nyilvánvaló néhány afrikai megfigyelő számára. Az etnikai küzdelmek következtében Zaire déli részén a kasaianiak egy csoportja, akiket elüldöztek a katangeseiek, a főnök házába menekült a Kamina melletti egyik faluban. Miután a főnök érdeklődött, hogy megtudja mi történt, megkérdezte: „Vannak itt köztetek Jehova Tanúi?” Megtudakolták, majd válaszoltak: „Nincsenek.” A főnök megkérdezte: „Miért nincsenek? Nincsenek a faluban?” „Vannak néhányan” — válaszolták. „Akkor miért nincs itt az a néhány?” — tudakozódott tovább a főnök. Végül ezt mondta: „Most látjátok miért mondják Jehova Tanúi, hogy a ti vallásaitok hamisak. Azok, akik titeket elüldöztek, a ti egyházaitoknak a tagjai, de Jehova Tanúi nem üldözték el az ő testvéreiket. Ellenkezőleg, ők befogadták és megvédték azokat.”

Amikor az írástudatlanság a gond, a hírnökök talán úgy látják, hogy nemcsak a Biblia igazságát kell tanítaniuk, hanem írni és olvasni is. Egy úttörő testvérnő, aki ezt tette a tanulóival Zimbabwéban, meglepődött, amikor felajánlották neki, hogy fizetnek a tanári szolgálataiért. Később ezt írta: „Géházira, Elizeus szolgájára emlékeztem, és arra, hogyan lett ő leprával sújtva. Ezért azt mondtam nekik: »Az én jutalmam az, hogy lássalak titeket, amint előrehaladást tesztek az igazság ismeretében és annak gyakorlásában, amit megtanultatok. Nekem nem a ti pénzetek kell«” (2Kir 5:20–27).

 Ázsia

Keleten plántálta Jehova az eredeti Paradicsomot, és elhelyezte benne az első emberpárt. Ők nem értékelték azt, amit Jehova tett értük. Napjainkban azonban százezrek vannak Keleten, akik bizonyítékát adják annak, hogy értékelik Jehova igazságos útjait, és buzgón megosztják másokkal Isten szándékáról szóló hírt, hogy az egész földet Paradicsommá formálja.

Egy testvérnő Japánban, akinek teljes időben azért kell dolgoznia, hogy támogassa családját, az úttörőszolgálatnak is örvend. Hogyan teszi ezt? Úgy, hogy jól kihasználja az időt, melyet minden nap a vonaton tölt. Az utazás másfél órát vesz igénybe minden út alkalmával. Tapintatosnak kell lennie, de mivel az ingázók ugyanazon a vonaton utaznak mindennap, még újralátogatásokat is képes végezni azoknál az embereknél, akik hallgatják őt. Átlagosan 167 folyóiratot helyez el minden hónapban, és hét bibliatanulmányozást kezdett a vonaton.

Egy úttörő testvérnő Malajzián, bár több alkalommal elment egy asszony otthonához, akivel korábban tanulmányozott, senki sem volt otthon. Egy durva kinézetű szomszéd  azonban mindig gyanakvóan végigmérte őt. „Miért ne beszélnék ennek a férfinak — érvelt a testvérnő. — Ő mindig itt van amikor jövök, és talán meg tudja mondani, hol van az asszony.” A férfi durván köszöntötte a testvérnőt: „Mit akar? Mit csinál itt?” Meglepő, de miután elmondta a testvérnőnek, hogy az asszony elköltözött, a férfi meghallgatta a bibliai üzenetet és tulajdonképpen beleegyezett a tanulmányozásba s ezt némi izgatottsággal is tette. Az első alkalommal, amikor a tanulmányozás elkezdődött, felesége is jelen volt és az egyik munkatársa, aki a kereszténység egyik szektájának volt a hűséges tagja, és aki megpróbálta leállítani a bibliatanulmányozást. De miután megfigyelte a testvérnő nyugodt és érvekkel alátámasztott válaszait a szóbeli támadásokra, azt mondta a munkatársának, hogy ne avatkozzon bele az ő dolgába, és engedje őt tanulmányozni, ahogy neki tetszik. Az előrehaladás gyors volt. Ő egy hivatásos spiritiszta médium volt, de amikor megtudta, hogy a Biblia elítéli a spiritizmust, azonnal kidobált minden spiritiszta felszerelést. Most ő és felesége rendszeresen részt vesznek a gyülekezeti összejöveteleken minden héten.

Egy úttörő testvérnő, amikor a házról házra történő munkában vett részt Indiában, találkozott három főiskolás lánnyal. Bár hindu vallásúak voltak, elfogadták a felajánlott bibliatanulmányozást, mert sok kérdésre választ kerestek. Idővel megkapták Az emberiség Isten keresése című könyvet, és elolvasták. Ez teljesen meggyőzte őket a bálványimádás helytelenségéről. Elmagyarázták édesanyjuknak, amit megtanultak, erre ő eldobálta a bálványisteneket. A lányok megszabadultak Ouija [ábécés] deszkájuktól. Később ezt mondták: „Az 1992-es év felejthetetlen számunkra. Januárban kiléptünk a »Nagy-Babilonból« azáltal, hogy eltávolítottuk a bálványokat. Áprilisban elkezdtük rendszeresen látogatni az összejöveteleket. Augusztusban kereszteletlen hírnökökké váltunk. Októberben mind a négyen megkeresztelkedtünk. Novemberben ketten elkezdtük folyamatosan végezni a kisegítőúttörő-szolgálatot, és  decemberben tíz bibliatanulmányozást vezettünk, köztük a 71 éves nagymamánkkal.”

