Szeretet
Mélyről fakadó ragaszkodás vagy vonzalom, melyet valaki többek között egy barát, egy szülő vagy egy gyermek iránt érez; az, amikor valaki kedvel valakit, vagy tetszik neki
valaki; Isten jóindulata a teremtményei iránt, vagy az a mélységes tisztelet, amelyet nekik kell érezniük Isten iránt; rokonszenv, melyet Isten teremtményei helyénvalóan mutatnak ki egymás iránt; az az erőteljes vagy szenvedélyes érzés, melyet valaki egy más nembeli iránt érez, és amely a hitvesi egység érzelmi mozgatórugója. A szeretet egyik szinonimája az „odaadás”.Ezeken a jelentéseken kívül a Szentírás még beszél az alapelveken nyugvó szeretetről is, mint amilyen az igazságosság iránti szeretet, sőt az is, amikor valaki az ellenségét szereti, akihez talán nem vonzódik. A szeretetnek ez az oldala vagy megnyilvánulása önzetlen odaadás az igazságosság iránt, és őszinte törődés mások tartós jólétével, ami ennek a törődésnek a tevékeny kimutatásával párosul mások javára.
A szeretet előbb említett jelentéseinek a közvetítésére héberül jobbára az ʼá·hévʹ vagy ʼá·havʹ igét (szeret) és az ʼa·haváʹ főnevet (szeretet) használják, és a szövegkörnyezetből derül ki, hogy a szeretet melyik értelméről vagy milyen fokú szeretetről van szó.
A Keresztény Görög Iratok elsősorban az a·gaʹpé és a phi·liʹa szó különböző formáit használja, valamint két olyan szót, amely a sztor·géʹ szóból származtatható (az eʹrósz, vagyis a nemek közti szeretet nem fordul elő). Az a·gaʹpé gyakrabban szerepel, mint a többi szó.
A Vine’s Expository Dictionary of Old and New Testament Words c. mű az a·gaʹpé főnévről és az a·ga·paʹó igéről a következőket mondja: „A szeretet csak azokból a tettekből ismerhető fel, amelyekre ösztönöz valakit. Isten szeretete abból látható, hogy odaadta a Fiát (1Jn 4:9, 10). Ez azonban nyilvánvalóan nem előzékeny szeretet, vagyis vonzalom, azaz nem az alanyainak valamilyen érdeméből ered (Ró 5:8). Isten tudatosan döntött úgy, hogy él az akaratával, nem volt konkrét kiváltó oka a tettének, csak az, ami magának Istennek a természetéből fakad; vö.: 5Mó 7:7, 8” (1981, 3. köt. 21. o.).
A phi·leʹó igéről Vine megjegyzi: „Abban különbözik az a·ga·paʹó szótól, hogy a phi·leʹó szóban több a gyöngéd vonzalom . . . Ezenkívül ha valaki oly módon szereti (phi·leʹó) az életet, hogy túlzottan vágyik azt megtartani, megfeledkezve az élet igazi céljáról, az Úr feddését vonja magára (Jn 12:25). Ezzel szemben ha valaki úgy szereti (a·ga·paʹó) az életet, ahogy arról az 1Pt 3:10 beszél, az azokat veszi figyelembe, amik valóban számítanak az életben. Itt nem igazán volna helyénvaló a phi·leʹó szó” (3. köt. 21–22. o.).
James Strongnak a The Exhaustive Concordance of the Bible c. művében a görög szótár (1890, 75–76. o.) a következőket írja a phi·leʹó szónál: „Valaki baráti érzésekkel van (kedvel [valakit v. valamit]), azaz vonzódik valakihez (ami személyes ragaszkodást fejez ki, ez a ragaszkodás pedig érzelem, illetve érzés kérdése; az [a·ga·paʹó] ellenben tágabb értelmű, mivel elsősorban azt foglalja magában, hogy valaki a helyzet felmérése után készakarva táplálja azt egy alapelv, illetve egy kötelesség miatt, vagy mert úgy illendő. . .).” (Lásd: VONZALOM.)
Az a·gaʹpé gyakran az alapelveken nyugvó vagy alapelvek által vezérelt szeretet gondolatát hordozza. Általában azt is magában foglalja, hogy az illető vonzódik az adott személyhez vagy kedveli őt. Számos bibliaversből nyilvánvaló, hogy az a·gaʹpé magában foglalhat vonzalmat és gyengédséget. A János 3:35-ben Jézus ezt mondta: „Az Atya szereti [a·ga·paiʹ] a Fiút”. A János 5:20-ban pedig ezt mondta: „az Atya vonzalmat érez [phi·leiʹ] a Fiú iránt”. Egyértelmű, hogy Isten Jézus Krisztus iránti szeretete mély vonzalommal párosul. Ezenkívül Jézus is kifejtette: „Aki pedig szeret [a·ga·pónʹ] engem, azt szeretni fogja [a·ga·pé·théʹsze·tai] az én Atyám, és én is szeretni fogom [a·ga·péʹszó] őt” (Jn 14:21). Amikor az Atya és a Fiú szeret, gyöngéd vonzalmat érez az őket szeretők iránt. Jehovát szeretniük kell az imádóinak, és a Fiát is, akárcsak egymást, mégpedig ugyanolyan módon (Jn 21:15–17).
