Amikor az izraeliták elfoglalták Kánaánt, minden egyes család kapott földterületet, és ezeknek a birtokoknak a területét határjelzőkkel jelölték ki. A Biblia nem ír részletesen arról, hogy mik voltak ezek a határjelzők, de oszlopokról, kövekről, vagy akár barázdákról is szó lehetett. A „határjelző”-nek, illetve „határvonal”-nak fordított héber szót (gevúlʹ) „határ”-nak és „terület”-nek is visszaadják (1Mó 10:19; 47:21). Palesztinában csak néhány határjelzőn volt azonosító felirat, nem az összesen. Viszont az egyiptomi és a mezopotámiai határjelzők, illetve határkövek mindegyikén szépen kidolgozott feliratok láthatók. Például Nippurban találtak egy felirattal ellátott határkövet, amely I. Nabukodonozoré volt.

Jehova törvénye tiltotta a határvonalak elmozdítását (5Mó 19:14; lásd még: Pl 22:28). Voltaképpen átkozott volt az, aki elmozdította „embertársának határvonalát” (5Mó 27:17). Mivel a földtulajdonosok általában a birtokuk terméséből éltek, ha valaki elmozdította a határvonalukat, azzal a megélhetésüket fenyegette. A határvonal elmozdítása felért a lopással, és az ókorban ezt így is tekintették (Jób 24:2).  Mégis voltak gátlástalan személyek, akik követtek el ilyenfajta vétkeket; Hóseás idejében például Júda fejedelmeit olyanokhoz hasonlították, akik elmozdítják a határt (Hó 5:10).

Jehova gondot visel az özvegyekre és az apátlan gyermekekre. Ezért írja azt a Szentírás, hogy Isten lerombolja az önmagukat felmagasztalók házát, „az özvegynek határát pedig megerősíti” (Pl 15:25). A Példabeszédek 23:10, 11 is hasonló gondolatot közvetít: „Ne mozdítsd el a régi határt, és az apátlan fiúk mezejére ne menj, mert erős az ő Megváltójuk; ő védi ügyüket veled szemben.”