A levegőben magasan lebegő, rendszerint vízcseppekből vagy jégkristályokból álló részecskék látható halmaza. Legtöbbször a héber ʽá·nánʹ szót fordítják „felhő”-nek, és jobbára akkor fordul elő, amikor azt a ’felhőoszlopot’ jelöli, mely az izraelitákat átvezette a kietlen pusztán (2Mó 13:21). A „porréteg”, ’felhők’, ’felhős égbolt’ és ’ég’ kifejezéseket a héber saʹchaq szó különböző formái jelölik, mely a ’porrá tör; elkoptat’ jelentésű alapszóból származik (Ézs 40:15; Zs 36:5; Jr 51:9; Zs 89:37; 18:42; Jób 14:19). A görög nyelvben a neʹphosz és a ne·pheʹlé szavak jelentése: ’felleg, felhő’, míg a gnoʹphosz szó jelentése: ’sötét felhő’ (Héb 12:1; Mt 17:5; Héb 12:18).

Izraelben június közepétől szeptember közepéig az égbolt általában derült, csak porfelhők tűnnek fel, különösen a száraz évszak végén a sivatag felől fújó forró k. szélnek köszönhetően. Ezenkívül, főképp augusztusban, egyszer-egyszer fátyolfelhők is megjelennek Ny-ról, de ezekből nem esik eső. Ám az Izraelben élők még ezeknek is örülnek, hiszen némi árnyékot nyújtanak, és így egy kicsit enyhítik a hőséget (Ézs 25:5; vö.: Jób 7:2). Szeptemberben vagy októberben egyre többször látni a ny. horizonton felhőket, melyek a Földközi-tenger fölött alakulnak ki, pedig sokszor az esős évszak ténylegesen csak október közepén kezdődik el. De az ország némely vidéke nyáron reggeli párafelhőbe burkolódzik, mely aztán gyorsan eltűnik, ahogy a nap mind feljebb emelkedik (Hó 6:4).

Az esős évszakban nagyon gyorsan vihar kerekedhet úgy, hogy kezdetben csak egy kicsi felhőcske látható Ny-on (1Ki 18:44, 45). A földművesben reményt kelt, ha felhő támad a ny. vidékeken (Lk 12:54). Azonban ha valaki azért vár az aratással, mert a felhőket nézi, amelyek talán ki sem alakulnak, nem fog sikerrel járni. A Biblia ezzel arra akarja felhívni Isten szolgáinak a figyelmét, hogy minden körülmények között habozás nélkül lássanak neki a munkájuknak (Pr 11:4).

Jehova Istennek, a Teremtőnek a bölcsessége és a hatalma abban is kifejeződésre jut, hogy ellenőrzése  alatt tartja a felhőket. Úgy beszél róluk, mint ’vizeskorsókról’, melyek felborulnak, és a földre ömlik a tartalmuk. Ezt mondja: „Ki tudja pontosan megszámlálni a felhőket bölcsességgel, vagy ki tudja felborítani az ég vizeskorsóit. . .?” (Jób 38:37). A párolgásnak és a vízgőz kicsapódásának a folyamatát pedig a következőképpen ecseteli: „fölszívja a vízcseppeket, ezek átszűrődnek mint eső, hogy ködévé alakuljanak, s a felhők így permetet hullatnak, ontják a cseppeket az emberekre. Ugyan ki képes megérteni a felhőrétegeket, a sátrából jövő robajokat?” (Jób 36:27–29).

Jelképes értelem: Jehova, akit nem láthat ember úgy, hogy életben maradjon, felhővel jelképezi a jelenlétét. Amikor a Sínai-hegynél Izraelnek adta a Törvényt, a hegyet egy sötét felhő borította be; a felhőből villámok csaptak le, és mennydörgött, trombitaharsogás és egy hangos hang hallatszott (2Mó 19:16–19; 24:15; Héb 12:18, 19). Jehova azt mondta Mózesnek, hogy azért jelent meg így, hogy beszélhessen vele, és hogy a nép ezt hallva higgyen Mózesben mint Isten képviselőjében (2Mó 19:9).

Jehova egy angyalt, ’az ő követét’ felhőben küldte el, hogy kivezesse Izraelt Egyiptomból, és átvezesse a pusztán (Ézs 63:9). Az angyal által Jehova jelképes értelemben rátekintett a felhőből az egyiptomiak táborára, és összezavarta (2Mó 13:21, 22; 14:19, 24, 25). Jehova ezenkívül arra is felhőt használt, hogy megkeresztelje az izraelitákat mint nemzetet Mózesbe. Az, hogy „megkeresztelkedtek Mózesbe a felhő és a tenger által”, úgy történt, hogy a vizek mindkét oldalukon álltak, és a felhő ott volt felettük és mögöttük (1Ko 10:2; lásd még: 4Mó 14:14).