Ezért noha a keresztényi szeretet kiemelt jellemzője az alapelvek iránti tisztelet, mégsem mentes az érzésektől, hiszen akkor nem sokban különbözne a rideg igazságosságtól. Ám nem érzések vagy érzelmek vezérlik; sohasem hagyja figyelmen kívül az alapelveket. A keresztények helyénvalóan mutatnak szeretetet olyanok iránt is, akikhez nem kifejezetten vonzódnak, vagy akiket nem különösen kedvelnek, mégis megteszik e személyek jólétéért (Ga 6:10). Bár nem igazán vonzódnak az ilyenekhez, könyörületet és őszinte törődést viszont éreznek, addig a határig és oly módon, ahogyan arra az igazságos alapelvek teret engednek, illetve ahogyan azok vezérlik őket.
A keresztényi a·gaʹpé ugyan alapelveken nyugvó szeretetre utal, de létezik az a·gaʹpénak rossz fajtája is, amelyet önző érdekek vezérelnek. Jézus például ezt mondta: „Ha azokat szeretitek [a·ga·paʹte], akik titeket szeretnek, mennyiben érdem az nektek? Hiszen még a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, igazából mennyiben érdem az nektek? Még a bűnösök is megteszik ugyanezt. Ezenkívül, ha azoknak kölcsönöztök kamatmentesen, akiktől remélitek, hogy Lk 6:32–34). Ezeknek a személyeknek ez volt az alapelvük: „Tegyél jót velem, és akkor én is jót teszek veled.”
megkapjátok, mennyiben érdem az nektek? Még bűnösök is kölcsönöznek kamatmentesen bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza” (Pál apostol ezt mondta valakiről, aki korábban együtt munkálkodott vele: „Démász elhagyott engem, mivel a jelenlegi világrendszert szerette [a·ga·péʹszasz]” (2Ti 4:10). Démász kétségkívül önző érdekből szerette a világot, talán az anyagi előnyök miatt. Jézus viszont ezt mondta: „az emberek inkább a sötétséget szerették [é·gaʹpé·szan], semmint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak voltak. Mert aki hitvány dolgokat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem jön a világosságra, nehogy feddés érje a cselekedeteit” (Jn 3:19, 20). Sokan azért szeretik a sötétséget, mert az segít leplezni a gonosztetteiket.
Jézus megparancsolta: „szeressétek [a·ga·paʹte] ellenségeiteket” (Mt 5:44). Ezt az alapelvet maga Isten vezette be, ahogy Pál apostol is kijelenti: „Az Isten pedig abban ajánlja nekünk szeretetét [a·gaʹpén], hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk . . . Mert ha akkor, amikor ellenségek voltunk, megbékéltettünk az Istennel a Fia halála révén, akkor most, hogy megbékéltettünk, sokkal inkább megmentésben részesülünk az élete által” (Ró 5:8–10). Erre a szeretetre kiemelkedő példa az, ahogyan Isten a tárzuszi Saullal bánt, akiből aztán Pál apostol lett (Cs 9:1–16; 1Ti 1:15). Az ellenségeink iránti szeretetünket tehát az Isten által lefektetett alapelvnek kell vezérelnie, és az ő parancsainak való engedelmességből kell kimutatnunk, akár párosul ehhez a szeretethez gyengédség és vonzalom, akár nem.
Isten: János apostol ezt írja: „az Isten szeretet” (1Jn 4:8). Ő a megszemélyesítője a szeretetnek, mely az uralkodó tulajdonsága. Ennek a fordítottja viszont nem igaz, vagyis hogy ’a szeretet (egy elvont tulajdonság) Isten’. Isten úgy mutatkozik meg a Biblia lapjain, mint aki egy Személy, és mint akinek jelképes értelemben „szeme”, „keze”, „szíve”, „lelke” stb. van. Vannak más tulajdonságai is, például igazságosság, hatalom és bölcsesség (5Mó 32:4; Jób 36:22; Je 7:12). Ezek mellett képes gyűlölni is, ami pont az ellenkezője a szeretetnek. Mivel szereti az igazságosságot, ez megkívánja, hogy gyűlölje a gonoszságot (5Mó 12:31; Pl 6:16). A szeretet mélyről fakadó személyes vonzalmat foglal magában, amelyet csakis egy személy tud érezni és kimutatni, és csakis egy személy iránt lehet kifejezni. Isten Fia, Jézus Krisztus nyilvánvalóan nem egy elvont tulajdonság, és ő azt mondta, hogy együtt volt az Atyjával, együtt munkálkodott vele, azt tette, ami a kedvére van, hallgatta őt, valamint az angyalok látták az Atyja arcát – mindez lehetetlen volna pusztán egy elvont tulajdonság esetében (Mt 10:32; 18:10; Jn 5:17; 6:46; 8:28, 29, 40; 17:5).
Szeretetének bizonyítéka: Se szeri, se száma az amellett szóló bizonyítékoknak, hogy Jehova, a Teremtő, a világegyetem Istene szeretet. Ez magából a teremtésműből is jól látható. Micsoda hihetetlen odafigyeléssel alkotott meg mindent az ember egészsége, öröme és jóléte érdekében! Az ember nemcsak azért lett megalkotva, hogy létezzen, hanem hogy élvezze az evést, örömét lelje a színekben és a teremtésmű szépségében, jól érezze magát az állatok és az embertársai társaságában, valamint hogy az élet számtalan más örömében is gyönyörködhessen (Zs 139:14, 17, 18). De Jehova szeretete még inkább kiviláglik abból, hogy az embert a saját képmására és hasonlatosságára alkotta meg (1Mó 1:26, 27) – méghozzá azzal a képességgel, hogy szeretni tudjon, és képes legyen megérteni a szellemi dolgokat –, illetve abból, hogy a Szava és a szent szelleme által feltárja kilétét az embereknek (1Ko 2:12, 13).
