1. A szíriai Antiókia városát I. Szeleukosz Nikatór alapította nem sokkal azután, hogy hadvezéreivel, Kasszandrosszal és Lüszimakhosszal i. e. 301-ben a kis-ázsiai Frígiában győzelmet aratott a döntő ipszoszi csatában. Ő választotta Antiókia helyszínét a katonai szempontból előnyös fekvése miatt, és apjáról, Antiokhoszról nevezte el. Antiókia – melynek helyén ma Törökországban az Antakya nevű város fekszik – a hajózható Orontes folyó d. oldalán létesült,  a Földközi-tengertől egy kb. 32 km-re található kanyarulatban. Földrajzi elhelyezkedése folytán könnyen uralhatta egész ÉNy-Szíria kereskedelmét, amely az Eufrátesz és a Földközi-tenger közötti utakon folyt. Antiókia hamar kereskedelmi központ lett, és a luxuscikkek előállítása jólétet és gazdagságot hozott ennek a kozmopolita városnak. Szeleukosz alapította az Antiókiának szolgáló kikötővárost, Szeleukiát is, melyet magáról nevezett el. Szeleukosz, még mielőtt i. e. 281-ben meggyilkolták, kormányzási székhelyét Babilonból az új szír fővárosba, Antiókiába helyezte át, ahol a Szeleukida-dinasztia királyai még i. e. 64-ig gyakorolták hatalmukat. Ekkor azonban Pompeius római hadvezér római provinciává tette Szíriát. Antiókia nemcsak Szíriának, a római provinciának lett a fővárosa, hanem egyben a birodalom harmadik legnagyobb városa is lett Róma és Alexandria után.

A város Alexandria tervei szerint készült, hatalmas oszlopsoros utcák keresztezték, lenyűgöző szépséget kölcsönözve a környező épületek pompájának. „Kelet Királynője”, „Szépséges Antiókia” és „A Római Birodalom harmadik metropolisa” néven is emlegették; egyedülálló volt még a rendszeres időközönként biztosított közvilágítása is. E külső szépség és az ott élők szorgalma ellenére az erkölcsi romlottságáról vált hírhedtté, mivelhogy az a beszennyező szokás dívott a városban, hogy a vallás nevében orgiákat magukban foglaló rítusokban vettek részt. Juvenalis azt mondta, hogy „beözönlött. . . Tiberisbe Orontes”, elárasztva Rómát a keleti babonával és erkölcstelenséggel (Decimus Iunius Iuvenalis szatírái. Budapest, 1964, Akadémiai Kiadó, Harmadik szatíra, 62–65.).

A Bibliához fűződő kapcsolata és későbbi története: Josephus beszámolója szerint a Szeleukidák buzdították a zsidókat, hogy telepedjenek le Antiókiában, és teljes polgárjogot biztosítottak nekik, így a városban jókora zsidó közösség jött létre. Antiókiát a Biblia először az antiókiai Nikolausz kapcsán említi, aki prozelita volt – olyan személy, aki áttért a zsidó vallásra –, majd keresztény lett (Cs 6:5). Maga a keresztényi tevékenység akkor kezdődött itt, amikor a tanítványok közül néhányan az István halálát követő nyomorúság miatt olyannyira szétszóródtak, hogy egészen Antiókiáig elmentek (Cs 11:19, 20). Amikor a Jeruzsálemben lévő gyülekezet fülébe jutott, hogy sok görögül beszélő ember hívővé lett, kiküldték Barnabást egészen Antiókiáig, ő pedig látván, hogy milyen élénk ott az érdeklődés, Tárzuszból odavitte Pált mint segítséget (Cs 11:21–26). Egy évig mindketten a városban éltek, tanították az embereket, és később Antiókia lett Pál misszionáriusi útjainak kiindulópontja. Isteni gondviselés által a tanítványokat első ízben itt hívták „keresztényeknek” (Cs 11:26). A gyülekezet nagylelkűségét mutatta, hogy i. sz. 46 körül Pál és Barnabás révén segélyt küldtek (Cs 11:29) a Jeruzsálemben lévő vezető testületnek. Ez egybeesett azzal a nagy éhínséggel, amelyről Agabusz prófétált, és amely Claudius (Klaudiusz) idejében be is következett (Cs 11:27, 28). Miután Pál és Barnabás visszatért Antiókiába, a szent szellem úgy irányította a dolgokat, hogy legyenek kiválasztva egy különleges munkára: ez volt Pál első misszionáriusi útja i. sz. 47–48 táján. Mielőtt Pál útra kelt második misszionáriusi útjára, még éppen Antiókiában tartózkodott, amikor i. sz. 49 körül felmerült a nem zsidók körülmetélésével kapcsolatos kérdés, majd a Jeruzsálemben lévő vezető testület határozatát Pál és Barnabás továbbította az Antiókiában lévő gyülekezetnek (Cs 15:13–35). Pál második misszionáriusi útja – i. sz. 49–52 táján – szintén Antiókiából indult, és ott is ért véget, továbbá az is ebben a városban volt, hogy Pál helyreigazította Pétert, amiért az megalkuvóan különbséget tett a zsidók és nem zsidók között (Ga 2:11, 12).

2. A pizidiai Antiókiát szintén I. Szeleukosz Nikatór alapította, és apja, Antiokhosz tiszteletére nevezte el így. A város romjai Yalvaç közelében találhatók a mai Törökország területén (KÉP: 2. köt. 748. o.). Frígia és Pizidia határán feküdt, ezért aztán különböző időkben hol az egyik, hol a másik provincia részének tekintették. Ennélfogva a görög földrajztudós, Sztrabón úgy utal rá, mint a Pizidia melletti Frígia városára (Geógraphika. XII. könyv, VIII., 13–14.), de ahogyan a Funk and Wagnalls New Standard Bible Dictionary (1936, 51. o.) c. mű megjegyzi, „az írók többsége úgy beszél róla, mint ami pizidiai”. Lukács is ezt tette. Ez a meghatározás különböztette meg a szíriai Antiókiától. (Lásd: PIZIDIA.) Elhelyezkedése folytán a Cilicia és Efézus közötti kereskedelmi útvonal áthaladt a pizidiai Antiókián. Sokféle ember lakta, köztük nagy számban zsidók is, akik zsinagógát építettek a városban. Antiókia teljesen hellenizált, görög nyelvű város volt. Pál kétszer látogatott oda Barnabással az első evangéliumhirdető útján i. sz. 47–48 táján, és prédikált a zsinagógában, ahol nagy érdeklődésre talált (Cs 13:14; 14:19–23). Bizonyos zsidókat azonban féltékenység töltött el az egybegyűlt sokaság láttán, ezért felzaklattak a város főemberei és asszonyai közül némelyeket, majd kiűzték Pált és Barnabást a városon kívülre (Cs 13:45, 50; 2Ti 3:11).