A hírnökök Thaiföldön úgy látják, hogy a területükön egyre több embert zaklatnak a démonok. Egy férfi és a felesége Nakhon Sawanban olyan házban laktak, mely tele volt bálványokkal. Amint a házaspár előrehaladt a bibliatanulmányozásban, a férj megemlítette, hogy mindenféle szokatlan dolog történt az otthonukban, melyektől nem tudtak aludni. Azt is mondta, hogy amikor a felesége megpróbált elmenni a Királyság-terembe, azt érezte mintha valaki visszatartotta volna őt, meggátolva, hogy elhagyja a házat. A hírnök a Halottak szelleme című füzetben levő anyagra irányította a figyelmüket. A férfi felismerte, hogy amit a füzet leír, az pontosan az, amit ők tapasztalnak. Az Írásokból megmutatták neki, hogy mit kell tennie azért, hogy megkapja Jehova áldását (5Móz 7:25, 26; 1Ján 5:21). A következő nap azt kérte a testvérektől, hogy segítsenek neki eltávolítani otthonából minden bálványt, valamint más vallásos tárgyakat — melyek teljesen megtöltöttek egy teherautót —, és a jelenlétében elégetni azokat a városon kívül. Hite nagyon megerősödött, amikor látta, hogy a bálványok, imádatának korábbi tárgyai, képtelenek voltak megmenteni saját magukat. Ettől az időtől fogva a család szabadulást tapasztalt a démonok hatalmától, és jó szellemi előrehaladást tett.

A jövőt illető bizonytalanság miatt sok fiatal válaszok után kutat. Néhányuknak segített a Mindörökké örvendj az életnek a földön! című füzet és a Fiatalok kérdései — gyakorlatias válaszok című könyv. Egy buddhista anya Srí Lankán ezt írta: „Megragadom ezt az alkalmat arra, hogy szívem legmélyéből köszönetet mondjak azért, mert segítettek lányomnak megtalálni a helyes utat. Nagyon boldog voltam, amikor megláttam a könyvet, melyet a lányomnak adtak. Úgy gondolom, ez a legértékesebb ajándék, melyet életében kapott. Újra meg újra átolvassa azt, sőt én magam is elolvastam. Így hát még egyszer szeretném szívem legmélyéből megköszönni ezt a gyönyörű ajándékot.”

 Európa

Számos országban nehéz a gazdasági helyzet. Jehova szolgái azonban „az Úr munkájának mindenkor bőviben levők” (1Kor 15:58, Csia). A Tanúk Finnországban ahelyett, hogy a munkanélküliség felett siránkoznának, megragadva az alkalmat, több időt töltenek el az emberek megsegítésével, hogy azok meglássák, miért olyan nehezek ezek az idők és miért van szükségünk Isten Királyságára.

Milyen részük van ebben a fiatal hírnököknek? Íme egy példa: Finnországban egy testvérnő ötéves kislányával együtt volt a szántóföldi szolgálatban. Találkoztak egy férfival, aki előítélete miatt nem volt hajlandó beszélgetni a testvérnővel. Ám amikor a kislánya adott át neki egy traktátust, nem tudta visszautasítani. A későbbiekben a férfi felesége megtalálta a traktátust a konyhaasztalon és elolvasta azt. Tetszett neki, amit az a Paradicsom reménységéről mondott. Megrendelte az Élj örökké könyvet a Társulattól és elkezdte olvasni. Amikor ismét hírnökök kopogtattak az ajtaján, elkezdődött egy bibliatanulmányozás. Férje szembehelyezkedett vele. Mégis miután látta, hogyan épült fel egy Királyság-terem egypár nap alatt, ezt  mondta: „Ha Jehova Tanúi ehhez hasonló dolgokat tudnak véghezvinni, valami sokkal nagyobbnak kell lenni a szervezet mögött.” Ő is elkezdett tanulmányozni, és egy év múlva mindketten megkeresztelkedtek.

Portugáliában számos gyülekezet minden héten bemunkálja a területét, és még mindig találnak juhszerű egyéneket. Egy testvérnő ezt meséli: „Minden reggel, mielőtt a szolgálatba indulok, azért imádkozom Jehovához, hogy segítsen nekem találni valakit, akit érdekel a bibliatanulmányozás.” Egy nap tanulmányozást beszélt meg olyanokkal, akik egy fodrászüzletben dolgoztak. Később, amikor a tanulmányozást áttették a testvérnő otthonába, csak egy személy jelent meg. Ez a hölgy azt mondta: „A többieket nem érdekli, de engem igen.” Egy hónapon belül saját maga vezetett két tanulmányozást. Hamarosan megkeresztelkedett, és belépett az úttörőmunkába.

Egy pár Svédországban, habár a cigány (roma) szokások szerint már egybekelt, összeházasodott a svéd törvénnyel összhangban is, és Jehova Tanúiként való megkeresztelkedésre jelentkezett 1992-ben. A tekintély miatt, amelyre szert tett más cigányok előtt, a férj sok tanulmányozást tudott elindítani. 1993 januárjában 21 tanulmányozást vezetett. Az egyik tanulmányozás olyan hatalmas csoporttal történt, hogy a Királyság-termet kérte el használatra. Amikor a körzetfelvigyázó elkísérte őt a tanulmányozásra, 26 felnőtt cigány volt a helységben, és a tanulmányozásra várakozott. Az új testvér azonban ezt mondta: „Nem tudom megérteni, hogy hol vannak a többiek ma este. Rendszerint 40—50 fő között vagyunk itt.” A tanulmányozást három nyelven vezették — svédül, horvátul és roma nyelven. Ami még az új világ áldásainál is jobban vonzza ezeket az embereket, az az Isten szeretete, valamint a részrehajlás és előítélet nélküli beállítottság, amely már most nyilvánvaló Jehova népe között.