Jehovának az emberiség iránti szeretete egy Atya szeretete a gyermekei iránt (Mt 5:45). Nem sajnál az emberektől semmit, ami a javukra válik, bármibe kerüljön is ez neki; szeretete felülmúl mindent, amit mi képesek vagyunk érezni vagy kimutatni (Ef 2:4–7; Ézs 55:8; Ró 11:33). Szeretetének legnagyobb megnyilvánulásaként ő megtette az emberiségért a legszeretetteljesebb dolgot, amit egy szülő megtehet: vagyis saját hűséges, egyszülött Fiának az életét adta (Jn 3:16). Ahogy János apostol írja: „Ami minket illet, mi azért szeretünk, mert először ő szeretett minket” (1Jn 4:19). Ennélfogva Istentől ered a szeretet. János apostoltársa, Pál ezt írta: „Hiszen egy igazságosért is alig hal meg valaki; igaz, a jóért még talán meg mer halni valaki. Az Isten pedig abban ajánlja nekünk szeretetét, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk” (Ró 5:7, 8; 1Jn 4:10).
Isten örökké tartó szeretete: Jehovának a hűséges szolgái iránti szeretete örökké tartó; nem fogy el, nem csökken, akár jó körülmények között élnek a szolgái, akár rossz körülmények között, akár nagy, akár kis dolgok kerülnek az útjukba. Pál apostol így szólt: „Mert meg vagyok győződve róla, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem kormányzatok, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem Ró 8:38, 39).
mélység, sem semmi más a teremtésből nem lesz képes elválasztani minket az Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van” (Isten uralma szereteten alapul: Jehova örömét leli abban, hogy elsősorban szereteten alapul az uralma, és abban, hogy a teremtményei támogatják ezt az uralmat. Csakis olyanok után vágyik, akik az ő nagyszerű tulajdonságaiért szeretik az uralmát, és mert az uralma igazságos, illetve olyanok után, akik előbbre valónak tartják az ő uralmát másénál (1Ko 2:9). Az ilyen személyek inkább választják azt, hogy az ő uralma alatt szolgáljanak, mintsem hogy megpróbálják függetleníteni magukat. Ezt azért teszik, mert ismerik őt, és tudják azt, hogy ő szerető, igazságos és bölcs, valamint elismerik, hogy ezekben a tulajdonságokban jóval felülmúlja őket (Zs 84:10, 11). Az Ördög kudarcot vallott ezen a téren, mivel énközpontúan függetlenségre törekedett, akárcsak Ádám és Éva. Az Ördög valójában kifogásolta Isten uralkodási módját, lényegében azt állítva, hogy abból hiányzik a szeretet, és igazságtalan (1Mó 3:1–5), valamint hogy Istent a teremtményei nem szeretetből szolgálják, hanem önzésből (Jób 1:8–12; 2:3–5).
Jehova Isten megengedte, hogy az Ördög éljen és próbára tegye a szolgáit – még az egyszülött Fiát is –, egészen a halálig. Isten megjövendölte, hogy Jézus Krisztus hűséges lesz (Ézs 53.). Hogyan vállalhatta a kockázatot, hogy a szava hitelessége a Fiától függ? A szeretet miatt. Jehova ismerte a Fiát, és tudta, hogy a Fia mennyire szereti őt és az igazságosságot (Héb 1:9). Mindenki másnál meghittebb kapcsolata volt a Fiával, és mindenki másnál jobban ismerte őt (Mt 11:27). Teljesen megbízott a Fia hűségében. Ezenfelül ’a szeretet az egység tökéletes köteléke’ (Kol 3:14). Ez a legerősebb kötelék az egész világegyetemben, és a tökéletes szeretet köteléke elválaszthatatlanul összefűzte a Fiút és az Atyát. Isten hasonló okokból tudott megbízni a szolgáiból álló szervezetében is, tudva azt, hogy a szeretetnek köszönhetően a legtöbben tántoríthatatlanul kitartanak mellette a próbák közepette, és hogy a teremtményeiből álló szervezete sohasem szakad el tőle teljesen (Zs 110:3).
