Második fejezet

Hogyan jött létre világegyetemünk? — A vitatott kérdés

AZ ŰRHAJÓSOK lelkesen fényképezik az űrhajó ablakából óriásinak tűnő Földet. „Az egész űrrepülésben ez a legjobb” — mondta egyikük. A Naprendszerhez hasonlítva azonban nagyon kicsinek látszik a Földünk. A Napba egymilliónyi Föld beleférne, és még maradna is hely! De vajon ezek a világegyetemre vonatkozó tények összefüggésbe hozhatók-e bármilyen szempontból a te életeddel és életed értelmével?

Tegyünk egy rövid, képzeletbeli utazást a világűrbe, hogy a maga valóságában lássuk Földünket és Napunkat. Napunk csak egyike a Tejútrendszer * egyik spirálkarjában elhelyezkedő félelmetesen sok csillagnak, s maga a Tejútrendszer is csak egy parányi része a világegyetemnek. Néhány fényfolt szabad szemmel is látható, ezek tulajdonképpen más galaxisok, ilyen például a nagyobb kiterjedésű, gyönyörű Andromeda-köd. A Tejutat, az Andromeda-ködöt és mintegy 20 más galaxist halmazban tartja össze a gravitáció, és mindezek a galaxisok csupán kicsiny területe egy hatalmas szuperhalmaznak. A világegyetem számtalan szuperhalmazt tartalmaz, és ezzel még mindig nem teljes a kép.

A halmazok nem egyenletesen oszlanak el a világűrben. Úgy néznek ki, mint nagyméretű, vékony leplek és szálak, amelyek hatalmas, buborékszerű üres tereket vesznek körül. Némelyik halmaz olyan hosszú és széles, hogy nagy falakra hasonlít. Ez talán sok olyan  embert meglep, aki úgy véli, hogy világegyetemünk egy véletlen, kozmikus robbanás által hozta létre saját magát. A Scientific American egyik rangos írója erre a következtetésre jutott: „Minél inkább megértjük a világegyetemet minden káprázatos részletével együtt, annál nehezebben tudjuk egyszerű elmélettel megmagyarázni, hogyan jött létre mindez.”

A bizonyítékok egy kezdetre mutatnak

Minden egyes csillag, amelyet látsz, a Tejútrendszerhez tartozik. Az 1920-as évekig úgy tűnt, hogy ez az egyetlen galaxis. De valószínűleg tudod, hogy azóta a nagyobb teleszkópokkal végzett megfigyelések mást bizonyítanak. Világegyetemünkben legalább 50 000 000 000 galaxis van. Nem úgy értjük, hogy 50 milliárd csillag van, hanem legalább 50 milliárd galaxis, melyek mindegyikében a mi Napunkhoz hasonló több milliárd csillag van. Mégsem a hatalmas galaxisok elképesztő mennyisége rázta meg az 1920-as évek embereinek tudományos meggyőződését, hanem az, hogy a galaxisok mindegyike mozog.

A csillagászok egy figyelemre méltó tényt fedeztek fel: amikor galaktikus fényt prizmán vezettek keresztül, látszott, hogy a fényhullámok megnyúlnak, ami azt jelzi, hogy a fényforrás nagy sebességgel távolodik tőlünk. Minél távolabbi volt a galaxis, annál gyorsabban távolodott. Ez pedig egy táguló világegyetemre utal! *

 Még ha nem is vagyunk szakértők a csillagászatban, de még amatőrök sem, belátjuk, hogy egy táguló világegyetem alapvetően érintené a múltunkat — és esetleg személyes jövőnket is. Valaminek el kellett indítania a folyamatot — egy olyan erőnek, amely kellőképpen hatalmas ahhoz, hogy legyőzze a teljes világegyetem mérhetetlen gravitációját. Az embernek minden oka megvan rá, hogy feltegye a kérdést: Milyen forrásból származhat ekkora dinamikus energia?