Amikor a hajlékot felállították a pusztában, a felhő fölötte nyugodott, és „Jehova dicsősége. . . betöltötte a hajlékot”, ezért Mózes nem tudott belépni oda (2Mó 40:34, 35; vö.: 1Ki 8:10–12; Je 15:8). A későbbiek folyamán a felhő a szentek szentje fölött, vagyis a fölött a helyiség fölött volt, ahol a szövetségládát is elhelyezték, és éjszaka tűzoszloppá vált. Ezt a felhőt kétségkívül jól lehetett látni a tábor bármely pontjáról, és jelezte a tábor közepét. Amikor felemelkedett, Izrael felkészült a táborbontásra. Amint a felhő továbbment, a nép követte a következő táborhelyig, jóllehet valószínűleg Hobáb segítségével választották ki, hogy pontosan hol állítsák fel a tábort, hiszen ő jól ismerte a vidéket, így az itatóhelyeket is, és minden egyebet, amire szüksége volt egy ilyen hatalmas tábornak (2Mó 40:34–38; 4Mó 10:29–32).

A szentek szentjében lévő szövetségláda fölött volt egy tündöklő felhő, mely az egyetlen fényforrás volt a helyiség bevilágítására (3Mó 16:2). A Biblia megírása utáni héberben ezt a fényt sekínának hívták. Amikor a főpap az engesztelés napján bement a szentek szentjébe az állatok vérével, jelképesen szólva Jehova jelenlétében állt. Más alkalmakkor, amikor nem ment be a szentek szentjébe, hanem a függöny előtt állt, hogy Jehova elé tárjon egy fontos kérdést, az olyan volt, mintha Jehova előtt állna (4Mó 27:21).

Egyszer maga Jehova szólt egy fényes felhőből, amikor is a helyeslését fejezte ki az egyszülött Fia iránt. Ez a ragyogó felhő árnyékolta be Jézust és a három apostolát – Pétert, Jakabot és Jánost – azon a hegyen, ahol az elváltozás történt (Mt 17:5).

Amikor Jézus felment az égbe, a beszámoló szerint „egy felhő takarta el őt a szemük elől” (Cs 1:9). A tanítványok nem azt látták, hogy Jézus egy felhőn megy el, hanem azt, hogy egy felhő elrejti őt a szemük elől. Ez segít megérteni egyfelől azt, amit Jézus a jelenlétéről mondott: „látni fogják az Emberfiát eljönni felhőben, hatalommal és nagy dicsőséggel”, másfelől azt, ami a Jelenések könyvében olvasható: „Eljön a felhőkkel, és minden szem meglátja őt” (Lk 21:27; Mt 24:30; Je 1:7). Míg a korábbi esetekben a felhő valakinek a láthatatlan jelenlétét jelképezte, és a megfigyelők „látták” a szellemi szemeikkel, vagyis megértették, mit jelent a felhő, addig a szóban forgó esetben arról van szó, hogy a megfigyelők a látható fizikai történésekből „látják meg”, azaz ismerik fel, hogy Krisztus láthatatlanul jelen van. (Lásd még: Mt 24.; Mk 13.; Je 14:14.)

Amikor Jézus a földre jött, a Messiásra vonatkozó azonosító jelek mind illettek rá, de a zsidók önző módon nem ismerték el őt, mert azt követelték tőle, hogy úgy bizonyítsa a messiási voltát, hogy szó szerint beteljesíti a Dániel 7:13, 14-ben feljegyzett látomást. Itt az olvasható, hogy az Emberfia az egek felhőivel az Öregkorú elé, Jehova Isten elé megy, hogy megkapja a királyságát. A zsidók összekeverték a Királyság-hatalomban való jelenlétét az első eljövetelével. Jézus azt mondta, hogy nem adatik nekik ilyen jel (Lk 11:29).

Kegy: A „felhő” szó valami jót jelent az Istennek tetsző embereknek. A Példabeszédek 16:15 azt írja, hogy a király jóakarata „olyan, mint a tavaszi eső fellege”. A felhő el tud takarni vagy rejteni szem elől valakit vagy valamit, amivel a Biblia jól érzékelteti, hogy mit tesz Jehova a népe bűneivel, amikor is eltörli a törvényszegéseit „mintegy a felhővel” (Ézs 44:22). Viszont Isten sűrű felhő mögé zárkózik a lázongók elől, hogy ne jusson el hozzá az imádságuk (Si 3:44).

 Mulandóság, megbízhatatlanság: A reggeli felhők, vagyis a pára egykettőre eloszlik, és a Biblia ezzel jelképes értelemben egyrészt arra utal, hogy Efraimnak és Júdának az Isten iránti szerető-kedvessége ingatag és csak ideig-óráig tart, másrészt arra, hogy Efraim rövid életű lesz, amiért a hamis imádathoz fordult (Hó 6:4; 13:3).

Aki azzal dicsekszik, hogy mennyire adakozó, ám sohasem adakozik, éppen úgy csalódást kelt, mint az a felhő, amely nem hoz esőt (Pl 25:14). Akik kereszténynek vallják magukat, de erkölcstelenek – romlottságot cselekszenek és megfertőzik a gyülekezetet –, a testi kívánságok hajszolását tekintve olyanok, mint a víztelen felhők, melyeket a szelek ide-oda hajtanak (Júd 12; lásd: PÁRA, KÖD).