Annak érdekében, hogy a kétszeres munkát elkerüljék, és a legjobban használják fel az erőforrásokat, lényeges változásokat  hoztak számos fiókhivatal munkájában. Ebbe Hollandia és Svájc is beletartozott. A holland fiókhivatal a holland fordítással foglalkozik; Európa számára a videokazetták előállítását és szétosztását szintén itt koordinálják. Azonban a holland folyóiratok nyomtatásával, valamint az irodalom raktározásával és szállításával Hollandia számára most a Németországban lévő fiókhivatal foglalkozik. Hasonlóképpen a korábban Svájcban végzett nyomtatást és szállítást most Németországban végzik. A Bétel-család néhány tagja, akik a hollandiai Emmenben szolgáltak, önként vállalkoztak arra, hogy más fiókhivatalokban segítenek, így két személyt Nagy-Britanniába jelöltek ki, négyet Németországba és hetet Nigériába, ahol a Hollandiából érkezett négyszínnyomású nyomdagépet szerelik fel. A Fülöp-szigeteken Svájcból származó felszerelést használnak majd, hogy emeljék a nyomtatás színvonalát, és egy házaspár megy oda Svájcból azért, hogy egy ideig segítséget nyújtson. Egy másik testvért Svájcból Nigériába helyeztek át. Mások ismét úttörőként szolgálnak majd.

Testvéreink több mint száz éve prédikálnak Írországban, és türelmes állhatatosságuk folyamatosan megtérül. Tipperaryban egy hírnök bibliatanulmányozásba kezdett egy ott élő férfival, Michaellel. Ám idővel Michael megpróbálta elkerülni a hírnököt. Amikor a hírnök felismerte, mi történik, elment a bárba egy másik testvérnővel együtt, hogy megtalálják őt, mivel őszinte érdeklődést éreztek nála. Amikor a bárba léptek, néma hallgatás telepedett a helyiségre; mindenki tudta, kicsodák a testvérnők. A hírnökök egyszerűen emlékeztették Michaelt a megbeszélt tanulmányozásra. Miután elmentek, Michael megpróbálta elpalástolni, azt mondva egy másik férfinak: „Ó, meg kellett volna javítanom a tűzhelyét, de elfelejtettem!” Felismerte azonban, hogy nem térhet ki többé a testvérnők elől.

Mindezek után Michael szépen előrehaladt. Feleségül vette Mayt, aki — habár eleinte gyanakvó volt a testvérnők barátságos érdeklődése miatt — beleegyezett a tanulmányozásba.  Ekkor Michael és May kezdték megosztani a tanultakat May nővérével, Bredával. 1993 folyamán mindhárman megkeresztelkedtek. Időközben May bátyja és annak barátnője, valamint Michael öccse és annak felesége elkezdett tanulmányozni, és eljárni az összejövetelekre. Nos, mivel a mi testvérnőnk állhatatos volt, hét ember fordítja javára az igazságot.

Az ötéves Sara Ausztriában igen társaságkedvelő gyermek, és gyakran beszélget a házuk előtt elhaladó emberekkel. Egy alkalommal egy fiatal hölgynek nyíltan feltette a kérdést: „Te cigarettázol?” Amikor a hölgy tagadólag válaszolt, Sarának kész volt a következő kérdése: „Jehova Tanúja vagy?” Némiképp zavartan, a hölgy így válaszolt: „Igen!” Ez arra késztette őt, hogy beszéljen Sara édesanyjával. Elmagyarázta, hogy bár Tanúként nevelkedett, elvesztette minden kapcsolatát velük. Megkérte Sara édesanyját, hogy látogassa meg őt. Mennyire igazak a Máté 21:16 szavai: „A gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicsőséget!”

Nagy örvendezés volt Jehova Tanúi között 1993. március 24-én Szlovákiában, amikor Jehova Tanúi Vallásszervezetét törvényesen bejegyezték, és így hivatalosan véget vetettek a betiltásnak, amelyet 43 évvel ezelőtt léptettek életbe. Ezt egy hasonló lépés követte a Cseh Köztársaságban szeptember 1-jén. Sok ember él ezekben az országokban, aki kiábrándult a vallásból és a politikából. Néhányan közülük az igazságot keresik. Ez igaz volt egy idősebb házaspárra is, a szlovákiai Bobron na Oravéban. Az asszony a Bibliáról kérdezte a papot, de az így válaszolt: „Hanka, válasszon valami jobb olvasnivalót.” Ő és a férje azonban kitartottak a Biblia olvasása mellett. A tanultakkal összhangban változtatásokat hoztak az életükben. Szellemi éhségük kielégítése végett számos vallásos folyóiratra előfizettek. Most beleegyeztek abba, hogy a Tanúkkal tanulmányozzák a Bibliát. Ahogyan az asszony később ezt elmondta, az úttörőkkel való beszélgetése kezdetétől, azonnal érezte, hogy maga Isten küldte őket.

