1–3. Hogyan vonul be Jézus Jeruzsálembe, és miért lepődhetnek meg némelyek a tömegből?

JERUZSÁLEMBEN élénk zsibongás hallatszik. Egy fontos személy érkezik! A városon kívül emberek gyülekeznek az út mentén. Izgatottan várják, hogy üdvözölhessék a férfit, ugyanis némelyek szerint ő Dávid király örököse és Izrael jogos Uralkodója. Jó néhányan pálmalevelekkel integetnek, hogy üdvözöljék, mások ruhákat és ágakat terítenek le a földre, hogy elegyengessék az utat előtte (Máté 21:7, 8; János 12:12, 13). Sokan valószínűleg azon tűnődnek, hogyan vonul be a városba.

² Egyesek talán arra számítanak, hogy pompával jelenik meg. Biztosan hallottak olyan jelentős személyiségekről, akik díszmenetben vonultak fel. Például Dávid fia, Absolon királynak kiáltotta ki magát, és 50 ember futott a szekere előtt (2Sámuel 15:1, 10). A római császár, Julius Caesar ennél is nagyobb látványosságot kívánt: Egyik alkalommal diadalmenetben vonult a római Capitoliumhoz. A menetben Caesar jobbján és balján 40 elefánt haladt, melyek fáklyákat vittek. Most azonban Jeruzsálem népe egy sokkal jelentősebb személyt vár. Akár tisztában van vele a sokaság, akár nincs, ez a férfi a Messiás, a valaha élt legnagyobb ember. Némelyek talán meglepődnek majd, amikor megérkezik a városba ez az eljövendő Király.

³ Se szekeret, se az előtt futó embereket, se lovakat nem látnak, az elefántokról nem is beszélve. Jézus egy közönséges málhás állaton, egy szamáron érkezik. * Nem visel hivalkodó öltözetet, és a szamár sincs felékesítve. Drága nyereg  helyett Jézus közeli követői ruhákat tettek az állat hátára. Miért dönt Jézus amellett, hogy ilyen szerényen vonuljon be Jeruzsálembe, amikor nála kisebb személyiségek sokkal nagyobb pompát követeltek maguknak?

4. Milyen képet tár elénk a bibliai prófécia arról, hogy miként vonul be a Messiás-Király Jeruzsálembe?

⁴ Jézus a következő próféciát tölti be: „Örülj nagyon . . .! Kiálts diadalmasan, ó, Jeruzsálem leánya! Íme, királyod jön hozzád. Igazságos, igen megmentett; alázatos, és szamárháton ül” (Zakariás 9:9). Ez a prófécia rávilágít, hogy Isten Felkentje, a Messiás egy nap felfedi Jeruzsálem népének, hogy ő az Isten által kinevezett Király. Emellett az a mód, ahogyan feltárja királyi mivoltát, beleértve azt is, hogy málhás állaton érkezik, nyilvánvalóvá teszi egy nagyszerű szívbéli tulajdonságát, az alázatát.

5. Miért indít meg bennünket az, ha elmélkedünk Jézus alázatosságán, és miért létfontosságú, hogy megtanuljuk őt utánozni ebben?

⁵ Jézus egyik legvonzóbb tulajdonsága az alázat. Ha elmélkedünk ezen a tulajdonságon, az mélyen megindít bennünket. Ahogy már láttuk az előző fejezetben, csakis Jézusról mondható, hogy ő „az út, az igazság és az élet” (János 14:6). Világos tehát, hogy ha Isten Fiának kiemelkedő szerepére gondolunk, a valaha élt több milliárd ember közül senki sem fogható hozzá. Ennek ellenére Jézusban soha nem volt nyoma a büszkeségnek, a gőgnek vagy az önteltségnek, melyek oly sok tökéletlen embert befolyásolnak. Ha Krisztus követői szeretnénk lenni, le kell küzdenünk a büszkeségre való hajlamunkat (Jakab 4:6). Ne feledjük, Jehova gyűlöli a gőgöt. Létfontosságú hát, hogy megtanuljuk utánozni Jézus alázatát.