Jóllehet a világegyetem kialakulását a legtöbb tudós  egy igen kicsiny, sűrű kezdetre (szingularitásra) vezeti vissza, a kulcskérdés elől azonban nem menekülhetünk el: „Ha valamikor a múltban a világegyetem a szingularitás végtelen kicsi és végtelen sűrű állapotához állt közel, fel kell tennünk azt a kérdést, hogy mi volt azelőtt, és mi volt a világegyetemen kívül . . . Szembe kell néznünk a Kezdet problémájával” (Sir Bernard Lovell).

Többről van itt szó, mint csupán hatalmas energiaforrásról. Előrelátás és intelligencia is szükséges, mivel a  tágulás mértéke rendkívül precíz beállításra vall. „Ha a világegyetem egybilliomodszor gyorsabban tágult volna, mára már minden anyag szétoszlott volna a világegyetemben . . . Ha pedig egybilliomodszor lassabban, akkor a világegyetem a létezése első egymilliárd éve körül összeomlott volna a gravitációs erők miatt. Ebben az esetben sem lennének hosszú életű csillagok, és nem lenne élet sem” — mondta Lovell.

A kezdet megmagyarázására tett kísérletek

Ma vajon meg tudják magyarázni a szakértők a világegyetem eredetét? Sok tudósnak nehezére esik elképzelni, hogy a világegyetemet egy magasabb rendű intelligencia teremtette, ezért úgy érvel, hogy bizonyos mechanizmus útján létrehozta saját magát a semmiből.  Neked ez ésszerűen hangzik? Ezek a feltevések rendszerint Alan Guth fizikus 1979-ben felállított elméletének (a tágulóvilágegyetem-modellnek) * egyes változatai. Dr. Guth azonban nemrégiben elismerte, hogy az elmélete „nem arra ad magyarázatot, hogy miként keletkezett a világegyetem a semmiből”. Dr. Andrej Linde a Scientific  American egyik cikkében még szókimondóbb volt: „A kezdeti szingularitás megmagyarázása — hogy hol és mikor kezdődött az egész — még mindig a modern kozmológia legmakacsabb problémája marad.”

Ha a szakértők sem a világegyetemünk eredetét, sem kezdeti kialakulását nem tudják igazából megmagyarázni, nem kellene valahol máshol magyarázat után néznünk? Csakugyan alapos okod lehet rá, hogy fontolóra vedd azokat a bizonyítékokat, melyeket sokan figyelmen kívül hagynak ugyan, pedig valódi betekintést adhatnak ebbe a kérdésbe. A bizonyítékok közé tartozik annak a négy alapvető erőnek a kifinomult mértéke, mely az anyag minden tulajdonságáért és változásáért felel. Némelyek talán már annak a kifejezésnek a puszta említésétől is visszariadnak, hogy „alapvető erők”, mivel azt gondolják, hogy az ilyesmi kizárólag a fizikusokra tartozik. Ez nem így van. A legalapvetőbb tények megérdemlik, hogy fontolóra vegyük őket, mivel kihatnak ránk.

 Kifinomult beállítás

A négy alapvető erő érvényesül mind a mérhetetlen kozmoszban, mind a végtelenül parányi atom szerkezetében. Igen, mindarra kihat, amit magunk körül látunk.

Az életünkhöz elengedhetetlenül szükséges elemek (legfőképpen a szén, az oxigén és a vas) nem létezhetnének, ha a világegyetemben megnyilvánuló négy erő nem ilyen kifinomultan lenne beállítva. Az egyik erőt, a gravitációt már említettük. Egy másik erő az elektromágneses erő. Ha lényegesen gyengébb lenne, akkor az elektronok nem maradnának ott az atommag körül. És ez komoly baj lenne? — tűnődhetne el rajta valaki. Igen, mert az atomok nem tudnának molekulákká alakulni. Fordított esetben pedig, ha ez az erő sokkal nagyobb lenne, akkor az elektronok hozzátapadnának az atommaghoz. Nem jöhetnének létre kémiai reakciók az atomok között, ami azt jelentené, hogy nem lenne élet. Már ebből a szemszögből nézve is nyilvánvaló, hogy létünk és életünk az elektromágneses erő kifinomult beállításától függ.