Jézus Krisztus: Mivel Jézus hosszú-hosszú időn át nagyon szoros kapcsolatban volt az Atyjával, akitől a szeretet ered, és mindenki másnál meghittebb szálak fűzték hozzá, illetve mindenki másnál jobban ismerte őt, ezért kijelenthette: „Aki engem látott, látta az Atyát is” (Jn 14:9; Mt 11:27). Ennélfogva Jézus szeretete hiánytalan, tökéletes (Ef 3:19). Ezt mondta a tanítványainak: „Senkiben sincs nagyobb szeretet annál, mint ha valaki a lelkét adja a barátaiért” (Jn 15:13). Korábban pedig ezt mondta nekik: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást” (Jn 13:34). Ez a parancsolat új volt, hiszen a Törvény, amely akkoriban érvényes volt Jézusra és a tanítványaira, erre utasította az embert: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” (3Mó 19:18; Mt 22:39). Vagyis azt kívánta meg, hogy úgy szeressenek másokat, ahogyan önmagukat, de azt nem várta el, hogy önfeláldozó szeretetet mutassanak ki, amely egészen odáig terjedhet, hogy valaki még az életét is feláldozza egy másik emberért. Jézus élete és halála példázta azt a szeretetet, amelyet ez az új parancsolat követelt meg. Krisztus követőjének nemcsak akkor kell jót tennie, ha alkalom adódik rá, hanem kezdeményezőnek kell lennie abban, hogy Krisztus vezetése alatt szellemi és egyéb vonatkozású segítséget nyújtson másoknak. Tevékenyen kell munkálkodnia mások javára. A szeretet egyik legnagyszerűbb megnyilvánulása az, ha a jó hírt prédikáljuk és tanítjuk másoknak, akik között akár ellenségek is lehetnek, hiszen ez ahhoz vezethet, hogy elnyerik az örök életet. Amikor arról van szó, hogy egy keresztény segíti azokat, akik elfogadták a jó hírt, és együtt munkálkodik velük, akkor ’nemcsak az Isten jó hírét kell átadnia nekik, hanem a saját lelkét is’ (1Te 2:8). Késznek kell lennie ’odaadni értük a lelkét’, azaz az életét (1Jn 3:16).
Hogyan lehet elsajátítani a szeretetet? A szent szellem által úgy lett megteremtve az első férfi és nő, hogy bizonyos mértékben megvolt bennük Isten uralkodó tulajdonsága, nevezetesen a szeretet, valamint az a képesség, hogy ezt a szeretetet növeljék, gyarapítsák és fejlesszék. A szeretet Isten szellemének a gyümölcse (Ga 5:22). Az Istentől eredő szeretet nem olyan tulajdonság, amely úgy van meg valakiben, hogy nem tudja, miért, például ahogy némely testi vagy elmebeli sajátosság esetében, mint a fizikai szépség, a zenei érzék vagy hasonló öröklött tulajdonság esetében. Az Istentől eredő szeretet nem létezhet valakiben Isten ismerete és szolgálata nélkül, vagy az elmélkedéstől és az értékeléstől függetlenül. Csakis úgy válhat valaki Isten utánzójává – akitől a szeretet ered –, hogy ápolja a szeretetet (Zs 77:11; Ef 5:1, 2; Ró 12:2). Ádám nem tette ezt, nem tett semmit azért, hogy tökélyre vigye az Isten iránti szeretetét. Ez meg is látszott abból, hogy nem volt egységben Istennel, nem fűzte az Istenéhez az egység tökéletes köteléke. Ennek ellenére Ádám még azután is képes volt átörökíteni az utódaira – akiket ’a hasonlatosságára’ nemzett – a szeretet képességét, miután tökéletlenné és bűnössé vált (1Mó 5:3). Az emberek általánosságban véve szeretnek, de ez a szeretet gyakran elfogult, elfajult, eltorzult.
A szeretet elfogulttá válhat: Ezekből is nyilvánvaló, hogy kizárólag akkor lehet valakiben valódi, helyénvalóan vezérelt szeretet, ha vágyik Isten szellemének a vezetésére és követi azt, valamint ha kutatja és megfogadja az Isten Szavában található ismeretet. Például egy szülő vonzódhat a gyermekéhez, de lehet, hogy hagyja, hogy az érzelgőssége miatt a szeretete elfajuljon vagy elfogulttá váljon, és emiatt mindent megad a gyermekének, semmit sem tagad meg tőle. Előfordulhat, hogy nem él a szülői tekintélyével, mellyel fegyelmezhetné és olykor meg is büntethetné a gyermekét (Pl 22:15). Így ez az állítólagos szeretet valójában csak családi büszkeség, ami nem más, mint önzés. A Biblia szerint az ilyen személy nem szereti, hanem gyűlöli a gyermekét, mert nem azon van, hogy megmentse az életét (Pl 13:24; 23:13, 14).
Ez nem az Istentől származó szeretet. Az Istentől eredő szeretet jó tettekre ösztönöz, melyek mások javára válnak. „A szeretet. . . épít” (1Ko 8:1). A szeretet nem egyenlő az érzelgősséggel. Szilárd, Isten bölcsessége vezérli, és mindenekelőtt olyasmikhez ragaszkodik, amik tiszták és helyesek (Jk 3:17). Isten bemutatta ezt a szeretetet a gyakorlatban Izraellel kapcsolatban, súlyos büntetést mérve ki rá az engedetlenségéért a nemzet örök jóléte érdekében (5Mó 8:5; Pl 3:12; Héb 12:6). Pál apostol a következőket mondta a keresztényeknek: „Fegyelmezés végett tűrtök kitartással. Mint fiakkal, úgy bánik veletek az Isten. Mert melyik fiú az, akit nem fegyelmez az apja? . . . Továbbá nekünk testi apáink voltak a fegyelmezőink, és megbecsüléssel voltunk irántuk. Vajon ne rendeljük alá magunkat sokkal inkább szellemi életünk Atyjának, és élni fogunk? Mert azok néhány napig fegyelmeztek minket, aszerint, ami jónak látszott előttük, ő pedig a hasznunkra tesz így, hogy részesedhessünk szentségéből. Igaz, egyetlen fegyelmezés sem látszik pillanatnyilag örvendetesnek, hanem elszomorítónak; ámde utólag békés gyümölcsöt, azaz igazságosságot terem azoknak, akik általa megedződtek” (Héb 12:7–11).