6. Mi az alázat, és honnan tudta Jehova, hogy a Messiás alázatos lesz?

⁶ Az alázat egy fajta gondolkodásmód, nincs benne gőg vagy büszkeség. Ez a tulajdonság a szívből ered, és megnyilvánul  a személy beszédében, magatartásában és a másokkal való bánásmódjában. Honnan tudta Jehova, hogy a Messiás alázatos lesz? Tisztában volt vele, hogy az alázat terén mutatott tökéletes példáját visszatükrözi a Fia (János 10:15). Ezenkívül látta is, hogy a Fiú kimutatta ezt a tulajdonságot. Hogyan mutatta ki?

7–9. a) Hogyan mutatott alázatot Mihály, amikor nézeteltérése volt Sátánnal? b) Hogyan utánozhatják a keresztények Mihályt az alázat kimutatásában?

⁷ Júdás levele egy lebilincselő példát tár elénk: „Mihály, az arkangyal, amikor nézeteltérése volt az Ördöggel, és Mózes testéről vitatkozott, nem mert becsmérlő kifejezésekkel ítélkezni felette, hanem így szólt: »Dorgáljon meg téged Jehova!«” (Júdás 9). A Mihály név Jézusra vonatkozik – a földi élete előtt és után – mint arkangyalra, azaz mint Jehova angyalokból álló égi seregének vezetőjére (1Tesszalonika 4:16). * Figyeljük meg, hogyan rendezte Mihály ezt a nézeteltérést Sátánnal.

⁸ Júdás beszámolója nem beszél arról, hogy mi volt Sátán szándéka Mózes testével, de abban biztosak lehetünk, hogy az Ördög valami rosszat forralt. Helytelen módon talán a hamis imádat előmozdítására akarta felhasználni e hithű férfi holttestét. Amellett, hogy Mihály elutasította Sátán gonosz tervét, rendkívüli önuralmat is tanúsított. Jóllehet Sátán rászolgált a dorgálásra, Mihály – aki e vita idején még nem kapta meg „az egész ítélkezést” – úgy gondolta, hogy ezt az ítéletet csakis Jehova Isten mondhatja ki (János 5:22). Arkangyalként Mihály tekintélyes hatalommal bírt, mégis alázatosan alávetette magát Jehovának, és nem próbált nagyobb hatalomra szert tenni. Az alázaton kívül szerénységet is mutatott, vagyis tisztában volt a korlátaival.

 ⁹ Júdás ihletés alatt okkal írt erről az eseményről. Sajnálatos módon az ő napjaiban néhány keresztény nem volt alázatos. Gőgösen, ’becsmérlően beszéltek mindarról, amit valójában nem ismertek’ (Júdás 10). Milyen könnyen hatalmába kerít minket, tökéletlen embereket a büszkeség! Hogyan reagálunk, ha nem értünk valamit a keresztény gyülekezetben, talán egy döntést, melyet a vének testülete hozott? Nemde az alázat hiányát mutatná az, ha negatívan vagy kritikusan beszélnénk, annak ellenére, hogy nem ismerjük a döntésekkel kapcsolatos összes tényt? Ehelyett inkább utánozzuk Mihályt, vagyis Jézust azáltal, hogy önuralmat gyakorolva nem ítélkezünk olyan dolgokban, melyek fölött nincs Istentől kapott hatalmunk.

10–11. a) Miért figyelemre méltó, hogy Isten Fia készségesen elfogadta a megbízatást, hogy a földre jöjjön? b) Hogyan utánozhatjuk Jézus alázatosságát?