 És figyeljük meg kozmikus méretekben is: Az elektromágneses erő nagyságának már a parányi eltérése is kihatna a Napra, ami megváltoztatná a Földre érkező fényt, megnehezítve vagy lehetetlenné téve ezzel a növények fotoszintézisét. A vizet is megfosztaná egyedülálló tulajdonságaitól, holott ezek a tulajdonságok nagyon fontosak az élethez. Tehát itt is elmondhatjuk, hogy az elektromágneses erő kifinomult beállítása határozza meg, hogy élünk-e vagy sem.

Az elektromágneses erőnek a másik három erőhöz viszonyított nagysága éppen ennyire életbe vágóan fontos. Némely fizikus számításai szerint például ez az erő 10 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000-szorosa (10⁴⁰) a gravitációnak. Ha csak egyetlen nullát adnánk hozzá ehhez a számhoz, az viszonylag kis változtatásnak tűnne (10⁴¹). Mégis azt jelentené, hogy a gravitáció az arányát tekintve gyengébb lenne; dr. Reinhard Breuer ezt mondja a megváltozott helyzetről: „Ha kisebb lenne a gravitáció, akkor a csillagok is kisebbek lennének, és belsejükben a gravitáció nyomása nem idézne elő kellően magas hőmérsékletet ahhoz, hogy magfúziós reakciók jöhessenek létre, azaz képtelen lenne sütni a Nap.” Képzeld csak el, mit jelentene ez ránk nézve!

És mi lenne, ha a gravitáció az arányát tekintve erősebb lenne, és a számban csak 39 nulla (10³⁹) lenne? Breuer így folytatja: „Ezzel az apró kiigazítással egy olyan csillagnak, mint a Nap, rendkívüli mértékben lecsökkenne az élettartama.” Vannak tudósok, akik a kifinomult beállítást még ennél is precízebbnek ítélik meg.

Tagadhatatlan, hogy Napunknak és a többi csillagnak két figyelemre méltó tulajdonsága a hosszú távú stabilitás és a hosszú távú, kifogástalan működés. Vegyünk egy egyszerű példát. Tudjuk, hogy egy autó motorjának  a kifogástalan működtetéséhez az üzemanyagnak és a levegőnek megfelelő arányban kell lennie, ezért a mérnökök összetett mechanikai és számítógépes rendszereket terveznek, hogy a teljesítmény optimális legyen. Ha egy egyszerű motor esetében ez így van, akkor mit mondjunk az olyan kifogástalan „égésű” csillagokról, mint például a mi Napunk? A szóban forgó legfőbb erők olyan kifinomultan vannak beállítva, hogy a legkedvezőbbek az élethez. Csupán a véletlen műve volt ez a precizitás? Jóbtól, egy ókori férfitól ezt kérdezték: „Te jelentetted-e ki azokat a törvényeket, amelyek az egeket irányítják, vagy te határoztad-e meg a természet törvényeit a földön?” (Jób 38:33, The New English Bible). Egyetlen ember sem képes erre. Honnan származik hát a precizitás?

 A két magerő

A világegyetem felépítése sokkal több mindent foglal magában, mint csupán a gravitáció és az elektromágneses erő kifinomult beállítását. Két másik fizikai erő is összefüggésben áll az életünkkel.

