1. Jáfet fia, Noé unokája. Neve azoknak a családfőknek a neve közt szerepel, akiktől az első nemzeti csoportok származtak, melyek azután szétszóródtak a föld színén az özönvíz után (1Mó 10:1, 2, 5; 1Kr 1:5).

2. Egy név Ezékiel próféciájában, amely szerint „Magóg földjének Gógja” szélvésszerű támadást indít Jehova újból egybegyűjtött népe ellen. Úgy tűnik, a próféta egy olyan földre vagy területre utal, amely ’észak legtávolabbi részein’ van, ahonnan előjön Góg serege, akinek a fosztogató csapatairól azt írja a Biblia, hogy „lovon nyargalnak, nagy gyülekezet, népes hadsereg”, karddal és íjjal felfegyverkezve (Ez 38:2–4, 8, 9, 13–16; 39:1–3, 6).

A zsidó történetíró, Josephus idejétől fogva az a vélemény terjedt el, hogy ’Magóg földje’ a szkíta törzsekkel hozható összefüggésbe, amelyek ÉK-Európában és Közép-Ázsiában éltek (A zsidók története. I. könyv, 6. fej., 1. bek.). A klasszikus görög és római írók a szkítákat barbár, prédaleső és harcot kedvelő északi népként jellemzik, amelynek nagy lovasseregei vannak, és amely jól fel van fegyverkezve, valamint ügyesen bánik az íjjal. Bár a szkíta név eredetileg „Askenáz”-nak, Jáfet egy másik leszármazottjának a nevéből eredhetett (1Mó 10:2, 3), az Encyclopædia Britannica 1959-es kiadása (20. köt. 235. o.) a következőket mondja: „a klasszikus irodalom a Szkítia név alatt általában a Fekete-tengertől észak-északkeletre fekvő egész területet értette, a szkíta (Szküthész) szó alatt pedig bármilyen barbárt, aki erről a vidékről származott.” Más forrásművek hasonlóképpen azt mutatják, hogy a „szkíta” kifejezést elég tág értelemben használták, és általában a Kaukázustól (a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger közötti területtől) É-ra élő, nomád törzseket foglalta magában, hasonlóképpen ahhoz, ahogy ma a „tatár” szót használjuk. Éppen ezért a The New Schaff-Herzog Encyclopedia of Religious Knowledge megjegyzi: „Az ókorban élők a »szkíták«  elnevezést rugalmasan használták, akárcsak a héber »Magóg« szót” (S. Jackson szerk.; 1956, V. köt. 14. o.).

Jelképes értelem: Mivel a Biblia segítségével nem lehet meghatározni (de a történelem segítségével sem), hogy pontosan hol helyezkedik el ’Magóg földje’; ezenkívül a próféta ’az esztendők befejező részére’ utal (Ez 38:8); és mivel nem tudnak arról, hogy az itt leírt támadás szó szerint bekövetkezett volna Izraelen, ezért úgy tekinthetjük a Magógról szóló próféciát, mint amely a jövőre, a bibliai „vég idejére” vonatkozik. Emiatt sok szövegmagyarázó ezt olyan jövendölésnek tartja, amely a világhatalmaknak az Isten Királysága ellen indított végső támadására mutat, és Magóg földjét úgy tekintik, mint amely „az istenellenes hatalmak jelképe” (Gecse G. – Horváth H.: Bibliai kislexikon. Budapest, 1978, Kossuth, 78. o.).

A ’Magóg földje’ elnevezésnek tehát egyértelműen van jelképes értelme. Abból, hogy a „szkíta” kifejezés, amellyel általában együtt említik Magógot, a kegyetlen, a telhetetlen és a harcias szavak szinonimájává vált, logikusan az következik, hogy Isten népével szembeni ádáz ellenségeskedésre kell gondolnunk. Ilyen ellenségeskedés lesz jellemző a világ nemzeteire, amikor Isten legfőbb ellenségének, Sátánnak, az Ördögnek a felbujtására egy végső támadást indítanak a földön Isten igaz imádata ellen. (Lásd: GÓG 2.)

3. Egy kifejezés, amely a Jelenések 20:8-ban említett eseményekkel van összefüggésben, amelyek Krisztus Jézus ezeréves uralmának a végén történnek, miután Sátánt kiengedték a mélységből. A ’Góg és Magóg’ kifejezés itt nem egy konkrét földre vagy helyre vonatkozik, hanem azokat szemlélteti a földön, akik hagyják, hogy a szabadon engedett ellenség befolyásolja őket, és fellázadnak Isten uralma ellen, amelyet a ’szentek és a szeretett város’ képvisel (Je 20:3, 7–10).