Az ismeret vezérli jó irányba a szeretetet: A szeretetnek először is Istenre kell irányulnia, vagyis mindenkinél jobban kell szeretnünk őt. Ha nem így tennénk, akkor a szeretetünk rossz irányba terelődne, és ez akár oda is vezethetne, hogy teremtményeket vagy tárgyakat kezdünk imádni. Elengedhetetlen, hogy az ember ismerje Isten szándékait, mert csak akkor tudja meg, mi a legjobb neki és másoknak, és csak akkor fogja tudni, hogyan képes helyénvaló szeretetet kimutatni. Istent ’egész szívünkkel, elménkkel, lelkünkkel és erőnkkel’ kell szeretnünk (Mt 22:36–38; Mk 12:29, 30). A szeretetünknek nem szabad csak külső máznak lennie, hanem tükröznie kell a benső énünket. A szeretet érzelmeket foglal magában (1Pt 1:22). Ám ha az elme nem kapja meg az arra vonatkozó ismeretet, hogy mi a valódi szeretet és hogyan működik, akkor a szeretet rossz felé irányulhat (Jr 10:23; 17:9; vö.: Fi 1:9). Az elmének ismernie kell Istent és a tulajdonságait, szándékait, valamint azt, hogy miként fejezi ki a szeretetét (1Jn 4:7). Ennek megfelelően, mivel a szeretet a legfontosabb tulajdonság, ezért Jehova Istennek mint személynek (akinek a szeretet az uralkodó tulajdonsága), és nem egy munkának vagy ügynek kell átadnunk magunkat. Ezenkívül, a szeretetnek lélekből kell fakadnia, azaz minden porcikánkkal éreznünk kell, illetve minden erőnket latba kell vetnünk, amikor erőfeszítéseket teszünk a szeretet kimutatására.
Bővíthető azoknak a köre, akikre kiterjeszthetjük a szeretetet: A valódi szeretet, amely Isten szellemének a gyümölcse, olyan tulajdonság, amelynél bővíthető azoknak a köre, akikre kiterjeszthetjük (2Ko 6:11–13). Ez a szeretet nem fukar, nem véges, nem korlátozott. Másoknak is adni kell belőle ahhoz, hogy hiánytalan legyen. Az embernek először is Istent (5Mó 6:5) és a Fiát (Ef 6:24) kell szeretnie, azután a világ minden részén élő keresztény testvéreinek az egész közösségét (1Pt 2:17; 1Jn 2:10; 4:20, 21). A férfinak szeretnie kell a feleségét, a nőnek pedig a férjét (Pl 5:18, 19; Pr 9:9; Ef 5:25, 28, 33). Egy ember szeretetének a gyermekeire is ki kell terjednie (Tit 2:4). Minden embert, vagyis az ellenségeinket is szeretnünk kell, és mindenkivel keresztényi módon kell bánnunk (Mt 5:44; Lk 6:32–36). Amikor a Biblia felsorolja a szellem gyümölcséhez tartozó tulajdonságokat, melyek közül a szeretet az első, kijelenti: „Ezek ellen nincs törvény” (Ga 5:22, 23). Ezt a szeretetet egyetlen törvény sem képes korlátozni. Bármikor, bárhol, bármilyen mértékben kimutathatjuk azok iránt, akiket megillet. Valójában ez az egyetlen dolog, amivel egy keresztény tartozhat egy másik embernek (Ró 13:8). Ez az egymás iránti szeretet az igaz keresztények azonosító jele (Jn 13:35).
Milyen tettekben nyilvánul meg az Istentől eredő szeretet? A szeretet, akárcsak Isten, annyira csodálatos, hogy nehéz definiálni. Könnyebb elmondani, hogy milyen tettekben 1Ko 13:4–7).
nyilvánul meg. Miközben az alábbiakban kifejtjük, hogy milyen is ez a nagyszerű tulajdonság, azt is megvizsgáljuk, hogyan alkalmazhatják a keresztények. Pál apostol erről a témáról írva először is kiemeli, hogy egy kereszténynek mennyire nélkülözhetetlen ez a tulajdonság, majd pedig részletezi, hogy milyen önzetlen tettekben nyilvánul meg: „A szeretet hosszútűrő és kedves. A szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem viselkedik illetlenül, nem keresi a maga érdekeit, nem válik ingerültté. Nem tartja számon a sérelmet. Nem örvendezik az igazságtalanságnak, hanem együtt örvendezik az igazsággal. Mindent elvisel, mindent elhisz, mindent remél, mindent kitartással tűr” („A szeretet hosszútűrő és kedves.” Elviseli a kedvezőtlen körülményeket és mások rossz tetteit, mégpedig céllal, nevezetesen azért, hogy a helytelenül cselekvők és az adott helyzetben érintettek örök megmentésén fáradozzon, valamint hogy végül bebizonyítsa, hogy Jehova jogosan uralkodik (2Pt 3:15). A szeretet kedves, bármilyen provokáció érje is. Ha egy keresztény goromba vagy nyers lenne másokkal, az semmi jóra nem vezetne. Mindazonáltal a szeretet képes arra, hogy szilárd legyen, és az igazságosság érdekében jogosan lép fel. A hatalommal felruházott személyek megfegyelmezhetnek egy helytelenül cselekvőt, de még ekkor is kedvesen kell viselkedniük. A barátságtalan bánásmód sem a rideg tanácsadónak, sem az igazságtalanság elkövetőjének nem használna, sőt, az utóbbit még messzebbre vinné a megbánástól és a helyes cselekedetektől (Ró 2:4; Ef 4:32; Tit 3:4, 5).