 Közép- és Dél-Amerika

„Ímé, szolgáim vígadnak szívök boldogságában” (És 65:14). A szívnek ez a jó szellemi állapota nyilvánvaló Jehova Tanúi között Mexikóban. A katolikus egyház összehangolt szembenállása ellenére 1993. május 7-én Mexikó kormánya bejegyezte két vallásszervezetünket: La Torre del Vigía, A.R. és a Los Testigos de Jehová en México, A.R. Ettől az időponttól kezdve Jehova Tanúi hivatalosan elismert vallássá váltak. Előretekintenek most arra, amikor feliratot tesznek ki, hogy az első alkalommal nyilvánosan azonosítsák a Királyság-termüket.

Az elmúlt évben 445 új gyülekezet alakult. Júniusban 375 351 fő volt a hírnökök összlétszáma. Az Emlékünnepen jelenlévők száma 1 349 998 fő volt. Ahogyan a hírnökök száma növekszik, a területet egyre gyakrabban bemunkálják. Egy jól bemunkált területen két testvérnő látogatott meg egy otthont, ahol az ingerült háziasszony így kiabált: „Már megmondtam önöknek, hogy nem akarom, hogy hozzám jöjjenek az üzenetükkel. Miért nem figyelnek?” Az egyik testvérnő így válaszolt: „Nos, mi sokan vagyunk prédikálók. Kétségkívül ön egy társunknak mondta ezt. Mi azonban intézkedhetünk, hogy senki se keresse fel önt.  Kérem, adja meg nekünk a nevét és teljes címét, és mi eljuttatjuk ezt az információt minden Tanúnak ezen a területen, akkor pedig senki sem fogja újra felkeresni.” Erre a háziasszony ezt mondta: „Nem, nincs szükség ilyen túlzásra. Továbbra is felkereshetnek, de kérem, ne ilyen gyakran.” Nem sokkal ezután a testvérnők ugyanazzal az asszonnyal találkoztak össze a Királyság-teremben. Mi történt? Amikor felkereste egy másik hírnök, beleegyezett abba, hogy tanulmányozza a Bibliát!

Noha a Dél-Amerikában lévő országok közül Francia Guyanának van a legkisebb népessége, gyarapodnak ott a szellemi dolgokkal kapcsolatos érdekek. A fiókhivatal áprilisban a 21. egymást követő csúcsot jelentette hírnökökben, és hírnökönként átlag 14,5 órát érnek el a szántóföldi szolgálatban havonta. Ebben az országban is ’a legkisebb ezerre nőtt’, és boldogok, mivel részét képezik a „hatalmas népnek”, amely Jehovát dicsőíti világszerte (És 60:22).

A Tanúk és más emberek között fellelhető különbség vonzza az igazságosságot szeretőket. Venezuelában, Caracasban egy idősebb testvérnő elment a bankba, hogy némi pénzt vegyen fel. Anélkül, hogy megszámlálta volna, az erszényébe tette. Ám hazaérve úgy találta, hogy a bankpénztáros 1200 bolívarral (13 USA-dollár) többet adott neki. Felhívta a bankot és elmondta a bankpénztárosnak, hogy ha a nap végén felfedezné, hogy némi pénz hiányzik, tudassa vele. Délután öt órakor eljött a testvérnő otthonába és elmondta, hogy 1200 bolívar hiánya van. Amikor a testvérnő átadta neki a pénzt, felkiáltott: „Ez az első eset, hogy valaki ezt tette! Elveszíthettem volna az állásomat.” A testvérnő akkor és később, amikor a bankba látogatott, felhasználta az alkalmat a tanúskodásra. Hamarosan egy bibliatanulmányozás kezdődött ezzel a fiatalemberrel, és most már eljár a Királyság-terembe az összejövetelekre.

Az úttörők Chilében, amint tanúskodnak jól tudják, hogy Jehova irányítja a munkát (1Kor 3:9). Chile déli részén egy házaspár hazafelé tartott egy távol eső helyen eltöltött kilencórás nap után. A főúton az Antucóba tartó utolsó busz haladt el  mellettük. Fáradtak és éhesek voltak, és egy 40 kilométeres, hegynek felfelé tartó út állt előttük. Egyre sötétebb és hidegebb lett. Más járművek is elhaladtak mellettük, mintha a házaspár nem is létezett volna. Amint gyalogoltak, kíváncsiak voltak arra, mit szándékozik Jehova tenni velük. Anélkül, hogy bármiféle jelzést adtak volna, egy ellenkező irányba tartó busz állt meg nekik; így ők felkászálódtak rá. Amikor elértek egy várost, és leszálltak, eszükbe jutott egy házaspár, akikkel néhány hónapja találkoztak. Talán tudnak valakiről, akinek van valamilyen járműve és elvinné őket Antucóba? A ház urának jobb ötlete volt: „Miért nem maradnak nálunk éjszakára?”

Amikor az úttörők elfogadták ezt, a ház asszonya boldog volt és felkiáltott: „Most teljesen nekünk lesznek itt, hogy válaszoljanak a kérdéseinkre!” És valóban kérdeztek — Jehováról, a felkentekről, a hű rabszolgáról, a nagy sokaságról, a vadállatról és így tovább! A házaspár már korábban megszerezte az Élj örökké könyvet, és addig tanulmányozták azt, míg nagyobb részét emlékezetből tudták. Ó, mennyire imádkoztak, hogy bárcsak valaki segítene nekik többet megérteni! „És most itt vannak!” Hosszú és kielégítő beszélgetés után a vendégszerető család ízletes étellel szolgált, majd egy kényelmes ágyat mutatott nekik. Milyen hálásak voltak ezek az úttörők azért, hogy Jehova ilyen módon felhasználta őket!

