Egy ókori város, amelynek romjai a Karhe és az Ábe-Díz folyók közt vannak, a Saúr folyó k. partján, Babilontól úgy 350 km-re K-re. Négy nagyobb domb van a helyszínen. A mai Sús falva a legfontosabb dombnak, az Akropolisznak a lejtős alján fekszik. Susán, illetve a városnak egy megerősített része, ’Susán vára’ volt Dániel próféta egyik látomásának a helyszíne (Dá 8:2), itt játszódtak az Eszter könyvében leírt események (Esz 1:2, 5, 6; 2:3, 5, 8, 21; 3:2, 15; 8:14; 9:12–15), és itt szolgált Nehémiás is pohárnokként Artaxerxész (Hosszúkezű Artaxerxész, I. Xerxész fia) uralma idején (Ne 1:1; 2:1; lásd: ELÁM 1.; PERZSIA, PERZSÁK: Perzsa fővárosok; VÁR).

Bizonyítékok vannak arra, hogy Susán (Szúzának is nevezik) volt a fővárosa az ókori Elámnak. Az i. e. VII. században Asznappár (Assur-bán-apli), Asszíria királya legyőzte Susánt, és a lakosait Szamária városába hurcolta (Ezs 4:9, 10). A perzsák uralma idején Susán királyi város volt. I. e. a IV. században Susánt bevette Nagy Sándor, majd a város hanyatlásnak indult. Mára már csak romhalmaz van a helyszínen.

A régészek feltárták egy palotának a romjait, amelyről úgy vélik, hogy még I. Dáriusz perzsa király kezdte építeni, és a fia, I. Xerxész (a feltételezések szerint Ahasvérus, Eszter férje) fejezte be. A színes, mázas téglaburkolatból és a kőoszlopokból látszik, milyen pompás lehetett egykor. I. Dáriusznak egy feliratán, amely a palota építéséről szól, a következők olvashatók: „Megépítettem ezt a palotát, amely Çušā-ban [Szúzában] van. Messziről szállították a hozzávalót. Leástak a földbe, amíg a sziklás talajt a földben elértem. Amikor megvolt az ásás, akkor kavicsot raktak egyik helyen 40 rőf mélységben, másik helyen 20 rőf mélységben. E fölé a kavicsos réteg fölé épült a palota. És amit a földbe leástak, és ami kavicsot leraktak, és ami téglát vertek, a Bābiruš-i nép, az végezte. A cédrus fát, azt – van egy Labanāna nevű hegy – onnan hozták. Az Aθurā-i nép, az hozta Bābiruš-ig. Bābiruš-ból a Karka-k és a Yauna-k hozták Çušā-ig. A yaka fát Gandāra-ból hozták és Karmāna-ból. Az aranyat Sparda-ból és Bāxtriš-ból hozták, amelyet itt dolgoztak fel. A kékesszürke és a cinóber féldrágakövet, amelyet itt dolgoztak fel, azt Suguda-ból hozták. A türkizkék féldrágakövet, azt Uvārazmiš-ból hozták, amelyet itt dolgoztak fel. Az ezüstöt és az ébenfát Mudrāya-ból hozták. A hozzávalót, amivel a fal lett díszítve, azt Yauna-ból hozták. Az elefántcsontot, amelyet itt dolgoztak fel, Kūša-ból és Hinduš-ból és Harauvatiš-ből hozták. A kőoszlopokat, amelyeket itt munkáltak meg – van egy Abirāduš nevű helység – újabban onnan hozták. A kőfaragó emberek, akik a követ megmunkálták, azok Yauna-k és Sparda-iak. Az aranyműves emberek, akik az aranyat megmunkálták, azok Māda-iak [médek] és Mudrāya-iak. Azok az emberek, akik a fát megmunkálták, azok Sparda-iak és Mudrāya-iak. Azok az emberek, akik a téglát elkészítették, azok Bābiruš-iak. Azok az emberek, akik a falat díszítették, azok a Māda-iak és Mudrāya-iak” (J. Zsukov [főszerk.]: Világtörténet. Budapest, 1962–1984, Kossuth, II. köt. 194. o.; lásd: RÉGÉSZET: Perzsia).