„A szeretet nem féltékeny. . .” Nem irigykedik, ha másokkal valami jó történik. Örül, ha azt látja, hogy egy társa valamilyen nagyobb felelősséget kap. Még azt sem nézi rossz szemmel, ha egy ellenségével történik valami jó. A szeretet nagylelkű. Isten az igazságosaknak és az igazságtalanoknak is esőt ad (Mt 5:45). Istennek azok a szolgái, akikben szeretet van, elégedettek az életükkel (1Ti 6:6–8) és a helyükkel, nem törekednek arra, hogy elhagyják a helyüket, illetve nem akarják önzőn megszerezni valaki másnak a pozícióját. Sátán, az Ördög ellenben önzéstől és irigységtől vezérelve elhagyta a helyét, sőt még az a vágy is megvolt benne, hogy Jézus Krisztus imádja őt (Lk 4:5–8).
A szeretet „nem kérkedik, nem fuvalkodik fel”. Nem törekszik arra, hogy a teremtmények helyeseljék és csodálják (Zs 75:4–7; Júd 16). Akiben szeretet van, az nem nyom el másokat, hogy magát nagyobbnak tüntesse fel. Ehelyett magasztalja Istent, és őszintén buzdít és épít másokat (Ró 1:8; Kol 1:3–5; 1Te 1:2, 3). Boldog, ha azt látja, hogy egy másik keresztény előrehalad. Nem dicsekszik azzal, hogy mit fog tenni (Pl 27:1; Lk 12:19, 20; Jk 4:13–16). Felismeri, hogy mindent, amit véghezvisz, csak azért tud megtenni, mert Jehovától erőt kap hozzá (Zs 34:2; 44:8). Jehova ezt mondta Izraelnek: „Aki dicsekszik, inkább azzal dicsekedjen, hogy éleslátása van, és ismer engem, tudva, hogy én vagyok Jehova, aki szerető-kedvességet, jogot és igazságosságot gyakorlok a földön; mert ezekben gyönyörködöm” (Jr 9:24; 1Ko 1:31).
A szeretet „nem viselkedik illetlenül”. A szeretet nem modortalan. Nem folyik bele illetlen viselkedésbe, mint amilyen a szexualitással való visszaélés vagy a botrányos viselkedés. Nem faragatlan, közönséges, udvariatlan, szemtelen, goromba vagy tiszteletlen senkivel sem. Akiben szeretet van, kerüli az olyan tetteket, amelyeknek a látványa vagy az elkövetése felkavarja keresztény testvéreit. Pál a következő utasítást adta a korintuszi gyülekezetnek: „minden illendően és elrendezés szerint történjék” (1Ko 14:40). A szeretet arra is ösztönöz, hogy azok szemében is tiszteletre méltóan viselkedjünk, akik nem keresztények (Ró 13:13; 1Te 4:12; 1Ti 3:7).
A szeretet „nem keresi a maga érdekeit”. Ezt az alapelvet követi: „Senki se keresse a maga hasznát, hanem a másikét” (1Ko 10:24). Itt mutatkozik meg az, hogy mások örök jólétével törődik. Ez az őszinte törődés az egyik legerőteljesebb indítóerő a szeretetben, és emellett az eredményt tekintve ez az egyik legcélravezetőbb és leghatékonyabb is. Akiben van szeretet, nem követeli meg, hogy minden úgy menjen, ahogy ő akarja. Pál kijelentette: „A gyöngéknek gyöngévé lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket. Mindenfajta embernek mindenné lettem, hogy minden módon megmentsek némelyeket. De mindent a jó hírért teszek, hogy másokkal együtt részese legyek” (1Ko 9:22, 23). A szeretet a „jogait” sem követeli, inkább a másik személy szellemi jóléte foglalkoztatja (Ró 14:13, 15).
A szeretet „nem válik ingerültté”. Nem keresi az alkalmat vagy a kifogást a felindultságra. Nem érez indíttatást a haragkitörésre, amely a test cselekedetei közé tartozik (Ga 5:19, 20). Akiben szeretet van, azt nem sértik meg egykönnyen mások szavai vagy tettei. Nem fél attól, hogy valaki netán az önérzetébe gázol.
A szeretet „nem tartja számon a sérelmet”. (Szó szerint: „nem számítja be a rosszat”, Int.) Nem tekinti sértettnek magát, ennélfogva nem tartja számon a sérelmet – mintha nyilvántartást vezetne –, mint valami olyasmit, amit a kellő 3Mó 19:18; Ró 12:19). A szeretet nem tulajdonít rossz indítékot másnak, hanem hajlamos engedményeket tenni és a legjobbakat feltételezni (Ró 14:1, 5).