Időnként nem a megcáfolás, hanem a kedvesség az, amely áthatol az ellenkezők kemény külső páncélján. Ahogyan a Példabeszédek 25:15 megállapítja: „a szelíd beszéd megtöri a csontot.” Ecuadorban egy Tanú, Brumilda Castillo, aki valamikor apáca volt, felkeresett egy buzgó katolikus családot. Amikor a feleség meglátta a Tanút, szóbeli sértéseket vágott a fejéhez. A testvérnőnk nem próbálta megcáfolni a vádakat; egyszerűen mosolygott, köszönetet mondott az asszonynak, és azt mondta, hogy más alkalommal biztosan tud majd vele beszélni. Amint testvérnőnk éppen távozott, összetalálkozott a férjjel, aki nem csupán úgy reagált, mint a felesége, hanem arra is utasította Castillo testvérnőt, hogy hagyja el a birtokát. Ő ismét mosolygott, köszönetet  mondott neki és azt mondta, hogy reméli egy másik alkalommal beszélgetnek. Amikor a férj és a feleség megbeszélték a történteket, elképedtek. Hogyan tudott mosolyogni, és köszönetet mondani nekik, amikor ők olyan durvák voltak hozzá? Ez olyan mély benyomást gyakorolt rájuk, hogy a férj behívta a következő Tanút, aki felkereste őket. A Tanú meghívta őket egy összejövetelre, és ők eljöttek. Ki volt az, aki elsőként köszöntötte őket? A testvérnő, akivel olyan csúnyán bántak. Sűrűn bocsánatot kértek tőle, és a testvérnő megragadva a lehetőséget látogatni kezdte őket.

Egy nap a férfi tudni akarta, mit gondol a testvérnő a kápolnáról, amit a birtokán épített és képmásokkal rakott tele. A testvérnő megkérdezte, hogy haragudna-e rá, ha megmondaná neki az igazságot. „Természetesen nem” — válaszolta ő. „Megteszi majd azt, amiről a Biblia azt mondja, hogy meg kellene tennie?” — kérdezte a testvérnő. „Még ezen a napon meg fogom tenni” — ígérte a férfi. Így a testvérnő nekilátott, hogy megmutassa, amit a férfi katolikus bibliája mond a képmások használatáról. Erre a férfi ezt mondta: „Azt akarom, hogy segítsen nekem megszabadulni mindezektől a képmásoktól.” Négy napba telt összehordani és elégetni az összeset.

Mindenkinek szükséges felöltenie az új egyéniséget, aki Jehova szolgájává lesz. Néhány embernél azonban a feladat lehetetlennek tűnhet. Brazília északkeleti részén egy fiatalembernek, aki beleegyezett abba, hogy tanulmányozza a Bibliát, nagyon rossz hírneve volt. Családja elmondta, hogy majdnem naponta jött valaki az otthonukhoz, hogy behajtsa az adósságokat, amelyekbe italozás közben keveredett. Szülei állandóan rettegtek, hogy valaki megöli őt. Az úttörőknek, akik a tanulmányozást vezették, mindenki azt mondta: „Az idejüket pazarolják vele. Ő sohasem fog megváltozni.” Ám „az Istennek beszéde élő és ható” (Zsid 4:12). Az egész városra mély benyomást gyakorolt, amikor a férfi felhagyott az ivással és az erkölcstelenséggel. Szülei felkiáltottak: „Újra béke köszöntött az otthonunkba!” Azok miatt a változások miatt, amelyeket ő tett, családjából három másik személy is tanulmányozást folytat és eljár az összejövetelekre.

 Észak-Amerika és a Karib-tenger szigetei

Jézus nem egy alkalommal hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az ember úgy szeresse felebarátját, mint saját magát. Az ilyenfajta szeretet sokféleképp kimutatható. Egy testvérnő Martinique-ről ezt írta: „Az egyik reggel, amikor autóval dolgozni mentem, egy fiatal asszonynak, aki rosszul nézett ki felajánlottam, hogy elviszem. Útban a város felé beszéltem neki Isten szándékáról és az új világ áldásairól. Azt mondta, hogy édesanyja Jehova Tanúja, de a saját élete nehézségekkel teli, és nem hiszi, hogy Isten bármit is tud tenni az ő állapotának megjobbítása érdekében. Azt javasoltam neki, hogy tanulmányozza velem egy hónapig a Bibliát, és ő elfogadta ezt. Az egy hónap leteltével megkérdeztem, akarja-e, hogy folytassuk. »Jobban mint valaha« — mondta.

Családi helyzete rossz volt. Később, amikor a férje — akinek volt egy szeretője — kitiltotta őt a házból, én segítettem neki és gyermekeinek. Idővel Martinique-ból Franciaországba ment, ahol egy állást ajánlottak neki.

Valamivel később férje odajött az ajtómhoz. Először féltem. De mély benyomást tett rá a felesége életében történt változás és  az én viselkedésem. Azért jött, hogy egy bibliatanulmányozást kérjen.”

Egy úttörő testvérnő, aki tanítónő Jamaicán, azt mondja: azzal, hogy érdeklődik az emberek iránt, és kedves hozzájuk, gyakran tud nekik segíteni szellemileg is. Megfigyelte, hogy az intézményben, ahol őt alkalmazták, néhány tanulónak nehézségei voltak egy különleges témában, így kedvesen külön segítséget nyújtott nekik. Hogy segítsen nekik meglátni az oktatás értékét, használta a Fiatalok kérdései című könyv anyagát is. Amit tett, az megváltoztatta azok magatartását, akik észrevették kedves tetteit. Ennek következtében be tudott vezetni négy bibliatanulmányozást és jelentős mennyiségű irodalmat tudott elhelyezni.

