(elbuktatók; azok, akik [mások] elbukását okozzák):

A „nefilek” a héber nefí·límʹ szóból ered; ez a többes számú alak háromszor fordul elő a Bibliában (1Mó 6:4; 4Mó 13:33 [kétszer]). Nyilvánvalóan a héber ná·falʹ (esik, elesik) ige műveltető alakjából származik, amely például a 2Királyok 3:19; 19:7-ben található a ’kidönt’ és az ’elejt’ igék formájában.

A bibliai feljegyzés, melyben arról olvashatunk, hogy Jehova nemtetszéssel tekintett Noé napjaiban az özönvíz előtt élő emberekre, beszámol arról, hogy „az igaz Isten fiai” feleségeket vettek maguknak az emberek vonzó lányai közül. Ezután beszél a „nefilek” jelenlétéről: „Nefilek voltak a földön azokban a napokban – és azután is –, amikor az igaz Isten fiai együtt háltak az emberek lányaival, és azok fiakat szültek nekik; ezek voltak az ősidőktől fogva híres hatalmasok [héb.: hag·gib·bó·rímʹ]” (1Mó 6:1–4).

Azonosításuk: Bibliamagyarázók a 4. verset illetően többféle javaslattal álltak elő, hogy kik is voltak ezek a nefilek. Néhányuk szerint a név eredete azt jelzi, hogy a nefilek „bukott angyalok” voltak, olyan angyalok, akik bűnbe estek. Mások figyelemre méltó okfejtés végeredményeként arra a következtetésre jutottak, hogy a nefilek megjelölés arra utal, hogy „az égből estek le”, abban az értelemben, hogy „égi lények szülöttei”. Más tudósok, különösen arra a részre apellálva, hogy „és azután is” (4. v.), azt mondják, hogy a nefilek nem „bukott angyalok”, vagyis azok a bizonyos „hatalmasok” voltak, mivel a nefilek már azelőtt itt „voltak a földön azokban a napokban”, hogy Isten fiai kapcsolatot létesítettek a nőkkel. Ezek a tudósok úgy vélekednek, hogy a nefilek egyszerűen Káinhoz hasonló gonosz emberek voltak, rablók, erőszakosak és zsarnokoskodók, akik portyáztak a földön, míg az özönvíz el nem pusztította őket. Vannak olyanok is, akik nemcsak a nefilek szó jelentését veszik figyelembe, hanem a 4. vers szövegkörnyezetét is, és arra következtetnek, hogy a nefilek maguk nem voltak angyalok, hanem olyan hibrid utódok, akik a testet öltött angyalok és az emberek lányai által létesített szexuális kapcsolat révén születtek.

Ugyanazok, mint a „gib·bó·rímʹ”: Egyes bibliafordítások az „és azután is” kifejezést valahova a 4. vers elejére teszik, ezzel pedig a nefileket a vers második felében említett ’hatalmasokkal’ (gib·bó·rímʹ) azonosítják. Egy példa erre: „Azokban a napokban, és azután is, óriások [héb.: han·nefi·límʹ] voltak a földön, akik az istenek fiainak születtek, valahányszor azok az emberek leányaival egyesültek; ők ama hősök [héb.: hag·gib·bó·rímʹ], kik a hajdani napokban hírneves férfiak voltak” (1Mó 6:4, AT; lásd még: Mo, NIV, TEV).

A görög Septuaginta szintén azt sejteti, hogy a „nefilek” és a „hatalmasok” ugyanazok a személyek voltak, hiszen mindkét kifejezés fordításaként a giʹgan·tesz (óriások) szót használja.

 Ha megvizsgáljuk a beszámolót, láthatjuk, hogy az 1–3. vers arról beszél, hogy „az igaz Isten fiai” feleségeket vettek maguknak, Jehova pedig kijelentette, hogy 120 év elteltével véget ér az emberek iránti türelme. Majd a 4. vers beszél a nefilekről, akik „azokban a napokban” éltek a földön – nyilván azokra a napokra utalva ezzel, amikor Jehova ezt a kijelentést tette. Ezután pedig kifejti, hogy ez az állapot folytatódott „azután is –, amikor az igaz Isten fiai együtt háltak az emberek lányaival”, és további részleteket közöl arról, hová vezetett az, hogy „az igaz Isten fiai” egybekeltek a nőkkel.

Kik voltak az „Isten fiai”, akik a nefileket nemzették?

Kik voltak azok „az igaz Isten fiai”, akikről itt szó van? Vajon, ahogyan egyesek állítják, olyan emberek voltak, akik Jehovát imádták (eltérően attól, ahogy a gonosz emberek általában éltek)? Nyilvánvalóan nem. A Biblia arra utal, hogy az emberek lányaival kötött házasságuk következményeként megsokasodott a gonoszság a földön. Egyedül Noé, a három fia és a feleségeik voltak, akik Isten kegyét élvezték, és egyedül ők élték túl a vízözönt (1Mó 6:9; 8:15, 16; 1Pt 3:20).