időben ki kell egyenlíteni, vagyis fizetni, addig is megszakítva a kapcsolatot a sértett és a sértést okozó között. Ez bosszúálló szellemre vallana, amit a Biblia elítél (A szeretet „nem örvendezik az igazságtalanságnak, hanem együtt örvendezik az igazsággal”. A szeretet még akkor is együtt örvendezik az igazsággal, ha a korábbi nézetei vagy kijelentései megdőlnek. Ragaszkodik az Isten Szavában található igazsághoz. Mindig a jó oldalára áll, nem leli örömét a rosszban, a hazugságban vagy az igazságtalanság bármilyen formájában, függetlenül attól, hogy ki az érintett, még ha az az ellensége is. Ha viszont valami helytelen vagy félrevezető, a szeretet nem fél felszólalni az igazság és mások érdekében (Ga 2:11–14). Ezenkívül inkább elviseli a rosszat, mint hogy valami helytelenséget kövessen el abbeli erőfeszítésében, hogy elsimítsa az ügyet (Ró 12:17, 20). Ellenben ha valakit jogosan helyreigazít egy hatalommal felruházott személy, akkor a szeretetet gyakorló személy nem fog érzelgősségből a megbüntetett oldalára állni, és hibát találni a helyreigazításban vagy a helyreigazítást adó, hatalommal felruházott személyben. Ezzel nem mutatna szeretetet a szóban forgó személy iránt. Lehet, hogy a helyreigazított személy kedvében járna, de ezzel inkább csak ártana neki, semmint segítene.
A szeretet „mindent elvisel”. Kész tűrni és szenvedni az igazságosságért. Szó szerint ezt jelenti: „mindent elfedez [azaz lefed, eltakar]” (Int). Akiben szeretet van, nem szívesen leplezi le mások előtt azt, aki rosszul bánt vele. Ha a sérelem nem annyira súlyos, nem vesz róla tudomást. Máskülönben Jézusnak a Máté 18:15–17-ben olvasható javaslata szerint fog eljárni, ha az alkalmazható a helyzetre. Ebben az esetben, ha az illető bocsánatot kér azután, hogy négyszemközt fel lett tárva előtte a helytelensége, és helyrehozta a károkat, akkor az, akiben szeretet van, ki fogja mutatni, hogy valódi a megbocsátása, vagyis hogy teljesen elfedezte az ügyet, miként Isten is (Pl 10:12; 17:9; 1Pt 4:7, 8).
A szeretet „mindent elhisz”. A szeretet hisz abban, amit Isten az igaz Szavában mondott, még akkor is, ha a látszat ennek ellentmond, vagy ha a hitetlen világ gúnyolja ezért. Ez a szeretet – különösen, ha Isten felé irányul – elismeri Isten szavahihetőségét, aki már hírnevet szerzett a hűségével és a megbízhatóságával. Olyan ez, mint amikor ismerünk és szeretünk egy igaz, hű barátot, és nem kételkedünk benne, ha olyasmit mond, amire még talán nincs bizonyítékunk (Jzs 23:14). A szeretet mindent elhisz, amit Isten mond, noha talán nem mindent ért teljesen, de kész türelmesen várni addig, amíg a dolgot jobban el nem magyarázzák, vagy amíg világosan meg nem érti (1Ko 13:9–12; 1Pt 1:10–13). A szeretet abban is bízik, ahogy Isten a keresztény gyülekezetet és a kinevezett szolgáit vezeti, valamint támogatja ezeknek a személyeknek az Isten Szaván alapuló döntéseit (1Ti 5:17; Héb 13:17). Ennek ellenére a szeretet nem csapható be, mivel Isten Szavának tanácsát követve ’próbát tesz az ihletett kijelentésekkel, hogy lássa, vajon az Istentől származnak-e’, és mindent a Biblia zsinórmértéke alapján tesz próbára (1Jn 4:1; Cs 17:11, 12). A szeretet bizalmat ébreszt az emberben a hűséges keresztény testvérei iránt; egy keresztény nem gyanakszik a testvéreire, illetve nem vonja kétségbe a szavukat, hacsak nincs határozott bizonyítéka arra, hogy tévednek (2Ko 2:3; Ga 5:10; Flm 21).
A szeretet „mindent remél”. Reménykedik mindenben, amire Jehova ígéretet tett (Ró 12:12; Héb 3:6). Nem hagy fel a munkával, hanem türelmesen vár Jehovára, hogy ő majd megadja a munkája gyümölcsét, és elősegíti a növekedést (1Ko 3:7). Akiben szeretet van, azt reméli, hogy a legjobb történik a keresztény testvéreivel, bármilyen körülmények között legyenek is, még ha némelyek talán gyengék is a hitben. Felismeri, hogy ha Jehova türelmes ezekkel a gyengékkel, akkor nyilván neki is el kell sajátítania ezt a nézőpontot (2Pt 3:15). Emellett folyamatosan támogatja azokat, akiknek segít megismerni az igazságot, valamint reméli és várja, hogy Isten szelleme arra ösztönözze őket, hogy szolgálják Istent.
A szeretet „mindent kitartással tűr”. A szeretet elengedhetetlen ahhoz, hogy egy keresztény megőrizze a Jehova Isten iránti feddhetetlenségét. Bármivel igyekezzen is az Ördög próbára tenni egy keresztény odaadásának rendíthetetlenségét és Isten iránti hűségét, a szeretet kitartással tűr oly módon, hogy a keresztény hűséges marad Istenhez (Ró 5:3–5; Mt 10:22).
„A szeretet soha nem vall kudarcot.” Soha nem ér véget és nem szűnik meg. Az új ismeret és megértés talán kiigazítja azt, amit korábban hittünk; a remény változik, amint a remélt dolgok valóra válnak, és újabb dolgokban reménykedünk; a szeretet azonban megmarad a maga teljességében, és folyamatosan egyre erősebbé válik (1Ko 13:8–13).
