Az, aki (a rabszolgával ellentétben) bért vagy fizetséget kapott a munkájáért.

A Törvény megkövetelte, hogy a munkanap végén fizessék ki az ilyen munkásokat (3Mó 19:13; 5Mó 24:14, 15). Úgy tűnik, hogy legkésőbb az i. sz. I. századra szokássá vált, hogy már a munka elkezdése előtt megállapodtak a munkásokkal a bér összegében; 12 órán át dolgoztak, kb. reggel 6-tól este 6-ig; akik a szőlőben dolgoztak, azoknak a megszokott napi bérük kétségkívül egy dénár (0,74 dollár) volt (Mt 20:1–13). Amikor a Szentírás „a béres évei szerint” kifejezést használja, alighanem arra utal, hogy azt is előre rögzítették, mennyi időre szól a munkamegállapodás, vagyis a szerződés (Ézs 16:14; 21:16).

Nyilvánvaló, hogy Izraelben sok béres körülmetéletlen volt, hiszen a Törvény előírta, hogy nem vehetnek részt a pászkán, pedig a körülmetélt rabszolgák részt vehettek, mert az izraelita család tagjainak tekintették őket. Ehhez  hasonlóan, míg egy pap bérese nem ehetett olyat, ami szent, a körülmetélt rabszolgákra vonatkozóan nem volt ilyen tilalom, mivel lényegében ők is a pap háznépéhez tartoztak (2Mó 12:43–45; 3Mó 22:10, 11).

Azzal az izraelitával, aki súlyos anyagi veszteség miatt kénytelen volt eladni magát az egyik izraelita társának vagy egy jövevénynek, egy telepesnek, illetve a jövevény egyik családtagjának, nem volt szabad zsarnoki módon bánni, hanem kellő figyelmességet kellett tanúsítani iránta, akárcsak egy béres iránt. Majd ha senki sem tudott élni a kiváltási jogával vele kapcsolatban, akkor vagy a szolgasága hetedik évében, vagy a jubileumi évben – attól függően, hogy melyik jött hamarabb – szabadon kellett engedni (2Mó 21:2; 3Mó 25:39, 40, 47–49, 53; 5Mó 15:12; lásd: RABSZOLGA).

Olykor a béreseknek rossz bánásmódot kellett elszenvedniük a munkaadójuk részéről. Malakiás próféta által Jehova figyelmeztetésképpen azt mondta, hogy gyors tanú lesz azok ellen, akik tisztességtelenül bánnak a béres bérével (Ma 3:5; lásd még: Jk 5:4; BÉR).

A béres általában már alig várta, hogy véget érjen a munkanap és megkapja a fizetségét (Jób 7:1, 2). De gyakran előfordult, hogy nem volt szívügye, hogy az ura érdekeit szolgálja. Erre világítanak rá Jézus Krisztus szavai, miszerint a béressel ellentétben, aki veszély esetén elmenekül, ő mint Jó Pásztor a lelkét adja a juhokért (Jn 10:11–15; lásd még: Jr 46:21).