Az alaszkai fiókhivatal egy újonnan szerzett repülőgépet használ — amely a korábbinál jobban megfelel a munkánk számára —, hogy felgyorsítsa az elszigetelt falvakban levő tanúskodómunkát. Ennek a tevékenységnek az üteme most körülbelül kétszerese annak, ami az elmúlt években volt.

Amikor két hírnök a Dominikai Köztársaságban meglátogatott egy otthont, egy házaspárt pillantottak meg bent, akik térdelve imádkoztak. Vártak ameddig a házaspár befejezte az imát, majd ismét kopogtak. Amikor az emberek az ajtóhoz jöttek, ezen szavakkal köszöntötték a hírnököket: „Köszönjük Isten, hogy meghallgattad imánkat.” Lelkesen fogadták a bibliatanulmányozásban felajánlott segítséget. Két nappal később, amikor azt beszélték meg, hogy a Biblia elítéli a bálványok használatát, azonnal mentegetőzni kezdtek, és összegyűjtötték az otthonukban levő összes képmást (5Móz 7:25). Feleségéhez fordulva a férfi ezt kérdezte: „Jehovával vagyunk, vagy az Ördöggel?” „Jehovával” — válaszolta a feleség. Ezzel elégették az összes képmást — pedig volt nekik bőven. Szellemi értelemben a szántóföldek fehérek az aratásra a Dominikai Köztársaságban, és az utóbbi években boldogok a helyi Tanúk, hogy több mint 150 más Tanút üdvözölhettek, akik külföldről jöttek hozzájuk, hogy segítsenek a begyűjtésben.

 Csendes-óceáni szigetek

1993. március 1-je egy fontos nap volt testvéreink számára a Fülöp-szigeteken. A legfelsőbb bíróság egyhangúlag megváltoztatta a bíróság 1959-ben hozott döntését. Jóváhagyta Jehova Tanúinak azon jogát, „hogy vallási hitük alapján megtagadják a Fülöp-szigeteki zászló előtt való tisztelgést”. Így a tanulókat nem zárhatják ki az iskolákból — nyilvános vagy magán iskolákból — azért, mert vallási okok miatt tartózkodnak a zászló előtt való tisztelgéstől, a nemzeti himnusz éneklésétől és az előírt hazafias fogadalom elmondásától.

Egy testvérnő a Guam szigeten, aki teljes idejű világi munkát végez, ki akarta terjeszteni szolgálatát. Nagyon szeretett volna osztozni az olyan hírnökök örömében, akik eredményes bibliatanulmányozásokról szóló tapasztalatokat meséltek. Sokat imádkozott ezzel kapcsolatban Jehovához. Amikor megvizsgálta körülményeit, rájött, hogy lehetősége volna épp ott bibliatanulmányozásokat vezetni, ahol mindennap dolgozik. Miután bátorságot és támogatást kért Jehovától, beszélni kezdett munkatársaival. Először nehéz volt; azokat, akik  érdeklődést mutattak, a többiek kigúnyolták. Jól felkészült, hogy a különböző egyéneket elérje a jó hírrel, és rájött, hogy az ima felkészülésének fontos része. Amikor világi ünnepek közeledtek, az Írásokból támasztotta alá, hogy ő miért nem vesz részt azokon. Olyan irodalmat keresett, mely különösen megfelelt minden egyes személynek. Egy alkalommal egyszerűen csak halkan olvasta a Bibliáját ott, ahol a munkatársa láthatta őt. Ez elég volt ahhoz, hogy a fiatalasszony kíváncsi legyen, és elkezdődjön egy bibliatanulmányozás. A testvérnő lassan előrehaladást ért el a hatékony bibliatanulmányozásokban. Amikor egy másik osztályra helyezték át, új lehetőségek nyíltak számára. Az egyik tanuló hölgy bemutatta őt egy kedves barátnőjének, aki szintén érdeklődést mutatott, és aki azután beszélt az édesanyjának, bátyjának és a sógornőjének is. Ők mindannyian rendszeresen tanulmányoztak. Oly sokan tanúsítottak érdeklődést, hogy testvérnőnknek más hírnököket kellett megkérnie, hogy segítsenek neki gondoskodni az érdeklődőkről. Igen, testvérnőnk megtanulta, hogy pozitív eredmények és sok öröm származhat az alkalmi tanúskodásból.

Ausztráliában egy tizenéves hírnök egy temetőben észrevette, amint egy filippínó asszony a könnyeit hullatja egy sírnál. Beszédbe elegyedett vele, és a nagyapja síremlékén levő feliratra irányította a figyelmet: „Alszom egy feltámadásra várva.” Ez utat nyitott egy további tanúskodás számára. Megbeszélték, hogy a következő héten ugyanott találkoznak, de az asszony nem jött el. A fiatal hírnök kitartó volt. Ő és édesanyja addig kutatták a temetési értesítéseket a helyi újságban, amíg találtak egy nevet, mely úgy tűnt, hogy filippínó. A telefonkönyv segítségével kapcsolatba léptek az asszonnyal. Az asszony azt mondta, hogy közlekedési nehézségek miatt lekéste a találkozót. De határozottan érdeklődött, és megbeszéltek egy bibliatanulmányozást. Az emberek iránti törődés, kitartással együtt jó eredményeket hoz.