„Ideje a szeretetnek”: A szeretet csak azoktól van megvonva, akikről Jehova azt mondja, hogy nem méltók rá, vagy akiknek megrögzött szokásuk a rossz úton járni. A szeretet Zs 45:7; Héb 1:9). Akik hevesen gyűlölik az igaz Istent, azok iránt nem kell szeretetet mutatni. Egyébként sem származna semmi jó abból, ha az ilyen személyekre továbbra is kiterjedne a szeretet, hiszen akik gyűlölik Istent, azok nem fognak kedvezően reagálni a szeretetére (Zs 139:21, 22; Ézs 26:10). Vagyis Isten joggal gyűlöli őket, és kitűzött egy időpontot, amikor fellép ellenük (Zs 21:8, 9; Pr 3:1, 8).
mindaddig kiterjed mindenkire, amíg azok ki nem mutatják Isten iránti gyűlöletüket. Ekkor érkezik el az idő, hogy a szeretet irántuk való kimutatása véget érjen. Mind Jehova Isten, mind Jézus Krisztus szereti az igazságosságot és gyűlöli a törvénytelenséget (Mit nem szabad szeretni? János apostol ezt írta: „Ne szeressétek a világot, se a világban levő dolgokat. Ha valaki a világot szereti, nincs meg benne az Atya szeretete; mert mindaz, ami a világban van – a test kívánsága, a szem kívánsága és az életben birtokolt javak látványos fitogtatása –, nem az Atyától származik, hanem a világtól származik” (1Jn 2:15, 16). Később pedig azt mondta még, hogy „az egész világ a gonosz hatalmában van” (1Jn 5:19). Ennélfogva azok, akik szeretik Istent, gyűlölnek minden gonoszságot (Zs 101:3; 119:104, 128; Pl 8:13; 13:5).
Habár a Biblia rámutat, hogy a férjnek és a feleségnek szeretnie kell egymást, és hogy ez a szeretet a házastársak közötti nemi kapcsolatot is magában foglalja (Pl 5:18, 19; 1Ko 7:3–5), azt is feltárja, hogy helytelen a szexuális vonzalmat érzéki, testies szokások gyakorlásával kimutatni olyan valaki iránt, aki az illetőnek nem a házastársa (Pl 7:18, 19, 21–23). Egy másik világias dolog az anyagiasság, vagyis „a pénz szeretete” (phi·lar·gü·riʹa; szó szerint: ’az ezüst gyengéd szeretete’, Int), amely „mindenfajta ártalmas dolognak gyökere” (1Ti 6:10; Héb 13:5).
Jézus Krisztus óva intett attól, hogy valaki az emberektől jövő dicsőségre törekedjen. Kemény szavakkal ítélte el a zsidók képmutató vallási vezetőit, akik szívesen imádkoztak a zsinagógákban és a széles utak sarkain állva, hogy lássák őket az emberek, valamint kedvelték a főhelyet a vacsorákon és az elöl levő ülőhelyeket a zsinagógákban. Rámutatott, hogy már megkapták teljes jutalmukat, azt, amit szerettek és amire vágytak, vagyis az emberektől jövő tiszteletet és dicsőséget; ezért hát Istentől már nem járt nekik semmi jutalom (Mt 6:5; 23:2, 5–7; Lk 11:43). A beszámolóban ez olvasható: „még az elöljárók közül is sokan hittek [Jézusban], de a farizeusok miatt nem vallották meg őt, nehogy kizárják őket a zsinagógából; mert jobban szerették az emberek dicsőségét, mint magát az Isten dicsőségét” (Jn 12:42, 43; 5:44).
Jézus a tanítványaihoz szólva kijelentette: „Aki kedveli [phi·lónʹ] a lelkét, elpusztítja azt, aki azonban gyűlöli a lelkét ebben a világban, örök életre fogja megóvni azt” (Jn 12:23–25). Aki inkább megmenti az életét most, mintsem hogy feláldozza azt Krisztus követőjeként, az elesik az örök élet lehetőségétől, ellenben az, aki csak másodlagosnak tekinti a mostani életét, és minden másnál jobban szereti Jehovát és Krisztust, valamint az igazságosságukat, az részesülhet az örök életben.
Isten gyűlöli a hazugokat, mivel ők nem szeretik az igazságot. Egy látomásban ezt mondta János apostolnak: „Kívül [a szent városon, az Új Jeruzsálemen kívül] vannak a kutyák és azok, akik spiritizmust gyakorolnak, és a paráznák, a gyilkosok, a bálványimádók és mindenki, aki kedveli [phi·lónʹ] és gyakorolja a hazugságot” (Je 22:15; 2Te 2:10–12).
A szeretet kihűlhet: Amikor Jézus Krisztus elmondta a tanítványainak, hogy miknek kell bekövetkezniük, azt is megemlítette, hogy sokakban, akik azt állítják, hogy hisznek Istenben, kihűl majd a szeretet (a·gaʹpé) (Mt 24:3, 12). Pál apostol elmondta, hogy az eljövendő válságos időknek az lesz az egyik jellemvonása, hogy az emberek „pénzszeretők” lesznek (2Ti 3:1, 2). Nyilvánvaló tehát, hogy egy ember szem elől tévesztheti a helyes alapelveket, és hogy az egykor benne lévő helyénvaló szeretet idővel lanyhulhat. Ez kiemeli, mennyire fontos állandóan gyakorolnunk és fejlesztenünk a szeretetet azáltal, hogy elmélkedünk Isten Szaván, és az alapelvei szerint formáljuk az életünket (Ef 4:15, 22–24).