Ez a két erő van működésben az atommagban, az előrelátás bőséges bizonyítékát szolgáltatva. Nézzük meg az erős magerőt, amely egymáshoz tapasztja az atommagban a protonokat és neutronokat. E miatt a kötés miatt tudnak különféle elemek kialakulni — a könnyűelemek (például a hélium és az oxigén) és a nehézelemek (például az arany és az ólom). Ha ez a kötőerő mindössze 2 százalékkal lenne kisebb, akkor, úgy tűnik, csak hidrogén létezne. Ellenkező esetben, ha ez az erő kissé nagyobb lenne, akkor csak nehézelemek lennének, hidrogén pedig nem lenne. Vajon ez a mi életünket is érintené? Nos, ha a világegyetemből hiányozna a hidrogén, akkor a Napunknak nem lenne tüzelőanyaga, amelyre az életadó energia sugárzásához szüksége van. És természetesen nem lenne sem vizünk, sem élelmünk, mivel a hidrogén mindkettőnek elengedhetetlen alkotórésze.

 Fejtegetésünkben a negyedik erő a gyenge magerőnek nevezett erő, amely a radioaktív bomlást szabályozza. Napunk termonukleáris tevékenységére is hatással van. Ez az erő finoman van beállítva? — kérdezheted. Freeman Dyson matematikus és fizikus válaszul elmagyarázza: „A gyenge [erő] több milliószor kisebb, mint a magerő. Pontosan annyira gyenge, hogy a Napban levő hidrogén lassú, folyamatos ütemben éghessen. Ha a gyenge [erő] sokkal nagyobb vagy sokkal kisebb lenne, akkor ismét csak bajban lenne bármely életforma, amely a Naphoz hasonló csillagoktól függ.” Igen, ez a precízen beállított égésfok tartja melegen — de mégsem égeti szénné — Földünket, és tart életben bennünket.

A tudósok továbbá úgy vélik, hogy a gyenge erő szerepet játszik a szupernóvarobbanásokban, melyek szerintük a legtöbb elem létrejöttének és szétoszlásának a mechanizmusát képezik. „Ha ezek a magerők csak egy kissé térnének el a jelenlegi nagyságuktól, akkor a csillagok képtelenek lennének létrehozni azokat az elemeket, amelyekből Önök is és én is összetevődünk” — fejtegeti John Polkinghorne fizikus.

Sok mindent lehetne még megemlíteni, de valószínűleg érted, hogy miről van szó. Bámulatos az a precizitás, amelyet ennek a négy alapvető erőnek a beállítása tükröz. „Minden körülöttünk lévő dologban annak a bizonyítéka látszik, hogy a természet jól érti a dolgát” — írta Paul Davies professzor. Igen, az alapvető erők kifinomult beállítása tette lehetővé, hogy létezhet és működhet a Napunk, a gyönyörű bolygónk az életadó vízzel, a légkörünk, amely oly létfontosságú az élethez, valamint a Földön megtalálható értékes kémiai elemek hosszú sora. De tedd fel magadnak a kérdést: Miért és honnan ez a precíz beállítás?

A Föld ideális adottságai

Létünk egyéb szempontokból is precizitást követel meg.  Figyeld meg a Föld méreteit és Naprendszerünk többi részéhez viszonyított helyét. A bibliai Jób könyvében a következő, alázatra indító kérdések találhatók: „Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem? . . . Ki határozta meg mértékeit, ugyan tudod-é . . .?” (Jób 38:4, 5). Ezek a kérdések még soha ennyire nem igényelték a feleletet. Miért? Azok miatt a csodálatot keltő dolgok miatt, amelyeket a Földünkkel kapcsolatban felfedeztek — beleértve a nagyságát és a Naprendszerünkben elfoglalt helyét.

Sehol a világegyetemben nem találni olyan bolygót, mint a Föld. Igaz, némely tudós annak közvetett bizonyítékára utal, hogy vannak csillagok, amelyek körül a Földnél több százszor nagyobb objektumok keringenek. Földünknek azonban éppen a létezésünkhöz megfelelő a nagysága. Milyen értelemben? Ha a Föld valamennyivel nagyobb lenne, akkor nagyobb lenne a gravitációja, és a hidrogén, amely könnyű gáz, felhalmozódna, és nem tudna kikerülni a Föld gravitációjából. Légkörünk ezzel alkalmatlanná válna az életre. Ellenkező esetben, ha valamivel kisebb lenne a Föld, akkor az életfenntartó oxigén elillanna, és a bolygónk felszínét borító vizek elpárolognának. Egyik esetben sem maradnánk élve.