¹⁰ Isten Fia azáltal is alázatot mutatott, hogy elfogadta a megbízatást, hogy a földre jöjjön. Gondolj bele, hogy mi mindent kellett hátrahagynia! Arkangyal volt, azonkívül ő volt „a Szó”, Jehova Szószólója (János 1:1–3). Az égben lakozott, Jehova ’fenséges lakhelyén, a szentség és szépség lakhelyén’ (Ézsaiás 63:15). Mindazonáltal a Fiú „megüresítette magát, rabszolgai formát öltött, és emberekhez lett hasonlóvá” (Filippi 2:7). Képzeld csak el, hogy mivel járt a földi megbízatása! Az életét Isten áthelyezte egy zsidó szűz méhébe, hogy aztán kilenc hónap múltán Jézus kisbabaként jöjjön a világra. Egy szegény ács családjába született tehetetlen csecsemőként, aztán tipegő aprósággá, majd kisfiúvá cseperedett, végül pedig felserdült. Bár tökéletes volt, gyermekkorában mindig alárendelte magát a tökéletlen emberi szülőknek (Lukács 2:40, 51, 52). Milyen páratlan alázat!

¹¹ Tudnánk-e utánozni Jézus alázatosságát azáltal, hogy készségesen elfogadjuk az időnként alantasnak tűnő szolgálati megbízatásokat? Például, miközben prédikáljuk az Isten  Királyságáról szóló jó hírt, lealacsonyítónak tűnhet, hogy az emberek közömbösek, gúnyolódók vagy ellenségesek (Máté 28:19, 20). Ám ha kitartóak vagyunk ebben a munkában, életeket menthetünk meg. Kétségkívül rengeteget fogunk tanulni az alázatról, és követni fogjuk az Urunk, Jézus Krisztus nyomdokait.

12–14. a) Hogyan nyilvánult meg Jézus alázata, amikor dicsérték? b) Hogyan mutatott Jézus alázatot a másokkal való bánásmódjában? c) Mi mutatja, hogy Jézus nem pusztán a látszat kedvéért vagy a jó modor miatt volt alázatos?

¹² Jézus földi szolgálatát végig az alázat jellemezte. Ez abban nyilvánult meg, hogy minden dicséretet és dicsőséget az Atyja felé irányított. Az emberek olykor dicsérték Jézust bölcs szavaiért, csodatévő hatalmáért, és a jóságáért is, ő azonban újra és újra Jehovára irányította a figyelmet, nem pedig önmagára (Márk 10:17, 18; János 7:15, 16).

¹³ Alázata abból is látható volt, ahogyan az emberekkel bánt. Egyértelművé tette, hogy nem azért jött a földre, hogy őt szolgálják, hanem hogy ő szolgáljon másokat (Máté 20:28). Szelíden és ésszerűen viselkedett az emberekkel, ezzel is alázatot mutatva. Amikor a követői csalódást okoztak neki, nem szidta meg őket. Szüntelenül próbálta elérni a szívüket (Máté 26:39–41). Amikor a tömeg megzavarta, noha ő csendre, pihenésre és magányra vágyott, nem küldte el a sokaságot. Készségesen adott önmagából, „sok mindenre” tanítva az embereket (Márk 6:30–34). Egy alkalommal egy asszony, aki nem volt izraelita, könyörgött, hogy gyógyítsa meg a lányát. Jézus először arra utalt, hogy nem hajlandó ezt megtenni. El is utasította az asszonyt, de nem mérgesen. Végül annak rendkívüli hite miatt eleget tett a kérésnek (Máté 15:22–28). Erről a 14. fejezetben még lesz szó.

¹⁴ Jézus számtalan módon bizonyította, hogy igaz, amit önmagáról  mondott: „én szelíd és alázatos szívű vagyok” (Máté 11:29). Nem színlelte az alázatot, nem pusztán a látszat kedvéért vagy a jó modor miatt volt alázatos. A szívéből, a bensőjéből fakadt ez a tulajdonság. Nem meglepő hát, hogy Jézus nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy alázatra tanítsa a követőit.

15–16. Jézus szerint milyen ellentétnek kellett megnyilvánulnia a világi uralkodók viselkedése és a követőitől elvárt viselkedés között?

