A zsidóknál és más keleti népeknél a gyász és a bánat szokásos jele volt; különösképpen akkor tettek így, ha egy közeli rokonuk halálhírét hallották. Sokszor a ruha megszaggatása abból állt, hogy a ruha elejét csak annyira szakították el, hogy fedetlen legyen a mellkas, így nem feltétlenül jelentette  azt, hogy teljesen szétszakították a ruhát, alkalmatlanná téve a viselésre.

A Biblia legelőször Jákob legidősebb fiával, Rúbennel kapcsolatban említi ezt a szokást, aki megszaggatta a ruháit, amikor visszatérve a vizesveremhez, nem találta Józsefet, és ezt mondta: „Nincs meg a gyermek! Most merre menjek?” Elsőszülöttként főleg Rúben volt a felelős az öccséért. Az apja, Jákob, amikor beszámoltak neki a fia állítólagos haláláról, hasonlóképpen megszaggatta a köntösét, és zsákruhát öltött gyászában (1Mó 37:29, 30, 34). Amikor Benjámint tolvajnak állították be Egyiptomban, József féltestvérei is úgy mutatták ki bánatukat, hogy megszaggatták a ruháikat (1Mó 44:13).

Ezzel szemben, amikor Jehova megölte Áron két idősebb fiát, Nádábot és Abihut a gonosz cselekedeteik miatt, Mózes ezt mondta az apjuknak, Áronnak és az ő két életben maradt fiának: „Fejeteket ne hagyjátok ápolatlanul, és ne szaggassátok meg ruháitokat, hogy meg ne haljatok” (3Mó 10:6). A későbbiekben viszont az volt a helyzet, hogy a főpap nem hagyhatta a fejét ápolatlanul és nem szaggathatta meg a ruháját, míg az ároni vonal többi papja kimutathatta a gyászát ilyen módon is, ha egy közeli hozzátartozóját veszítette el (3Mó 21:1–4, 10, 11).

Sok más esetben is olvashatunk a gyász ilyen megnyilvánulásáról: Jób megszaggatta a palástját, amikor értesült gyermekei haláláról (Jób 1:20); Jób három állítólagos barátja, amikor megpillantotta Jóbot a betegségében, gyászt színlelt sírással, a ruhája megszaggatásával és azzal, hogy port hintett az ég felé (Jób 2:12). Továbbá megszaggatták a ruhájukat a következő személyek is: Józsué az Ainál elszenvedett vereség után (Jzs 7:6); a fiatal férfi, aki Saul király halálhírét bejelentette (2Sá 1:2); Dávid, amikor tévedésből azt mondták neki, hogy Absolon meggyilkolta az összes többi fiát (2Sá 13:30, 31); Ezékiás király és a szolgái, amikor meghallották, hogy az asszír rabsaké Jehova és Jeruzsálem ellen beszél (Ézs 37:1; 36:22). Atália királynő, amikor már látta, hogy nem tudja tovább bitorolni a trónt, „megszaggatta ruháit, és kiáltozni kezdett: »Összeesküvés! Összeesküvés!«” (2Ki 11:14).

Júda királysága történelmének az alkonyán Joákim király és a fejedelmek megkeményedett szívének érzéketlensége abból látszott, hogy amikor felolvasták nekik Jeremiás próféciáját, mely Jehova ítéleteire hívta fel a figyelmüket, nem rettegtek, és ’nem szaggatták meg a ruhájukat’ (Jr 36:24).

Jehova azonban rámutatott, hogy ha valaki csak a külsőség kedvéért szaggatja meg a ruháját, akkor az képmutató viselkedés, vagy legalábbis nem őszinte, hiszen csak akkor volt valódi értéke a bánat kimutatásának, ha az őszinte volt. Ezért mondta Jehova a következőket Júda népének Jóel próféta által: „A szíveteket szaggassátok meg, és ne a ruháitokat! Térjetek vissza Jehovához, a ti Istenetekhez” (Jóe 2:13).

Később Kajafás főpap nagy felháborodást és dühöt színlelt azzal, hogy megszaggatta a ruháját, amikor Jézus elismerte, hogy ő Isten Fia (Mt 26:65). Ezzel szemben Pál és Barnabás Jézus követőiként valódi döbbenetet és fájdalmat mutattak ki a ruhájuk megszaggatásával, amikor a lisztrai emberek istenként akarták őket imádni (Cs 14:8–18).

A Törvény megkövetelte, hogy a leprások megszaggatott ruhát viseljenek (3Mó 13:45), talán azért, mert a héberek a leprát a halál gondolatával társították. Ez látszik például a Mirjamról szóló beszámolóból is, hiszen miután ez a félelmetes betegség sújtotta, úgy utaltak rá, hogy „olyan, mint a halott” (4Mó 12:12). Ezért egy leprásnak megkülönböztető öltözetet kellett viselnie, gyakorlatilag saját magát gyászolta, hisz csak egy „élőhalott” volt.

Jelképes értelem: Bizonyos alkalmakkor jelképes okokból is megszaggatták a ruhájukat, például Ahija próféta 12 darabra szakította a ruháját, és azt mondta Jeroboámnak, hogy vegyen el belőle 10-et, így szemléltette a salamoni királyság két részre szakadását (1Ki 11:29–39). Amikor Saul megragadta Sámuel palástját és az leszakadt, azt mondta Sámuel, hogy ez azt szemlélteti, hogy Jehova elveti Saul házát (1Sá 15:26–28).