 Országok, ahol a helyzet kedvezőbbé vált

Az elmúlt öt év folyamán bámulatos változások következtek be. Legalább 35 országban elgördültek az akadályok az útból, a Királyság-üzenet szabadabb hirdetése érdekében. Ezek közül az országok közül sokban feloldották a tilalmat vagy Jehova Tanúi vallásszervezetét törvényesen bejegyezték. Milyen óriási szántóföldet nyitott ez meg! Mi történik megművelése érdekében?

Tizenkét misszionáriust és Finnországból 20 különleges úttörőt küldtek Észtországba. Legalább 200 másik hírnök költözött Észtországba, hogy olyan területeken szolgáljon ahol a szükség nagyobb. A testvérek ezt jelentik: „Észtország népe ég a vágytól, hogy a Bibliáról beszélgessen. Majdnem mindenki szívesen fogadja az üzenetet.”

Az észtországi Maarduban ingyen kaptak ingatlant a testvérek, amelyre a Királyság-termüket építik, ám a polgármester bizonyos feltételeket szabott: 1. Nekik kell karbantartani a terem mellett fekvő kis parkot, 2. a Királyság-termet be kell fejezni 1993. október 15-re, 3. az összejöveteleknek nyitva kell állniuk a város minden lakosa előtt, és 4. a Tanúknak el kell mondaniuk  Maardu lakosainak a Biblia üzenetét, és a helyes életmódra kell tanítaniuk őket. A testvérek annyira boldogok voltak, hogy beleegyeztek a polgármesternek mind a négy kívánságába!

Amióta Jehova Tanúi munkáját törvényesen bejegyezték 1991-ben a Zöld-foki Köztársaságban, tíz misszionárius kapott megbízatást arra a területre. Milyenfajta eredményeik vannak? Egy misszionárius házaspár azt jelenti, hogy 70 személlyel vezetnek tanulmányozást, akik közül néhányan csupán két vagy három hónap után tanulmányozásokat kezdtek vezetni másokkal. Egy hat hírnökből álló elszigetelt csoportot örömmel töltött el az, amikor 150 személy jött el, hogy meghallgassa a körzetfelvigyázó egyik előadását. A nemzeti televízió pedig tudósított az ország első Királyság-terem építkezéséről.

1993. január 8-án Zaire-ban a legfelsőbb bíróság törvényellenesnek nyilvánította Jehova Tanúi betiltását. Ebben az évben 75 944 hírnök vette ki részét ott a szántóföldi szolgálatból. Ők 163 454 házi bibliatanulmányozást vezettek. Továbbá 310 088 jelenlévő volt az Emlékünnepen.

Több mint 25 évvel ezelőtt a kambodzsai kormány nem volt hajlandó meghosszabbítani a vízumot George és Carolyn Crawford számára, így el kellett hagyniuk ezt a misszionáriusi megbízatást. Az azóta eltelt idő nagyobb része alatt nem voltak Tanúk Kambodzsában. Az elmúlt évben azonban a kambodzsai vallásügyi minisztérium igazgatója szívélyesen fogadta Crawford testvért. Az igazgató azt akarta tudni, hogyan válna a kambodzsai nép előnyére, ha ismét engedélyeznék misszionáriusaink tevékenységét az országban. Más vallási csoportok anyagi előnyöket ígértek. Crawford testvér azonban elmagyarázta, hogy Jehova Tanúi arra tanítják az embereket, hogy a bibliai törvények és alapelvek szerint éljenek, mert ez szellemi, erkölcsi és gyakorlati hasznot hoz és azt, hogy hogyan válnak jobb polgárokká azok, akik ezt teszik. A miniszter elégedett volt. Megadták a jóváhagyást arra, hogy két misszionárius azonnal belépjen az országba, és még több kövesse őket. 1993. január 20-án egy levél érkezett,  amely engedélyt adott a Watch Tower Societynek arra, hogy a fővárosban, Phnum Pénhben egy hivatalt nyisson a „Jehova” keresztény vallás prédikálására.

Jehova Tanúi 40 éven át tartó betiltása után Romániában törvényes elismerést biztosítottak számukra 1990-ben. Ők jól felhasználták megváltozott körülményeiket. Az elmúlt évben 15 százalékos növekedés volt a Királyság-hirdetők számában. Már 130 Királyság-termet építettek fel, vagy áll építés alatt. Néhány hírnök kezdeményező olyan területek elérésében, ahol nem voltak Tanúk. Két úttörő testvérnő 1991 szeptemberében Urziceni kis városába költözött, 57 kilométerre Bukaresttől. Akkoriban nem voltak Tanúk ebben a városban; mostanra 10 személy megkeresztelkedett és 66 jelenlévő volt az Emlékünnepen. Ki vezeti az összejöveteleket? Eleinte a testvérnők szervezték és vezették azokat. Most egy kisegítőszolga, egy közel 80 éves korú testvér utazik egy héten háromszor 30 kilométeres távolságot, hogy levezesse az összejöveteleket. Havonta egyszer bukaresti vének tartanak nyilvános előadást és vezetik le az Őrtorony-tanulmányozást a csoportnak.

Néhány olyan országban is, ahol Jehova Tanúi még betiltás alatt vannak, képesek kevesebb akadállyal végezni szolgálatukat. Az egyik ilyen országban a hírnökök most alaposabban munkálkodnak a területükön, minden otthont felkeresve, ahelyett hogy egy utcában csak egy házat látogatnának meg és egy másik utcában levő házhoz mennének, azért hogy észre ne vegyék őket. Egy városban a hatóság megállított egy csoport hírnököt, megvizsgálta a személyazonossági papírjaikat és kikérdezte őket. A testvérek elmagyarázták, hogy ők a Biblia tanulmányozói, és azt akarták megosztani másokkal, amit tanulnak. A hatóság bocsánatot kért a háborgatásért, majd elengedte őket. Ez a teokratikus szolgálat egy örömteli napja volt.