¹⁵ Jézus apostolainak nem ment könnyen, hogy alázatossá váljanak. Jézus kénytelen volt újra és újra erre tanítani őket. Egyszer például Jakab és János az édesanyjukon keresztül arra kérték Jézust, ígérje meg, hogy Isten Királyságában magas állást fognak betölteni. Jézus szerényen így válaszolt: „a jobb, illetve bal kezemhez való leülést nem az én dolgom megadni, hanem azokat illeti az, akiknek elkészítette az én Atyám.” A többi tíz apostol „felháborodott” Jakab és János miatt (Máté 20:20–24). Hogyan oldotta meg Jézus ezt a helyzetet?

¹⁶ Kedvesen megrótta mindnyájukat: „Tudjátok, hogy a nemzeteken hatalmaskodnak az uralkodóik, és a nagyok hatalmuk alatt tartják őket. Nem így van ez tiköztetek; hanem aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki első akar lenni közöttetek, az legyen a rabszolgátok” (Máté 20:25–27). Az apostolok valószínűleg már tapasztalták, hogy ’a nemzetek uralkodói’ mennyire büszkék, becsvágyók és önzők tudnak lenni. Jézus rávilágított, hogy a követőinek különbözniük kell ezektől a hataloméhes zsarnokoktól. Alázatosaknak kellett lenniük. Vajon az apostolok megértették a lényeget?

17–19. a) Milyen emlékezetes leckét adott Jézus az alázatról az apostolainak a halála előtti estén? b) Mi volt a legemlékezetesebb lecke az alázatról, melyet Jézus emberként adott?

¹⁷ Nem volt könnyű megérteniük. Nem ez volt az első  alkalom, és nem is az utolsó, hogy Jézus leckét adott nekik az alázatról. Korábban, amikor a követői azon vitatkoztak, hogy melyikük a legnagyobb, egy kisgyermeket állított közéjük, és azt mondta, hogy hasonlítsanak jobban a gyermekekhez, akikben nincs hajlam a büszkeségre, a becsvágyra, és akiket nem foglalkoztat a rang, mely a felnőtteknek oly fontos (Máté 18:1–4). Ámde a halála előtti estén észrevette, hogy az apostolainak még mindig gondot okoz a büszkeség. Ekkor egy emlékezetes leckét adott nekik. Körülkötötte magát egy törülközővel, majd a legalantasabb feladatot végezte el, azt, amelyet annak idején általában a szolgák végeztek, amikor vendég érkezett a házhoz. Jézus megmosta valamennyi apostola lábát, köztük Júdásét is, aki ekkor már azon volt, hogy elárulja őt (János 13:1–11).

¹⁸ Jézus segített nekik, hogy megértsék az alázatosság lényegét, amikor ezt mondta: „elétek adtam a példát” (János 13:15). Vajon ez a tanítás elérte végül a szívüket? Nos, később ugyanazon az éjszakán ismét azon vitatkoztak, hogy melyikük a legnagyobb (Lukács 22:24–27). Ennek ellenére Jézus továbbra is türelmes volt velük, és alázatosan tanította őket. A legemlékezetesebb leckét pedig akkor kapták, amikor „megalázta magát, és engedelmes lett egészen a halálig, igen, a kínoszlopon való halálig” (Filippi 2:8). Jézus készségesen alávetette magát a szégyenteljes halálnak, pedig helytelenül úgy ítélték el mint bűnözőt és istenkáromlót. Ennélfogva Isten Fia páratlan, mivel Jehova valamennyi teremtménye közül egyedül ő nyilvánította ki tökéletesen, abszolút mértékben az alázatosságot.

¹⁹ Talán ez a lecke – melyet Jézus utoljára adott emberként – véste bele kitörölhetetlenül hűséges apostolainak a szívébe, hogy mennyire fontos az alázat. A Biblia beszámol arról, hogy később ezek a férfiak alázatosan végezték a munkájukat éveken, mi több évtizedeken át. Mi a helyzet velünk?

