62. FEJEZET
Fontos lecke az alázatról
MÁTÉ 17:22–18:5 MÁRK 9:30–37 LUKÁCS 9:43–48
-
JÉZUS ÚJRA A HALÁLÁRÓL JÖVENDÖL
-
MEGFIZETI AZ ADÓT EGY HAL SZÁJÁBAN TALÁLT PÉNZÉRMÉVEL
-
KI A LEGNAGYOBB A KIRÁLYSÁGBAN?
Jézus Kapernaum felé veszi útját, miután Cezárea Filippiben elváltozik a tanítványai előtt, illetve meggyógyít egy démontól megszállt fiút. Csak a tanítványai vannak vele, mivel nem szeretné, hogy „bárki is megtudja”, merre utazik (Márk 9:30). Most újabb alkalma nyílik rá, hogy felkészítse a tanítványait a halálára, és a munkára, ami azután vár rájuk. „Az Emberfiát átadják az ellenségeinek, megölik, és a harmadik napon feltámad” – magyarázza nekik Jézus (Máté 17:22, 23).
Ennek a kijelentésének nem kellene újszerűen hangzania a tanítványainak. Már beszélt nekik arról, hogy meg fogják őt ölni, bár Péter ennek még a gondolatát is elutasította (Máté 16:21, 22). Három apostol pedig látta az elváltozását, majd a beszélgetést is hallhatta Jézus „eltávozásáról” (Lukács 9:31). Követői most mégsem értik Jézus szavainak a jelentőségét, és „nagyon bánatosak” (Máté 17:23). De nem mernek több kérdést feltenni neki.
Idővel megérkeznek Kapernaumba. Ez Jézus tevékenységének a központja és számos apostol szülővárosa. Itt a templomi adót szedő férfiak odamennek Péterhez. Talán azzal akarják megvádolni Jézust, hogy nem fizeti meg az adót, ezért ezt kérdezik Pétertől: „A tanítótok nem fizeti a kétdrachmás [templomi] adót?” (Máté 17:24).
„De igen” – válaszolja Péter. Bár Jézus eközben a házban van, mégis tudja, hogy miről beszéltek az adószedők Péterrel. Nem várva meg, hogy Péter hozza fel a dolgot, ezt kérdezi tőle: „Mit gondolsz, Simon? A föld királyai kiktől szednek vámot vagy adót? A fiaiktól vagy az idegenektől?” Péter ezt feleli: „az idegenektől”. Jézus így folytatja: „Akkor hát a fiaknak nem kell adót fizetniük” (Máté 17:25, 26).
Jézus Atyja a világegyetem királya, és őt imádják a templomban. Ezért Isten Fia jogilag nem köteles megfizetni a templomi adót. „De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj a tengerhez, dobj be egy horgot. Fogd az első horogra akadó halat, nyisd ki a száját, és találsz benne egy ezüstpénzt [egy státert, vagyis tetradrachmát]. Add oda nekik értem és érted” – mondja Jézus Péternek (Máté 17:27).
A tanítványok nemsokára együtt vannak, és meg akarják kérdezni Jézustól, hogy ki lesz a legnagyobb a királyságában. A közelgő haláláról nemrég még vonakodtak kérdezni Jézust, ám a saját jövőjükről mégsem félnek kérdezni őt. Jézus tudja, hogy mi jár a fejükben. Erről már vitatkoztak az úton, amikor Jézus után jöttek Kapernaumba. Ezt kérdezi tőlük: „Miről vitáztatok az úton?” (Márk 9:33). A tanítványok zavarba jönnek, és elhallgatnak, mert arról vitáztak, hogy ki közülük a legnagyobb. Végül mégis felteszik a kérdést Jézusnak: „Tulajdonképpen ki a legnagyobb az egek királyságában?” (Máté 18:1).
Szinte hihetetlen, hogy a tanítványok ilyesmin vitatkoznak azok után, hogy már majdnem három éve együtt vannak Jézussal, és tanulhatnak tőle. Persze a tanítványok nem tökéletesek. Ráadásul olyan vallási környezetben nőttek fel, ahol a tisztség és a rang nagy hangsúlyt kap. Sőt, Jézus Péternek nem is olyan régen azt ígérte, hogy megkapja majd a királyság „kulcsait”. Vajon ettől felsőbbrendűnek érezheti magát? Jakab és János is hasonlóképpen érezhet, hiszen szemtanúi voltak Jézus elváltozásának.
Bármi legyen is a háttérben, Jézus kiigazítja a gondolkodásukat. Odahív egy kisfiút, a tanítványai elé állítja, és ezt mondja nekik: „ha nem változtok meg, és nem lesztek olyanok, mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mentek be az egek királyságába. Aki tehát alázatos, és úgy gondolkodik magáról, mint ez a kisgyermek, az a legnagyobb az egek királyságában. És ha valaki rám való tekintettel szívesen fogad egy ilyen kisgyermeket, az engem is szívesen fogad” (Micsoda mesteri tanítás! Jézus nem lesz dühös, és nem mondja kapzsinak vagy nagyravágyónak a tanítványait. Inkább egy szemléltetéssel tanítja őket. A kisgyermekeknek nincsenek tisztségeik, sem rangjuk. Jézus ezzel rámutat, hogy a tanítványainak meg kell tanulniuk így gondolkodni magukról. A következő szavakkal fejezi be a szemléltetését: „aki kisebb módjára viselkedik mindnyájatok között, az a nagy” (Lukács 9:48).