Ezért ha ezek „az igaz Isten fiai” egyszerűen emberek lettek volna, az felveti a kérdést, hogy akkor miért lettek a leszármazottaik „híres” emberek, híresebbek, mint a gonoszok utódai vagy a hűséges Noé leszármazottai? Továbbá felmerülhet az a kérdés is, hogy miért emeli ki a Biblia az emberek lányaival kötött házasságukat mint valami különleges dolgot. Hiszen a házasság és a gyermekszülés akkor már több mint 1500 éve létezett.

Az 1Mózes 6:2-ben említett Isten fiai tehát nem lehettek mások, mint angyalok, Isten szellemfiai. Ugyanezt a kifejezést használja a Biblia az angyalokra a Jób 1:6-ban és a 38:7-ben is. Ezt az értelmezést támasztja alá Péter is, amikor ’a börtönben levő szellemekről’ beszélt, „akik engedetlenek voltak egykor, amikor az Isten türelme várt Noé napjaiban” (1Pt 3:19, 20). Júdás ugyancsak ír ’az angyalokról, akik nem őrizték meg eredeti állásukat, hanem elhagyták a maguk megfelelő lakóhelyét’ (Júd 6). Az angyaloknak megvolt a hatalmuk ahhoz, hogy emberi testet öltsenek, és néhány angyal így is tett, hogy átadja Isten üzenetét (1Mó 18:1, 2, 8, 20–22; 19:1–11; Jzs 5:13–15). De a szellemszemélyek megfelelő lakhelye az ég, és az angyaloknak ott megvan a maguk feladatköre Jehova szolgálatában (Dá 7:9, 10). Ha elhagyják lakhelyüket, hogy a földön éljenek, valamint felhagynak kijelölt szolgálatukkal, hogy fizikai kapcsolatot létesítsenek, az lázadást jelent Isten törvényei ellen, és egyben perverzió.

A Biblia kijelenti, hogy az engedetlen angyalok most ’börtönben levő szellemek’, „a tartaroszba vetve”, „örök bilincsekben, sűrű sötétségben. . . a nagy nap ítéletére” fenntartva. Ez azt sejteti, hogy igen korlátozott lett a mozgásszabadságuk, többé nem ölthetnek anyagi testet, ahogyan azt az özönvíz előtt tették (1Pt 3:19; 2Pt 2:4; Júd 6).

Megnövekedett gonoszság: ’Az ősidőktől fogva híres hatalmasoknak’, akik ezekből a házasságokból születtek, Isten szemében nem volt jó hírnevük, hiszen nem élték túl az özönvizet, ellentétben Noéval és családjával. „Nefilek” voltak, erőszakosak és zsarnokoskodók, akik kétségkívül hozzájárultak ahhoz, hogy az állapotok megromlottak. Angyali apáik ismerték az emberi test felépítését, és képesek voltak anyagi testet ölteni, ám ez nem jelentette azt, hogy életet teremtettek, csupán ebben az emberi testben éltek, és minthogy együtt éltek a nőkkel, gyermekeket nemzettek. Gyermekeik, a „hatalmasok” ennélfogva törvénytelen hibridek voltak. A nefileknek azonban nyilvánvalóan nem voltak gyermekeik.

A mitológiában: Úgy tűnik, a nefilek hírneve és a tőlük való rettegés szolgáltatott alapot számtalan mitológia létrejöttéhez a pogányok körében, akik szétszéledtek a föld minden részére, miután Isten összezavarta az emberek nyelvét Bábelben. Bár jócskán eltorzult és kiszínezett formában, de a Mózes első könyvének történelmi beszámolójából sok figyelemre méltó hasonlóság lelhető fel ezekben az ókori mitológiákban (például a görögökében, hogy csak egy példát említsünk). Ezekben a mitológiákban istenek és istennők emberekkel létesítettek nemi kapcsolatot, és így emberfeletti képességű hősöknek és félelmetes félisteneknek adtak életet, akiknek isteni és emberi vonásaik egyaránt voltak. (Lásd: GÖRÖGORSZÁG, GÖRÖGÖK: A görög vallás.)

Egy megfélemlítésre szánt beszámoló: A tíz kém, aki megtévesztő híreket hozott Kánaán földjéről a pusztában tartózkodó izraelitáknak, ezt mondta: „a népek is, melyeket ott láttunk, mind jól megtermett emberekből állnak. És láttuk ott a nefileket is, Anák fiait, akik a nefilektől vannak; úgyhogy olyanok voltunk a magunk szemében, mint a szöcskék, és az ő szemükben is ilyenek voltunk.” Kétségtelenül voltak Kánaánban nagyobb termetű emberek, mint ahogyan ez más bibliaversekből is kiderül. De sehol nem nevezik őket nefileknek, egyedül ebben a ’rossz hírben’, amelyet nyilván szándékosan úgy fogalmaztak meg, hogy félelmet és  pánikot keltsen az izraeliták közt (4Mó 13:31–33; 14:36, 37).