Az embrió vagy a magzat eltávozása az anyaméhből, mielőtt még önállóan életképes lenne. A köznyelvben gyakran különbséget tesznek abortusz és vetélés között; az előbbin a terhes nő méhének szándékos, művi úton történő kiürítését értik, az utóbbin pedig a terhesség spontán és elkerülhetetlenül bekövetkező megszakadását. A Bibliában a héber sá·khalʹ szót, melynek jelentése ’elvetél’ (2Mó 23:26; Hó 9:14), fordítják még így is: ’elveszt’ (5Mó 32:25), ’gyermekeitől megfoszt’ (3Mó 26:22) és ’terméketlen lesz’ (Ma 3:11). A héber jó·céʼthʹ szó, melyet a Zsoltárok 144:14-ben ’elvetélésnek’ fordítanak, egy olyan alapszóból ered, melynek jelentése: ’kijön’. (Vö.: 1Mó 27:30.) Az ’elvetélt magzat’ és az ’elvetélt’ kifejezés (Zs 58:8; Pr 6:3) a héber néʹfel szónak felel meg, amely az ’esik’ jelentésű ná·falʹ alapszóból származik.

Elkerülhetetlen vetélést válthat ki baleset, fertőző betegség, túlzott szellemi vagy fizikai igénybevétel, megterhelés, illetve az anya általános szervi gyengesége. Jerikó közelében a vizek halált, elvetélést okoztak, míg Jehova prófétája, Elizeus egészségessé nem tette őket (2Ki 2:19–22).

Isten szemében súlyos bűncselekménynek számít szándékosan, művi úton előidézni a vetélést akár gyógyszerekkel, akár műtéttel, azzal a kifejezett céllal, hogy elkerüljék egy nem kívánt gyermek megszületését. Az élet értékes ajándék Istentől, éppen ezért szent. Ennélfogva Isten törvénye, melyet Mózesnek adott, a meg nem született gyermek életét nemcsak a szándékos abortusztól védte, mivel ha férfiak közötti verekedés közben egy terhes asszony véletlenül úgy megsérült, hogy meghalt ő vagy a gyermeke, akkor a „lelket adj lélekért” szabály lépett érvénybe (2Mó 21:22–25). Természetesen a büntetés végrehajtása előtt a bírák megvizsgálták a körülményeket és a szándékosság mértékét. (Vö.: 4Mó 35:22–24, 31.) Ám dr. J. Glenn így hangsúlyozza, hogy milyen komoly dolog, ha valaki szándékosan próbál sérülést okozni: „Az anyaméhben lévő életképes embrió IGENIS emberi lény, és az elpusztítása egyenlő a hatodik parancsolat megszegésével” (The Bible and Modern Medicine. 1963, 176. o.).

Az a helyes szemléletmód, hogy az anyaméh gyümölcse áldás Jehovától (3Mó 26:9; Zs 127:3). Ezért amikor Isten ígéretet tett Izrael felvirágoztatására, a szavát adta rá, hogy a terhesség sikeresen éri el a csúcspontját, és a gyermekszülés eredményes lesz. Ezt mondta: „Olyan asszony, aki elvetél vagy meddő, nem lesz a földeden” (2Mó 23:26). Az igazságos ember imájából viszont az látszik, hogy annak bizonyítéka, hogy Isten az ellenségeire nemtetszéssel tekint, az elvetélő méhek lesznek, valamint az, hogy ezek az ellenségek hasonlóvá válnak az elvetélt magzatokhoz,  akik soha nem látják meg a napot (Zs 58:8; Hó 9:14).

Jób azon tűnődött gyötrődése közben, hogy jobb lett volna, ha „elrejtett, elvetélt” magzat lett volna. „Miért nem haltam meg már az anyaméhben?” – kiáltott fel kínjai között (Jób 3:11–16). Salamon is arra a következtetésre jutott, hogy jobban jár az elvetélt magzat, mint az, aki hosszú ideig él, de nem élvezi az életet (Pr 6:3).

A fertőzésből eredő vetélés olyan állatbetegség, melyet a korai ellés jellemez, és előfordulhat például szarvasmarhák, lovak, juhok és kecskék között. Azonkívül már Jákob és Jób patriarcha idejétől ismerték a háziállatok elhanyagoltság vagy betegség miatt bekövetkező spontán vetélését is (1Mó 31:38; Jób 21:10).