Egy másik országban, ahol Jehova Tanúival durván bántak, napjainkban nyíltabban összejöhetnek és prédikálhatnak. Ez az ország Malawi. Korábban, amikor kisebb gyűlésük volt, fűből  kerítést emeltek a ház köré, így a lámpák fénye nem látszott kívül. Ám az egyik körzetben észrevették, hogy a helyi tisztviselők, akik tudtak az összejöveteleikről, többé nem intézkednek ellenük; így egy mostani nagygyűlés idején nem építettek kerítést, sőt még énekeltek is. Egy másik területen, amikor egy testvér a piacon prédikált, egy helyi tisztviselő aki látta őt, ezt mondta: „Ne féljenek tőlünk többé. Mi azt akarjuk, hogy prédikáljanak, még nekünk is önök közé kellene tartoznunk.” Ismét egy másik területen egy férfi, aki tárzusi Saulhoz hasonlóan vezetője volt azoknak, akik üldözték a Tanúkat, elfogadott egy bibliatanulmányozást. Hamarosan mások is bekapcsolódtak, és a tanulmányozók száma 26-ra emelkedett. Miután az első férfi megkeresztelkedett, a tanulmányozók száma — megváltozott életvitelének eredményeként — 66-ra emelkedett. Nos végül 1993. augusztus 12-én Jehova Tanúi 26 éven át tartó betiltását feloldották Malawiban. Micsoda ok az örvendezésre!

Albániában a fejlemények valóban bátorítóak. Késő októberben Olaszországból 16 és Görögországból 4 különleges úttörőt küldtek Albániába. Annak ellenére, hogy csak elkezdték tanulni a nyelvet, egy hét után amelyet Albániában töltöttek, 90 bibliatanulmányozást kezdeményeztek! Gjirokastërben egy rádióbemondóra oly nagy hatással volt az, amit az egyik különleges úttörőtől tanult, hogy rádión keresztül közzétette: „Jehova Tanúi fel fogják keresni otthonaikat. Arról fognak beszélni, hogyan tartsanak fenn boldog családi életet, és megtanítják önöknek azt, amit a Biblia mond. Nyissák ki az ajtajukat! Hallgassák meg őket!”

Amióta 1990-ben feloldották Jehova Tanúi betiltását Beninben, emberek sokasága sereglett Jehova Tanúinak összejöveteleire. Az elmúlt évben 15 951 személy volt jelen az Emlékünnepen — majdnem ötszöröse a hírnökök számának. Az egyik gyülekezetben, ahol 37 hírnök van, 698 jelenlévő volt!

1992-ben megtették az utolsó lépéseket az irányban, hogy törvényes elismerést biztosítsanak Jehova Tanúinak Togóban, így  jelezve a végét az 1978 óta érvényben lévő betiltásnak. Emberek ezrei égtek a vágytól, hogy tanulmányozzák a Bibliát Jehova Tanúival. 1993-ban a 7125 hírnök 19 014 bibliatanulmányozást vezetett. A fővárosban, Loméban 4200 hírnök van 33 gyülekezetben, és hat Királyság-teremben jönnek össze. Sürgősen több olyan helyiségre van szükségük ahol összejönnek. Annak ellenére is, hogy politikai zavargások voltak, mialatt hozzávetőlegesen 300 000 menekült Loméból a közeli országokba távozott, a Vezető Testület létesített egy új fiókhivatalt, amely 1993. június 1-jétől kezdte meg működését. Mennyire bátorító volt ez a testvéreknek Togóban!

Jehova Tanúi 23 éven át tartó betiltását 1993 februárjában oldották fel Kamerunban. Az egyik újság, amikor a kormány határozatát fejtegette, ezt írta Jehova népére vonatkozólag: „Társadalmilag olyan fajta viselkedést mutatnak fel, amelynek semmi köze sincs a körülöttük lévő képmutatáshoz . . . példájuk által prédikálnak.” Az újság hozzátette, hogy a Tanúknak biztosított imádati szabadság „a kereszténység összes régi egyházát ijesztő kihívás elé állítja”. A hosszú ideig tartó betiltás ellenére 19 268 Tanú él Kamerunban, és 67 671 személy volt jelen az elmúlt évben az Emlékünnepen.

Mi a helyzet azokkal az országokkal, amelyek a korábbi Szovjetunión belül voltak? Amint azt korábban megjegyeztük, 1993-ban a legizgalmasabb kongresszusok közül néhányat a világnak azon a részén tartottak meg. Ezek közül az országok közül 12-ben az elmúlt év folyamán testvéreink összesen 14 180 165 órát szenteltek a Királyság-hirdető munkának, 14 973 új tanítvány keresztelkedett meg, és az Emlékünnep idején 256 242 személy gyűlt össze, hogy megemlékezzen Jézus Krisztus haláláról. Igen, nyilvánvaló, hogy ezeket az országokat is jól képviseli majd a ’nagy sokaság minden nemzetből és ágazatból, és népből és nyelvből’, amely túléli az elkövetkezendő nagy nyomorúságot, az örökké tartó élet kilátásával Jehova igazságos új világában (Jel 7:9, 14).