Mások megvetésében megnyilatkozó büszkeség; felfuvalkodottság; dölyf; önteltség. A gőg az alázat ellentétje. A „gőg”-nek és „gőgös”-nek fordított görög, illetve héber szavak alapvetően azt a jelentést hordozzák, hogy valaki ’kimagasló’, ’felmagasztalt’, ’kiemelkedő’ és ’kiváló’ személynek tünteti fel magát. A gőgös azt gondolja magáról, hogy felsőbbrendű másoknál, és embertársai fölé emeli magát. Emiatt rendszerint több tiszteletet és figyelmet követel magának, mint ami megilleti, és tiszteletlenül, szemtelenül viselkedik másokkal.

Egy fajta szívállapot: A gőg nem csupán hibás gondolkodás, hanem egy rossz tulajdonság, illetve jellemvonás. Jézus Krisztus együtt említette a gyilkossággal, tolvajlással, káromlással és más helytelenségekkel, és azt mondta, hogy mindezek „az emberek szívéből” jönnek elő (Mk 7:21, 22). Jézus földi anyja, Mária ezt jelentette ki Jehováról: „mindenfelé szétszórta azokat, akik gőgösek szívük szándékában” (Lk 1:51). Dávid pedig ezekkel a szavakkal fordult Jehovához: „nem gőgös a szívem” (Zs 131:1; Ézs 9:9; Dá 5:20).

Még az is, aki korábban alázatos szívvel szolgálta Istent, gőgössé válhat amiatt, hogy gazdagságra vagy hatalomra tesz szert, mert szép, sikeres, bölcs, vagy mert mások dicshimnuszokat zengnek róla. Júda királya, Uzziás is ilyen ember volt. Sok éven át jó uralkodó volt, és Jehova áldását élvezte (2Kr 26:3–5). A Biblia viszont erről is beszámol: „Ámde amint megerősödött, felfuvalkodott a szíve, egészen a megromlásig, ezért hűtlenül cselekedett Jehovával, az ő Istenével szemben, és bement Jehova templomába, hogy füstölőszert égessen a füstölőoltáron” (2Kr 26:16). Uzziás elbizakodottan olyasmit tett, ami a papok feladata volt, pedig Isten nem ruházta fel Izrael királyait papi kiváltságokkal, ugyanis különválasztotta egymástól a királyi és a papi hatáskört.

Egy alkalommal a jó Ezékiás király is gőgössé vált a szívében egy kis időre, és a gőgje nyilván rossz hatással volt a népre, amely fölött uralkodott. Jehova áldása volt az, hogy Ezékiás  felmagasztaltatott és trónra került, de ő nem értékelte és nem ismerte el, hogy minden érdem Istent illeti. A Krónikák könyvének az írója ezt mondta róla: „Ezékiás azonban nem viszonozta a kapott jótéteményt, mert a szíve felfuvalkodott, és harag támadt ellene, és Júda meg Jeruzsálem ellen.” Ám megnyugtató tudni, hogy levetkőzte ezt a rossz tulajdonságát. A beszámoló ekképpen folytatódik: „De Ezékiás megalázta magát szívének gőgje miatt Jeruzsálem lakóival együtt, és Jehova haragja nem jött el rájuk Ezékiás napjaiban” (2Kr 32:25, 26; vö.: Ézs 3:16–24; Ez 28:2, 5, 17).

Isten a gőgösöknek ellenáll: A becsületes emberek szemében a gőgösök ellenszenvesek, de ami még rosszabb, hogy Jehova Isten ellenáll nekik (Jk 4:6; 1Pt 5:5). A gőg bolondság és bűn (Pl 14:3; 21:4), és Jehova szembeszáll a gőgösökkel, hogy megalázza őket (2Sá 22:28; Jób 10:16; 40:11; Zs 18:27; 31:18, 23; Ézs 2:11, 17). Aki gőgös marad, arra biztos pusztulás vár. Moáb ókori népe, amely Isten és a népe fölé emelte magát, semmivé lett (Ézs 16:6; 25:10, 11; Jr 48:29). Még Izrael tíztörzs-királysága sem menekült meg, amikor a nép tagjai gőgössé váltak, szívük pedig dölyfössé (Ézs 9:8–12).

Hogyan kerülhető el a gőg? Az embernek óvakodnia kell attól, nehogy a gőg beférkőzzön a szívébe. Különösen akkor kell résen lennie, amikor sikereket ér el, vagy amikor fontosabb, felelősségteljesebb megbízatást kap. Észben kell tartania, hogy „az összeomlás előtt büszkeség jár, a botlás előtt gőgös szellem” (Pl 16:18). Ha nem fékezi meg a gőgjét, az olyannyira úrrá lehet rajta, hogy Jehova azok közé számítja, akiket helytelenített gondolkodásmódra ad, és akik halált érdemelnek (Ró 1:28, 30, 32). Az ilyenfajta óvatosság főként „az utolsó napokban” időszerű, amikor a gőg is a válságos idők egyik jellegzetessége, miként erre Pál apostol figyelmeztetett (2Ti 3:1, 2).

Ezenkívül annak, aki szeretné elnyerni Isten tetszését, kerülnie kell a hízelgést, amely gőgössé tehet másokat. Egy példabeszéd szerint „az az életerős férfi, aki hízeleg társának, hálót vet annak lába elé” (Pl 29:5). A hízelgő amellett, hogy romlást hoz a társára („a hízelgő száj bukást okoz”; Pl 26:28), még Isten kegyét is elveszíti. Pál apostol vigyázott, nehogy hízelgővé vagy gőgössé váljon (1Te 2:5, 6).