Jézus már egy ideje a Jordán túloldalán van, a Pereának nevezett vidéken (János 10:40). Most elindul délre, Jeruzsálembe.

Nem utazik egyedül. Vele mennek a tanítványai, valamint egy „nagy tömeg”, köztük adószedők és bűnösök (Lukács 14:25; 15:1). Azok a farizeusok és írástudók is ott vannak, akik kritizálják Jézus tanítását és tetteit. Van min gondolkozniuk, miután meghallgatták Jézus szemléltetését az elveszett juhról, a tékozló fiúról, valamint a gazdag emberről és Lázárról (Lukács 15:2; 16:14).

Talán még mindig frissen él Jézus emlékezetében az ellenségei kritizálása és kaján mosolya, amikor a tanítványaira fordítja a figyelmét. Megemlít nekik néhány dolgot, amiről korábban Galileában beszélt.

Egyebek között ezt mondja: „Mindenképp lesznek olyan dolgok, melyek mások botlását okozzák. De jaj annak az embernek, aki mások botlását okozza! . . . Ügyeljetek magatokra! Ha a testvéred bűnt követ el, figyelmeztesd, és ha megbánja a bűnét, bocsáss meg neki. Még ha egy nap hétszer vétkezik is ellened, és hétszer jön is vissza hozzád, ezt mondva: »Bánom«, bocsáss meg neki” (Lukács 17:1–4). Az utolsó mondat arra emlékeztetheti Pétert, amikor megkérdezte, hogy vajon még hétszer is meg kell-e bocsátania (Máté 18:21).

Vajon képesek lesznek a tanítványok Jézus szavaival összhangban cselekedni? Amikor azt kérik Jézustól, hogy segítsen nekik megerősíteni a hitüket, ő így bátorítja őket: „Ha csak akkora hitetek lenne, mint egy mustármag, és ezt mondanátok ennek a fekete eperfának: »Szakadj ki gyökerestől, és ültetődj a tengerbe!«, az engedelmeskedne nektek” (Lukács 17:5, 6). Igen, még egy kevés hittel is nagy dolgokat lehet véghezvinni.

Jézus ezután arról beszél az apostolainak, hogy milyen fontos alázatosan és kiegyensúlyozottan gondolkodniuk magukról. Ezt mondja: „Ki az közületek, aki, ha van egy rabszolgája, aki szánt vagy a nyájra vigyáz, ezt mondja neki, amikor az megjön a szántóföldről: »Gyere gyorsan az asztalhoz, és egyél!« Nemde inkább ezt mondja neki: »Készíts nekem valamit vacsorára, vegyél fel kötényt, és szolgálj nekem, míg be nem fejezem az evést és az ivást, utána majd ehetsz és ihatsz.« Ugye nem fog hálát érezni a rabszolga iránt, amiért az megtette, amit feladatul kapott? Ugyanígy ti is, ha megtettétek mindazt, amit feladatul kaptatok, mondjátok: »Semmirekellő rabszolgák vagyunk. Azt tettük, amit tennünk kellett«” (Lukács 17:7–10).

Isten minden szolgájának tisztában kell lennie azzal, hogy milyen fontos Isten érdekeit az első helyre tennie az életében. Valamint azt sem szabad elfelejteniük, hogy kiváltság Isten háznépének tagjaként imádni őt.

Valószínűleg nem sokkal ezután Jézushoz érkezik egy hírvivő, akit Lázár nővérei, Mária és Márta küldenek. Ők a júdeai Betániában laknak. Az üzenet így szól: „Uram, akit szeretsz, beteg” (János 11:1–3).

Bár Jézus hallja, hogy a barátja, Lázár nagyon beteg, mégsem taglózza le a szomorú hír. Ezt mondja: „Ez a betegség nem azért van, hogy halál legyen a vége, hanem az Isten dicsőségére van, hogy az Isten Fia megdicsőüljön általa.” Még két napig ott marad, ahol van, majd így szól a tanítványaihoz: „Menjünk ismét Júdeába.” Ám ők tiltakoznak: „Rabbi, most akartak megkövezni a júdeaiak, és megint odamész?” (János 11:4, 7, 8).

Jézus így felel: „Nem 12 órán át tart a nappal? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg semmiben, mert látja ennek a világnak a világosságát. De ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincs  meg benne a világosság” (János 11:9, 10). Jézus arra gondolhat, hogy az az idő, amit Isten kiszabott neki a szolgálat végzésére, még nem járt le. A legjobban szeretné kihasználni azt a kevés időt, ami még hátra van.

Jézus hozzáteszi: „Lázár, a barátunk elaludt, de odamegyek, hogy felébresszem.” A tanítványok nyilván azt gondolják, hogy Lázár csupán pihen, és majd jobban lesz, ezért ezt mondják: „Uram, ha alszik, rendbe fog jönni.” Ekkor Jézus nyíltan megmondja nekik: „Lázár meghalt. . . De menjünk el hozzá” (János 11:11–15).

Tamás tisztában van azzal, hogy Jézust megölhetik Júdeában, mégis szeretne mellette lenni. Így sürgeti a többi tanítványt: „Menjünk el mi is, hogy vele együtt haljunk meg!” (János 11:16).