A Föld ezenkívül ideális távolságra van a Naptól; ez a  tényező életbe vágóan fontos a jólétünkhöz. John Barrow csillagász és Frank Tipler matematikus tanulmányozta „a Föld sugarának és a Naptól mért távolságának az arányát”. Arra a következtetésre jutottak, hogy az emberi élet nem létezne, ha „ez az arány valamelyest is eltérne a jelenleg megfigyelttől”. David L. Block professzor ezt a megjegyzést teszi: „A számítások azt mutatják, hogy ha a Föld csak 5 százalékkal lenne közelebb a Naphoz, akkor körülbelül 4 milliárd évvel ezelőtt szabályozhatatlan üvegházhatás [a Föld túlhevülése] jött volna létre. Másrészt, ha a Föld csupán 1 százalékkal lenne távolabb a Naptól, akkor mintegy 2 milliárd évvel ezelőtt szabályozhatatlan eljegesedés történt volna [földgolyónk nagy részét hatalmas jégtakarók borítanák]” (Our Universe: Accident or Design?).

A fenti precizitáshoz még add hozzá azt a tényt is, hogy a Föld éppen akkora sebességgel fordul meg naponta a tengelye körül, hogy mérsékelt hőmérséklet jöjjön létre. A Vénusznak 243 napba telik, amíg megfordul a tengelye körül. Gondold csak el, mi lenne, ha a Földnek tartana ennyi ideig! Ha ilyen hosszúak lennének a nappalok és az éjszakák, olyan szélsőséges lenne a hőmérséklet, hogy nem élnénk túl.

Egy másik létfontosságú tényező Földünknek a Nap körüli pályája. Az üstökösöknek széles ellipszispályájuk van. Hálásak lehetünk érte, hogy a Földé nem ilyen. A Föld pályája majdnem kör alakot ír le. Ez megint csak megvéd minket attól, hogy halált okozó hőmérsékleti szélsőségeknek legyünk kitéve.

Nem kellene figyelmen kívül hagynunk Naprendszerünk elhelyezkedését sem. Ha közelebb lenne a Tejútrendszer középpontjához, akkor a szomszédos csillagok gravitációs hatása miatt torzulna a Föld pályája. Ellenkező esetben, ha a galaxisunk legszélén helyezkedne el, akkor az esti égboltunkon szinte egyetlen csillag sem lenne.  Noha a csillagfény nem elengedhetetlenül szükséges az élethez, de nem teszi-e még szebbé esti égboltunkat? A tudósok kiszámolták, hogy a világegyetemről alkotott jelenlegi fogalmaink alapján a Tejút szélén nem lenne elegendő a szükséges kémiai elemekből ahhoz, hogy olyan naprendszer alakuljon ki belőle, mint a miénk. *

Törvény és rend

Személyes tapasztalatodból valószínűleg tudod, hogy minden dolog a rendezetlenség felé halad. A legtöbb háztulajdonos azt figyelte meg, hogy ha nem használ dolgokat, akkor azok elromlanak vagy szétesnek. A tudósok úgy utalnak erre a tendenciára, mint „a termodinamika második főtételére”. Naponta láthatjuk, amint  ez a törvény kifejti hatását. Ha nem használunk egy új autót vagy kerékpárt, akkor ócskavas lesz belőle. Hagyj lakatlanul egy épületet, és romhalmaz lesz belőle. És a világegyetem? Ez a törvény rá is érvényes. Ezért gondolkozhatsz úgy, hogy a rendezettséget az egész világegyetemben a teljes rendezetlenségnek kellene felváltania.