20. Honnan tudhatjuk, hogy alázatos szívűek vagyunk-e?

²⁰ Pál így int mindannyiunkat: „Őrizzétek meg magatokban ezt a gondolkodásmódot, amely már Krisztus Jézusban is megvolt” (Filippi 2:5). Jézushoz hasonlóan alázatos szívűeknek kell lennünk. Honnan tudhatjuk, hogy van-e alázat a szívünkben? Nos, Pál emlékeztet minket, hogy ’semmit se cselekedjünk perlekedésre való hajlamból vagy önhittségből, hanem alázatossággal úgy vélekedjünk, hogy a többiek felettünk állnak’ (Filippi 2:3). A lényeg tehát abban rejlik, hogy miként gondolkodunk másokról. Felettünk állóknak, magunknál fontosabbaknak kell tartanunk őket. Alkalmazni fogod ezt a tanácsot?

21–22. a) Miért kell a keresztény felvigyázóknak alázatosaknak lenniük? b) Hogyan mutathatjuk ki, hogy felöveztük magunkat alázatossággal?

²¹ Sok évvel Jézus halála után Péter apostolt még mindig foglalkoztatta az a gondolat, hogy mennyire fontos az alázat. Arra tanította a keresztény felvigyázókat, hogy alázatosan lássák el a feladataikat, soha ne hatalmaskodjanak Jehova juhain (1Péter 5:2, 3). Ha valakire felelősséget bíztak, az nem jogosítja fel arra, hogy büszke legyen. Ellenkezőleg, a felelősség még inkább megköveteli az őszinte alázatot (Lukács 12:48). Természetesen ez a tulajdonság minden kereszténynek létfontosságú, nem csupán a felvigyázóknak.

²² Péter apostol biztosan soha nem felejtette el azt az éjszakát, amikor Jézus megmosta az apostol lábát, jóllehet ő tiltakozott (János 13:6–10). Ezt írta a keresztényeknek: „Mindannyian övezzétek fel pedig magatokat alázatossággal egymás iránt” (1Péter 5:5). A „felövezi magát” kifejezés arra utal, hogy egy szolga kötényt köt fel, hogy elvégezzen egy alantas munkát. Valószínűleg arra az alkalomra emlékeztet minket ez a szófordulat, amikor Jézus körülkötötte magát egy törülközővel, majd letérdelt, hogy megmossa a tanítványai lábát. Ha Jézus követői vagyunk, tarthatunk-e bármilyen megbízatást méltóságon  alulinak, melyet Istentől kaptunk? Szívbéli alázatosságunknak láthatónak kell lennie, mintha azzal öveztük volna fel magunkat.

23–24. a) Miért álljunk ellen minden gőgre való hajlamnak? b) Az alázattal kapcsolatos milyen téves elképzelést segít helyreigazítani a következő fejezet?

²³ A gőg olyan, mint a méreg. A hatása pusztító lehet. Ez a tulajdonság a legtehetségesebb embert is haszontalanná teheti Isten szemében. Ellenben az alázat még a legegyszerűbb embert is igen hasznossá teheti Jehova előtt. Gondoljunk bele, milyen csodálatos jutalommal jár az, ha mindennap ápoljuk ezt az értékes tulajdonságot azáltal, hogy igyekszünk alázatosan Krisztus nyomdokait követni. Péter ezt írta: „Alázzátok meg azért magatokat az Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon benneteket a megfelelő időben” (1Péter 5:6). Jehova kétségtelenül felmagasztalta Jézust, amiért az oly messzemenően megalázta magát. Istenünk ehhez hasonlóan örömet talál abban, hogy megjutalmazzon téged az alázatosságodért.

²⁴ Sajnos néhányan úgy vélekednek, hogy az alázat a gyengeség jele. Jézus példája segít meglátnunk, milyen téves ez az elképzelés, ugyanis a legalázatosabb ember egyben a legbátrabb is volt. A következő fejezetben erről lesz szó.