(aki tiszteli Istent):

Egy zsidó asszonynak, Eunikénak és görög apának a fia (az apa neve nem szerepel a Bibliában). Timóteuszt az édesanyja és valószínűleg a nagyanyja, Loisz már akkor tanította ’a szent írásokra’, amikor az még egészen kicsi volt (Cs 16:1; 2Ti 1:5; 3:15). Nem tudjuk pontosan, hogy Timóteusz mikor fogadta el a keresztényi hitet. De i. sz. 49 végén vagy 50 elején lehetett, hogy amikor Pál apostol a második misszionáriusi útja során Lisztrába érkezett (bizonyára Timóteusz otthonába), Timóteusz tanítvány – aki a tízes éveinek a végén vagy húszas éveinek az elején járhatott – „jó hírben állt a lisztrai és az ikóniumi testvérek körében” (Cs 16:2).

Isten szelleme működésének következtében talán ekkor hangzottak el bizonyos próféciák vagy jövendölések Timóteuszról. Miután a szent szellem ilyen módon előre jelezte Timóteusz jövőjét, a gyülekezet vénei Pál apostollal együtt rátették a kezüket a fiatalemberre, s ezáltal sajátos szolgálatra különítették el a keresztény gyülekezettel kapcsolatban (1Ti 1:18; 4:14; 2Ti 1:6; vö.: Cs 13:3). Pál az útitársául választotta Timóteuszt, és hogy ne adjon okot a zsidóknak a botránkozásra, körülmetélte (Cs 16:3).

Pál útitársa: Timóteusz Pállal együtt vett részt a keresztényi tevékenységekben Filippiben, Tesszalonikában és Bereában (Cs 16:11–17:10). Amikor Pálnak távoznia kellett Bereából, mert vakbuzgó zsidók ellenségeskedést szítottak, az apostol hátrahagyta Silást és Timóteuszt, hogy viseljék gondját a hívők újonnan megalakult csoportjának (Cs 17:13–15). Úgy tűnik, Pál ezután azt üzente Bereába Timóteusznak, hogy látogassa meg a tesszalonikai testvéreket, és bátorítsa őket, hogy a nyomorúságuk ellenére maradjanak hűségesek (1Te 3:1–3; lásd: ATHÉN: Pál athéni tevékenysége). Timóteusz aztán a jelek szerint újból találkozott Pállal Korintuszban, és jó hírt vitt neki a tesszalonikai keresztények hűségéről és szeretetéről (Cs 18:5; 1Te 3:6). Pál a tesszalonikaiaknak ezután küldött levelében a köszöntésben megemlítette Szilvánuszt (Silást) és Timóteuszt, csakúgy, mint a tesszalonikaiaknak szóló második levelében (1Te 1:1; 2Te 1:1).

Timóteusz ismét együtt utazott Pállal az apostol harmadik misszionáriusi útján (i. sz. 52–56  táján). (Vö.: Cs 20:4.) Pál a korintusziaknak szóló első levelében, melyet Efézusban fogalmazott meg (1Ko 16:8), ezt írta: elküldöm „hozzátok Timóteuszt, minthogy szeretett és hű gyermekem az Úrban; és ő majd eszetekbe juttatja, milyen módszerekkel végzem Krisztus Jézus szolgálatát: hogyan is tanítok mindenütt, minden gyülekezetben” (1Ko 4:17). Ennek a levélnek a vége felé azonban Pál arra célzott, hogy Timóteusz talán mégsem megy Korintuszba: „Ha. . . Timóteusz megérkezik, ügyeljetek arra, hogy félelem nélkül legyen köztetek, mert Jehova munkáját végzi, ahogy én is” (1Ko 16:10). Ha viszont Timóteusz mégiscsak elutazott Korintuszba, az azelőtt kellett hogy történjen, mielőtt ő és Erásztusz Makedóniába ment Efézusból, mivel Timóteusz és Pál együtt voltak Makedóniában, amikor a korintusziaknak szóló második levél íródott (nem Timóteusz, hanem Titusz beszámolója alapján) (Cs 19:22; 2Ko 1:1; 2:13; 7:5–7). Lehetséges, hogy Timóteusz tervezett látogatásából nem lett semmi. Ezt sejteti az is, hogy Pál a korintusziaknak írt második levelében nem említi, hogy Timóteusz ott járt volna, azon kívül, amikor vele volt (2Ko 1:19). Később, amikor Pál a rómaiaknak írt – vélhetően Korintuszból, Gájusz otthonából –, Timóteusz vele volt. (Vö.: Ró 16:21, 23; 1Ko 1:14.)

Timóteusz neve feltűnik a filippieknek (1:1), a kolosszéiaknak (1:1) és a Filemonnak (1. v.) szóló levél üdvözlő részében, mely leveleket Pál az első római börtönbüntetése idején írt. Úgy tűnik, Timóteusz maga is raboskodott Rómában valamikor a filippieknek és a hébereknek szóló levelek megírása közötti időszakban (Fi 2:19; Héb 13:23).

Felelősségei és rátermettsége: Pál szabadulása után Timóteusz újra együtt végezte a szolgálatot az apostollal, és az utasításának megfelelően Efézusban maradt (1Ti 1:1–3). Timóteusz ekkor (kb. i. sz. 61–64) a harmincas éveiben járhatott, és fel volt rá hatalmazva, hogy felvigyázókat és kisegítőszolgákat nevezzen ki a gyülekezetben (1Ti 5:22). Teljesen alkalmas volt ezeknek a súlyos felelősségeknek a viselésére, hiszen bizonyította a rátermettségét az alatt a 11 vagy annál is több év alatt, amíg szorosan együttműködött Pál apostollal. Pál elmondhatta róla: „senki másom nincs, aki olyan lelkületű volna, mint ő, és aki igazán törődne a titeket érintő dolgokkal . . . ismeritek a bizonyítékot, amelyet önmagára nézve felmutatott, hogy mint gyermek az apjával, úgy szolgált velem rabszolgaként a jó hír előmozdításában” (Fi 2:20–22). Timóteusznak pedig ezt írta: „soha nem szűnök meg megemlékezni rólad könyörgéseimben, és éjjel-nappal vágyakozni, hogy lássalak téged, amint megemlékezem könnyeidről, hogy beteljek örömmel. Mert visszagondolok a hitre, amely megvan benned minden képmutatás nélkül” (2Ti 1:3–5).

Noha Timóteusz gyakorta betegeskedett a gyomra miatt (1Ti 5:23), szívesen hozott áldozatokat másokért. Kiváló tulajdonságaival belopta magát Pál apostol szívébe, aki közvetlenül a halála előtt nagyon vágyott a társaságára (2Ti 4:6–9). Mivel Timóteusz viszonylag fiatal volt, alighanem bátortalanul és határozatlanul gyakorolta a hatalmát. (Vö.: 1Ti 4:11–14; 2Ti 1:6, 7; 2:1.) Ez azt mutatja, hogy nem volt büszke, hanem felismerte a korlátait.