A világegyetemmel azonban mégsem ez történik. Roger Penrose matematikaprofesszor ezt fedezte fel, amikor a látható világegyetemben a rendezetlenség állapotát (azaz az entrópiát) tanulmányozta. E felfedezésekből logikus úgy következtetni, hogy a világegyetem egy rendezett állapotból indult ki, és még ma is rendkívül rendezett. Alan Lightman asztrofizikus megjegyezte, hogy a tudósok „rejtélyesnek tartják, hogy a világegyetem ennyire rendezett állapotban lett megteremtve”. Hozzáfűzte még, hogy „végül is minden jól bevált kozmológiai elméletnek magyarázatot kellene adnia erre az entrópiarejtélyre” — arra, hogy miért nem vált kaotikussá a világegyetem.

Ami azt illeti, létünk éppen ezzel az elismert törvénnyel áll ellentétben. Akkor hát miért van az, hogy mégis életben vagyunk ezen a Földön? Mint azt már az előzőekben megjegyeztük, ez lényegbevágó kérdés, melyre választ kell kapnunk.

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész a 15. oldalon]

A csillagok megszámlálására tett kísérlet

A Tejútrendszerben a becslések szerint több mint 100 000 000 000 (100 milliárd) csillag van. Képzeld el, mi lenne, ha egy enciklopédia mind a 100 milliárd csillagnak szentelne egy oldalt, hogy ismertetést adjon róluk — Napunknak és Naprendszerünk többi részének csak egy oldalt. Hány kötetre lenne szükség, hogy a Tejút minden csillaga beleférjen?

Reális vastagságú kötetekben számolva az enciklopédia állítólag nem férne el a New York-i Közkönyvtárban, amelynek 412 kilométer hosszú a polcrendszere!

Mennyi időt venne igénybe, hogy átnézd ezeket az oldalakat? „Ha az ember oldalanként 1 másodperces sebességgel lapozna, több mint tízezer évig tartana” — fejtegeti a Coming of Age in the Milky Way című könyv. Pedig a mi galaxisunk csillagai csak egy kicsiny töredékét képezik a világegyetem mintegy 50 000 000 000 (50 milliárd) galaxisában található csillagoknak. Ha ebben az enciklopédiában e csillagok mindegyikéről szerepelne egy oldal, akkor a föld összes könyvtárának polcrendszere sem lenne elég, hogy az enciklopédia elférjen rajta. „Minél többet tudunk a világegyetemről, annál inkább rájövünk, hogy milyen keveset tudunk” — jegyzi meg a könyv.

[Kiemelt rész a 16. oldalon]

Jastrow a kezdetről

Robert Jastrow, a Columbia Egyetem Csillagászati és Földtani Tanszékének professzora ezt írta: „Nem sok csillagász sejthette előre, hogy ez az esemény — a Világegyetem hirtelen megszületése — bizonyított tudományos tény lesz, de az égbolt teleszkópos megfigyelése erre a következtetésre késztette őket.”

Majd ezt a magyarázatot fűzte hozzá következtetéséhez: „A Kezdet csillagászati bizonyítása kellemetlen helyzetbe hozza a tudósokat, mivel ők abban hisznek, hogy minden jelenségnek természeti okozója van . . . E. A. Milne brit csillagász azt írta, hogy »nem tudunk elméleteket felállítani a dolgok [kezdeti] állásáról; a teremtés isteni művében Isten észrevétlen, tanúk nincsenek jelen«” (The Enchanted Loom​—Mind in the Universe).

[Kiemelt rész a 17. oldalon]

A négy alapvető fizikai erő

1. Gravitáció — az atomok esetében igen gyenge erő. Az óriási objektumok — bolygók, csillagok, galaxisok — esetében hat.

2. Elektromágnesesség — a legfőbb vonzási erő a protonok és az elektronok között, lehetővé teszi a molekulák képződését. A villámlás ennek az erőnek az egyik bizonyítéka.

3. Erős magerő — az az erő, amely egymáshoz tapasztja az atommagban a protonokat és neutronokat.

4. Gyenge magerő — az az erő, amely a radioaktív elemek bomlási folyamatát és a Nap hatékony termonukleáris tevékenységét szabályozza.

