Jehova elvárja azoktól, akik házasságban élnek, hogy legyenek hűek a házasságkötéskor mondott esküjükhöz. Amikor összeadta az első férfit és nőt, Jehova kijelentette: „a férfi . . . ragaszkodik feleségéhez, és egy testté lesznek.” Később Jézus Krisztus megismételte ezt a kijelentést, és hozzáfűzte: „Amit azért az Isten közös igába fogott, senki ember szét ne válassza” (1Mózes 2:24; Máté 19:3–6). Ezért Jehova és Jézus életre szóló köteléknek tekinti a házasságot, amely csak az egyik fél halálával ér véget (1Korintusz 7:39). Mivel a házasság szent elrendezés, nem szabad félvállról venni a válást. Jehova valójában gyűlöli az olyan válást, amelynek nincs Írás szerinti alapja (Malakiás 2:15, 16).

 Az Írások szerint milyen alap van a válásra? Nos, Jehova gyűlöli a házasságtörést és a paráznaságot (1Mózes 39:9; 2Sámuel 11:26, 27; Zsoltárok 51:4). Olyan megvetendőnek tartja a paráznaságot, hogy megengedi, hogy alapul szolgáljon a válásra. (Hogy mit foglal magában a paráznaság, nézd meg a 9. fejezet 7. bekezdését, ahol megtalálod a paráznaság szó jelentését.) Jehova az ártatlan félnek meghagyja a jogot, hogy döntsön, együtt marad-e a vétkes féllel, vagy elválik tőle (Máté 19:9). Ezért ha az ártatlan fél úgy dönt, hogy elválik, ez a lépés nem olyan, amit Jehova gyűlöl. Ugyanakkor a keresztény gyülekezet nem buzdít senkit sem arra, hogy váljon el. Lehetnek ugyanis olyan körülmények, amelyek arra indítják az ártatlan felet, hogy maradjon együtt a vétkes féllel, főleg abban az esetben, ha ez utóbbi őszintén megbánta a tettét. Végső soron azonban akiknek Írás szerinti alapjuk van a válásra, maguknak kell dönteniük, és viselniük kell az azzal járó esetleges következményeket (Galácia 6:5).

Vannak bizonyos rendkívüli helyzetek, melyekben néhány keresztény a különélés mellett dönt, vagy amellett, hogy elválik a házastársától, noha a másik fél nem követett el paráznaságot. Ilyen esetekben a Biblia kiköti, hogy az a fél, aki ’elmegy’, „maradjon házasság nélkül, vagy pedig béküljön ki” (1Korintusz 7:11). Az ilyen keresztény nem szabad arra, hogy másvalakit keressen azzal a céllal, hogy újra házasságot kössön (Máté 5:32). Vegyünk most néhány kivételes helyzetet, amelyet némelyek úgy tekintenek, hogy alap a különélésre.

A támogatás szándékos megtagadása. Egy család talán ínséges helyzetbe jut, és híján van az élethez szükséges alapvető dolgoknak, mert a férj nem gondoskodik róluk, bár meg tudná tenni. A Biblia kijelenti: „ha valaki nem gondoskodik . . . a háznépének tagjairól, a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél” (1Timóteusz 5:8). Ha az ilyen férj nem hajlandó változtatni életmódján, a feleség kénytelen dönteni abban, hogy a saját és a gyermekei jólétének a biztosítása érdekében jogi úton különéléshez folyamodik-e. * A keresztény véneknek természetesen  alaposan meg kell vizsgálniuk az olyan eseteket, amikor egy keresztényt az a vád ér, hogy nem hajlandó gondoskodni a családjáról. Ha valaki nem akar gondoskodni a családjáról, az kiközösítést vonhat maga után.

Rendkívül súlyos testi bántalmazás. A másikat bántalmazó házastárs talán olyan erőszakosan viselkedik, hogy az párjának az egészségét, sőt akár az életét is veszélyeztetheti. Ha ez a másikat bántalmazó fél keresztény, a gyülekezeti vének vizsgálják meg a vádakat. A haragkitörések és a szokássá vált erőszakos viselkedés alap a kiközösítésre (Galácia 5:19–21).

A szellemiség teljes veszélyeztetése. Az egyik házastárs talán folyton igyekszik lehetetlenné tenni, hogy párja az igaz imádatot gyakorolja, vagy még arra is rá akarja venni őt, hogy szegje meg Isten parancsait valamilyen módon. Ilyenkor a veszélyes helyzetben lévő félnek döntenie kell, hogy vajon az-e az egyetlen módja annak, hogy ’mint uralkodónak, Istennek engedelmeskedjen inkább, semmint embereknek’, hogy jogi úton különéléshez folyamodik (Cselekedetek 5:29).

Bármelyik fent említett rendkívüli helyzetről legyen is szó, senki se gyakoroljon nyomást az ártatlan félre, hogy a különélés mellett döntsön, vagy hogy maradjon a házastársával. Bár lehet, hogy a szellemileg érett barátok és vének felajánlják segítségüket, és adnak Bibliára épülő tanácsot, de nem ismerhetnek minden részletet, ami a férj és a feleség között történik. Ezt csak Jehova láthatja. Egy keresztény feleség természetesen nem tisztelné Istent, sem a házasság elrendezését, ha eltúlozná, hogy mennyire súlyosak házaséletének a gondjai, csak hogy külön élhessen a férjétől, és ez fordítva is igaz. Jehova tisztán látja, ha bármi fondorlat húzódik meg a különélés mögött, mindegy, hogyan szeretné ezt valaki palástolni. Bizony „minden mezítelen és leplezetlen annak szeme előtt, akinek számot kell adnunk” (Héberek 4:13). Ha viszont egy keresztény hosszú időn át nagyon veszélyes helyzetben van, senki se bírálja őt, ha végső megoldásként a különélés mellett dönt. Végül is „mindnyájan az Isten bírói széke előtt fogunk állni” (Róma 14:10–12).