Ézsaiás napjaiban a hitehagyott zsidók imádatot mutattak be „a jó szerencse [héb.: gadh] istenének” és „a sors [héb.: meníʹ] istenének”. Az imádók asztalt terítettek ezeknek az isteneknek, és megpakolták mindenféle étellel-itallal. Jehova azt mondta ezeknek az imádóknak, hogy kard lesz a sorsuk (Ézs 65:11, 12).

Az asszírok és a babilóniaiak rendszeresen étel- és italfelajánlást mutattak be az isteneiknek. A Háránban élők fogadalmakat tettek, és bíztak benne, hogy ezeket a fogadalmakat el is fogadja majd a „szerencse ura”. Jeromos az Ézsaiás 65:11-hez fűzött szövegmagyarázatában egyebek mellett a következőket írta: „az ókorban minden városban és főként Egyiptom városaiban, köztük is Alexandriában, volt egy bálványimádathoz kapcsolódó szokás, mégpedig az, hogy az év utolsó havában, annak is az utolsó napján, hogy rájuk mosolyogjon a szerencse, és bőség legyen. . . a következő évben, megraktak egy asztalt mindenféle étellel és egy pohár kevert édes borral” (Corpus Christianorum, Series Latina, LXXIII A, S. Hieronymi presbyteri opera, Pars 1, 2A. Turnhout, Belgium, 1963, 754. o.).