[Kiemelt rész a 20. oldalon]

„Az egybeesések . . . kombinációja”

„Ha a gyenge erő valamivel nagyobb lenne, nem jöhetett volna létre hélium; ha valamivel kisebb lenne, csaknem az összes hidrogén héliummá alakult volna át.”

„Igen kevés az esély egy olyan világegyetem létezésére, amelyben van némi hélium, ugyanakkor robbanó szupernóvák is vannak. Létünk az egybeesések eme kombinációjától függ, valamint az atommagok energiaszintjeinek még drámaibb egybeesésétől, melyet [Fred] Hoyle [csillagász] előre megmondott. Minden eddigi generációtól eltérően mi tudjuk, hogy hogyan jöttünk létre, ellenben minden eddigi generációhoz hasonlóan még mindig nem tudjuk mi sem, hogy miért” (New Scientist).

[Kiemelt rész a 22. oldalon]

„Az a sajátos helyzet tette lehetővé a Föld felszínén a víz felhalmozódását, hogy a Földnek ideális a mérete, ideális az elemek felépítése, és egy hosszú életű csillagtól, a Naptól tökéletes távolságban írja le majdnem kör alakú keringési pályáját” (Integrated Principles of Zoology, 7. kiadás). Víz nélkül nem jöhetett volna létre élet a Földön.

[Kiemelt rész a 24. oldalon]

Csak azt hiszed, amit látsz?

Sok ésszerűen gondolkodó ember elfogadja olyan dolgok létezését, melyeket nem lát. A Discover folyóirat 1997 januárjában arról számolt be, hogy a csillagászok felfedeztek valamit, ami szerintük nem más, mint távoli csillagok körül keringő tucatnyi bolygó.

„Az új bolygókat a mai napig csak az alapján tudjuk azonosítani, hogy a gravitációjuk eltéríti útjáról az anyacsillagjukat.” Igen, a csillagászoknak a gravitáció látható következménye adott alapot arra, hogy láthatatlan égitestek létezésében higgyenek.

A közvetett bizonyíték — a nem közvetlen megfigyelés — elegendő alapot adott a tudósoknak arra, hogy elfogadják az egyelőre láthatatlant. Sokan, akik hisznek egy Teremtő létezésében, úgy következtetnek, hogy ők is hasonló alapon fogadják el azt, amit nem látnak.

[Kiemelt rész a 25. oldalon]

Sir Fred Hoyle ezt a magyarázatot adja a The Nature of the Universe című könyvében: „A teremtés kérdésének kikerüléséhez arra lenne szükség, hogy a világegyetemben található valamennyi anyagnak ne legyen kezdete, ez pedig lehetetlen . . . A hidrogén folyamatosan héliummá és más elemekké alakul át . . . Akkor hogy van az, hogy a világegyetem csaknem teljes egészében hidrogénből áll? Ha az anyagnak nem volna kezdete, akkor ez teljességgel lehetetlen volna. Láthatjuk tehát, hogy mivel a világegyetem olyan, amilyen, a teremtés kérdése elől egyszerűen nem lehet kitérni.”

[Kép a 12., 13. oldalon]

Napunk (négyzettel illusztrálva) jelentéktelen a Tejútrendszerhez képest, képünk ezt az NGC 5236 spirálgalaxissal szemlélteti

A Tejútrendszerben több mint 100 milliárd csillag van, és a Tejút csak egyike az általunk ismert világegyetem 50 milliárdnál is több galaxisának

[Képek a 14. oldalon]

Edwin Hubble csillagász (1889—1953) rájött arra, hogy a távoli galaxisokról érkező fény vöröseltolódása világegyetemünk tágulását jelzi, tehát a világegyetemnek volt kezdete

[Képek a 19. oldalon]

A Napunkat szabályozó erők kifinomult beállítása éppen a földi élethez szükséges ideális állapotokat hozza létre